Partnerek

kaposfest_logo01.jpg


zene_hu_logo_nagy.jpg


zene_hu_logo_nagy.jpg


zene_hu_logo_nagy.jpg

Friss topikok

  • Violon3: "Előfordul, hogy egy-egy próbajáték után a vesztes német pályázó megnyeri a zenekar ellen indított... (2017.09.24. 09:31) ZAK vs KONZI
  • holdbélicsónakos: Kedves Gyuri! Most már én is félek... TŐLED. Üdv! Papp Máté volt művész-ember munkatárs (2014.03.28. 22:45) Most már én is félek
  • Digitmokus: Az uncsim kislánya, akinek ugye meg volt engedve hogy nézze az XFaktort, odáig volt ezért a csajér... (2014.01.06. 11:13) Pornós Krasznai
  • Barna Páli: Üdv! Szeretnék valamit kérdezni. Szerintem ha az A hang 432 Hz, akkor annak az oktávja 216 Hz, és ... (2013.12.27. 23:23) 432
  • dittacsello: Kedves Gyuri! Jó, hogy leírtad ezeket. Ha meg is valósulna az 50 kiváló tanár alkalmazása, mi lesz... (2013.12.20. 20:37) Merre tovább Zeneakadémia?

Bolyki György írása

Gyermekkorom azzal telt, hogy szüleim mindent belém akartak tömni, amit tudnom kell/érdemes a világról. Szegények voltunk, de nagyon szerettek, így fontos volt nekik testi-lelki fejlődésem, nagy odafigyeléssel egyengették utamat. Sokat fociztam, bicajoztam, de bőven maradt idő a tanulásra, és – mivel zeneiskolába jártam – a csellógyakorlásra is.

Drága nagymamám ezt az egyet nem tudta megemészteni. Ő, aki két világégést átélt, egész életében a kertet művelte, megtanulta, mi a fontos az életben – szóval ő nem igazán értette azt az életfelfogást, amikor napi több óra telik el egy életerős fiatalember életében gyakorlással. A sors igazságtalanságaként azt már nem élhette meg, hogy unokája előadóművészként versenyeket nyer, majd jó párszor körbekoncertezi a világot, vagy, hogy a szegény gyermekkor után felkapaszkodik, és a társadalmi középréteghez tartozva éli mindennapjait. Számomra ugyan is a zene ugródeszkát jelentett az érvényesülés világában.

Az általános iskolában mindenki tanult énekelni, oktatták a Kodály-módszert, de persze nem lett mindenkiből művész. Furcsa is volt, hogy mire ez a nagy zenekultúra, de hát erről nem mi döntöttünk, mi csak „elszenvedő” alanyai voltunk.

Aztán egyszer csak jött a rendszerváltás, és elkezdtük megtanulni, mit jelent a piacgazdaság. Mindennek ára van, és az az igazán fontos, amit a piac jól megfizet. Néhány éven belül megjelentek a privatizációnak nevezett gazdasági izé haszonélvezői, és óriási vagyonnal a hátuk mögött elkezdtek okosakat mondani. Ezek között az egyik az volt, hogy semmi szükség az általános iskolában ennyi énekórára, a modern piacgazdaságban fölösleges ennyi művészt nevelni. E nagyhangú emberkék legtöbbje persze a piacgazdaságból csak annyit látott és tapasztalt, hogy hogyan kell olcsón és korrupt módon megvenni a közvagyont. Aki azt is tudta, hogyan kell sikeresen vállalatot építeni, és valódi üzleti környezetben nyereségesen működtetni, nem volt ennyire hangos. Sőt, néhányan halkan figyelmeztettek: nem rég fejeződött be egy több éves vizsgálat, melynek tárgya a Kodály módszer hatékonysága volt, és a következő eredménnyel zárult: „Kodály zenei nevelési módszerének pszichológiai hatásvizsgálatának eredménye: az alacsony szociális környezetből való gyermekek a második évre túlszárnyalták a kreativitás tesztekben elért eredményeikkel nemcsak a saját iskolájukból való kontrollosztályét, hanem még a magasabb szociális környezetű iskola osztályáét is.”[1]

Néhányan azt is hozzátették, hogy a Kodály-módszer itthoni száműzésével egy időben Japánban – szintén több éves vizsgálat után – éppen, hogy bevezették az általános iskolákban, mivel méréseik szerint a japán társadalom és gazdaság számára ez a módszer hozza a legnagyobb hasznot. Ment is Japánba a fél ismeretségi köröm, százszor annyi pénzért tanítani, mint amit itthon kerestek.

