Bolyki Gyuri írása
A megszokott sajtóreakciók kísérik Havasi Balázs hétvégi Arénabeli koncertjeit.
A témával foglalkozó újságírókat két csoportra lehet osztani:
- A fikagépek. Ők azok, akik ülnek a klaviatúra előtt, és bátran leírják mindenről a véleményüket. Ezek a fiúk-lányok, ha kell, gazdaságról, ha kell, kultúráról, ha kell, sportról írnak cikket. Igazából nem értenek semmihez, felületesek, és igyekeznek mindent a lehető legprovokatívabban tálalni – miközben legtöbbjük soha semmit nem fog elérni az életben. Ennyire képesek, de ennél több nem is kell, hiszen az újságírás az ő esetükben nem a hiteles tájékoztatásról szól, hanem egy szerkesztőség világszemléletének demonstrálásáról. Úgy szoktuk ezeket összefoglalni, hogy bulvármédia.
- Aztán vannak a megmondó-emberek. Ők azok, akik azt a látszatot akarják kelteni, mint ha értenének hozzá, de valójában nem. Laikusok, akik arra képesek, hogy egy produkció kapcsán a saját érzéseiket megfogalmazzák, de azt nem tudják, hogy az adott teljesítményt a szakma szabályai szerint mely skálán, milyen mércével kéne mérni.
A hozzáértők kritikáját nem fogjuk megtalálni Havasi Balázs produkciójáról. Ennek pedig az az oka, hogy zenei szakember nem foglalkozik ezzel a jelenséggel. Habkönnyű hakniparádénak nevezi, mely nélkülöz mindenféle zenei mélységet. A ihletett zenei alkotás helyett a legbutább és legegyszerűbb iparos munkának tartja, ami amatőr dolog.
PEDIG!
Pedig nem az! Havasi Balázs produkciója egy vér profi produkció, olyan sikerrel, melyet kevesen érnek el ebben az országban.
A profisága nem abban áll, hogy Havasi a legjobb zongorista és/vagy zeneszerző. Havasi egy maximum közepes zongorista, kb. ugyan ilyen kaliberű zeneszerzői képességgel. De profi előadóművész, aki pontosan tudja, mit kell létrehozni ahhoz, hogy arra vevő legyen a közönség. A semmiből jött, nulláról építette fel magát, keményen megdolgozott a sikerért, még akkor is, ha néhány parasztvakító elemet is "kénytelen" munkássága részévé tenni (lásd: a világ leggyorsabb zongoristája:-). Óriási alázatra és önismeretre vall, hogy saját hiányosságait felismerve a legjobb szakemberekkel veszi körül magát, akiknek köszönhetően a produkció működik. A legtöbb ember már itt elvérzik, azt hiszi, ő mindent tud, kikéri magának, hogy más dirigáljon neki, stb.
A Havasi produkció zenei agytrösztje az a Pejtsik Péter, aki kiválóan ismeri a zenei hatásmechanizmusokat, és ennek megfelelően biztos kézzel írja meg mind azt, amit a célközönség hallani akar. Ha az kell, megírja az általa alapított After Crying együttes dalait, ha az kell, filmzenét ír. Miért ne írna Havasi Balázsnak is jó produkciót? Profi muzsikus. Nyilván van arra is ember, aki a világítást tervezi, a látványeffekteket, vagy a dobos kolléga levegőben röpködő darujának mozgását. Tehát, Havasi először is profi, mert tudja, kikkel kell együtt dolgoznia a siker érdekében, és hagyja is őket dolgozni.
Havasi azért is profi, mert amikor úgy döntött, szakít a klasszikus zenével, pontosan eltalálta, mit kell helyette játszani. Képzett zenészként tudja, ha a komolyzene mélységei felé venné az irányt, nem, hogy egy Aréna, de egy fél Zeneakadémiányi ember sem lenne kíváncsi a produkciójára. Viszont azt is tudja, hogy vannak olyan zenei motívumok, jellegek, melyek mindenkire ugyan úgy hatnak – akár tud róla az illető, akár nem. Egy csomó zenei motívum ellen „védtelenek” vagyunk, önjáró módon megpengetik lelki húrjainkat, és ezek, a zenészek számára unalomig játszott szekvenciális menetek, illetve ritmikai képletek mindenkiben ugyan azt az érzést váltják ki. Persze, egy klasszikus zenész ezekre épülő muzsikát nem nagyon ír le, nem is szívesen játszik, mivel a szakma legfelszínesebb, legegyszerűbb eszközeinek tartja, melyeket már középiskolás korában megun az ember. Azért mondják a komolyzenészek, hogy zeneileg gagyi Havasi produkciója, mert a számok zömének ez a két alkotó eleme van: a népzenei motívumok és a szekvenciális menetek.
Havasi viszont tudja, hogy a legtöbb ember számára ezek a zenei patternek nem lettek „elkoptatva” tizenéves korukban, mivel az emberek alig hallgatnak klasszikus zenét.
És itt kezdődik a profizmus! Havasi nem azért játszik ilyen zenét, mert ez zenei élményeinek csúcsa, hanem mert ez az a zene, melyre a komolyzenét elvétve hallgató közönség éhes. Unják már a gagyipop kereskedelmi rádiók dalait, szeretnének valami komolyabb lelki élményt átélni, de azért egy Bach vagy Mozart már sok lenne nekik. Ki kell hát válogatni számukra a legegyszerűbb, mindenkire ugyan úgy ható zenei sémákat, ügyes hangszereléssel kicsit meg kell bolondítani, kis látvány, kis séró, és kész a produkció. Mindenhol a világon ugyan úgy fogják zabálni, és persze, a zeneértők mindenhol ugyan úgy fintorognak – de ettől még az arénák megtelnek! Mert világjelenség, hogy az emberek alig hallgatnak komolyzenét, így az onnan érkező, könnyen fogyasztható hatásmechanizmusokért hálásak. Ez a Havasi produkció titka.
Ennek előállításához pedig óriási önmérséklet, pontos önismeret, szakmai alázat és rengeteg munka kell. Aki mind ezt képes megtenni, arra nyugodtan mondhatjuk, hogy profi. Havasi Balázs tehát profi.
Még egyszer összefoglalom, mi kell az általa elért sikerhez: szakmai tudás, önismeret, önmérséklet és rengeteg munka. Na, ezek hiányoznak az őt fikázók legtöbbjéből.