Nálunk pedig győztek a hangos emberek. A Kodály-módszer kiszorult az iskolákból, az ének-zene oktatást elsorvasztották. Hiába írta a nagy tudású agykutató, hogy „A modern gazdaság növekedése nagyon fontossá teszi az absztrakt gondolkodásra való képesség fejlesztését. Ehhez pedig elengedhetetlen – többek között – a zenére és művészetekre történő nevelés fokozottabb részvétele.”. Hámori József professzor szavai nem változtattak semmin.

Ahogy fejlődött a tudomány, a szakemberek egyre inkább képesek voltak pontos mérésekkel és kísérletekkel igazolni a zenei hatásmechanizmusok működését. Vértes László belgyógyász kísérletei szerint „A művészi élmények közül leginkább a zenei átélést kísérik élettani jelek és ezen belül vegetatív reakciók”, ezért képes valamennyi művészeti ág közül a zene a leginkább a személyiségformálásra.

Nem sokat váratott magára az üzleti szféra számára létfontosságú információ-halmaz megjelenése sem.

Gary Klein döntéselméleti szakértő kísérletekkel igazolta, hogy „Döntéseink kb. 30%-át mérlegeli agyunk racionálisan. …A döntési mechanizmus során nem tudatos kiértékelés zajlik, hanem a tudatalattiban élményként elraktározott emlékek pillanatok alatt, „kézi vezérléssel” döntésre viszik a kérdéseket.”[2]

Ugyan erre az eredményre jutott Gerhard Roth, a Brémai Egyetem Agykutatási Intézetének igazgatója, aki ezt írja kísérletei összegzéseként: „Az emberi viselkedést nem a tudatos én irányítja, hanem az érzések és az érzelmek. Ezt a motivációt a tudatos én csak egy módon tudja befolyásolni: ha más érzelmi motívumokat kapcsol be – tehát a tudatosan jónak látszó döntés mögé érzéseket is tud felsorakoztatni.” [3] 

Náluk is rövidebben, és drasztikusabban fogalmaz Ap Dijksterhis, az Amszterdami Egyetem professzora: „A bal agyfélteke racionálisan csak nagyon ritkán képes döntést hozni, a tudatalatti végzi el a döntéshozási műveleteket.”[4] 

Hogy ez mit jelent? Például azt, hogy akinek a jobb agyféltekéje nincs megfelelően fejlesztve, annak esélye sincs a teljes életre, hiszen racionálisnak vélt döntései a tudatalattiból folyamatosan előjövő érzelmek hatása alatt születnek! Ki ne ismerné a sikeres üzletembert, aki képtelen normális emberi (főleg családi) kapcsolatok ápolására?! De még ha sikerül is a jobb agyfélteke fejlesztése, még akkor is hátra van a két agyfélteke közötti folyamatos kommunikáció, az információcsere biztosítása. Tudományosan igazolható, hogy ezek mind létfontosságú dolgok a személyes boldoguláshoz és a társadalmi hasznossághoz, mégsem foglalkozik vele senki. Leírhatja Freund Tamás neurobiológus, hogy „A művészeti oktatás gazdagítja a belső világot, s nemcsak a tanulási és memóriaképességeinket fokozza, hanem megtanít bennünket az együttműködésre, a kapcsolatépítésre is.”, az integrációs programok még csak meg sem karcolják e kérdéskört. Pedig ez mindenkinek fontos problémája, és egyre inkább azzá válik. Nem csak a többség-kisebbség relációban, hanem a személyes integritás terén, és a családon belüli kapcsolatokban is. Bizony, a mi problémánk ez, a hétköznapi ember életének gondja, de valahogy nem látszik a nagy igyekezet a megoldásra. Majd az állam megoldja – gondolják sokan, és ez részben így is van. Az állam biztosítja a legegyszerűbb megoldást, de sajnos nagyon kevesen élnek vele. Hogy ezt hol lehet lemérni? A koncerttermekben. Nem, nem a Szigeten, nem a Volt fesztiválon, hanem a MÜPA, az Opera, és az összes nagyobb településen megtalálható koncertterem/színház klasszikus zenei programjain. A közönség átlagéletkora valahol ötven év körül van. Ők azok, akik élvezik a komolyzenét, tudják, hogy ennél teljesebben SEMMI nem képes megmozgatni az ember érzelmi húrjait, rendszeresen átélik az előadások személyiségépítő hatását. Aztán pedig hazamennek. Van gyerekük, legtöbbjüknek unokája is, de valahogy nem érzik kötelességüknek, hogy elvigyék őket is a koncertekre. Egyszer-kétszer bepróbálkoznak, de ha a kis siheder inkább nintendózni akar, hagyják a számítógép előtt ülni. Nem segítik a fiatalokat, elmondva nekik az igazságot: ha nem tanulod meg szeretni a klasszikus zenét, a tudomány mai állása szerint az élet majd minden területén hátrányban leszel! Az emberi kapcsolataid terén épp úgy, mint a legfontosabb üzleti döntések terén.

Nem. Az öregek csendben vannak. Sírba viszik magukkal az agy és a lélek első számú gyógyszerének titkát. És ebben a tekintetben mindegy, hogy magyar, vagy külföldi öregekről beszélünk. Nyáron Lockenhaus-ban voltam, ahol a világ egyik legszínvonalasabb kamarazenei fesztiválja zajlott (a másik a Kaposfest :-). Egyetlen gyereket sem láttam. Ötven év alattiak – velünk együtt – tízen, ha voltunk. Ennél még a Kaposfesten is több a fiatal!

Úgy tűnik, mint ha a világ öregjei összeesküdtek volna, hogy eltitkolják gyermekeik és unokáik elől a teljes élet egyik legfontosabb alkotó elemét: a klasszikus zene világát.

Öregem, ez gáz!



[1] Újra kiadott anyag: Tanulás, kezdeményezés, alkotás. ELTE, Eötvös Kiadó, 2001., 59. oldal

[2] FastCompany magazin, 2000. augusztus, 38.szám

[3] Die Zeit 2008. november 20., 48. szám

[4] Science magazin 2006. február 16.

24 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://muvesz-ember.blog.hu/api/trackback/id/tr624768587

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

stim 2012.11.08. 20:24:13

Nagyon örülök ennek a cikknek! Végre valami értelmes, előremutató az állandó acsarkodás helyett. Zenei összefüggésben az emberre vetítve értelmet nyernek az összhang, lehangoltság, ráhangolódás fogalmak:)

vasgyuszi 2012.11.08. 21:34:26

Korrekt és mindazonáltal megdöbbentő poszt, köszönöm!

rolls 2012.11.08. 22:26:54

Hogyan kerülhetett ez az írás index-címlapra? Remélem nincsen ott komolyabb baj??
-Mindazonáltal, -köszönöm, hogy elolvashattam!

croc 2012.11.09. 00:09:57

Másfelől soha nem volt ennyi olcsó hangszer és zenei szoftver és soha korábban nem volt mindenkinek, azonnal, egy kattintással hozzáférhető gyakorlatilag korlátlan mennyiségű kotta és hangfelvétel.

Az én gyerekkoromban még óriási anyagi teher volt egy családnak egy gyereket beíratni zongorára, mert egyebek mellett meg kellett venni a méregdrága zongorát hozzá.
Most ez úgy néz ki, hogy a tescos bevásárlókocsiba az ásványvizes karton mellé beteszünk egy pár ezer forintos szintetizátort, ami nyilván nem versenyzongora minőség, de arra pont jó, hogy a gyerek megszeresse klimpírozgatást, aztán, ha jól csinálja, kaphat egy jobb szintetizátort, és így tovább.
És persze a zongoralecke dvdt vagy hanganyagot vagy könyvet sem kell drágán, messziről beszerezni, és kottákat sem csak a pesti belváros egyetlen szakboltjában lehet venni, aranyárban.

Ettől függetlenül szerintem is gyalázatosan elhanyagolják az iskolákban a művészeti oktatást, és ez így nagyon nem jó- de szerintem figyelembe kell venni, hogy nem mindenki tud eljárni mondjuk a MÜPÁba, aki szereti a klasszikus zenét. (Van, akinek pénze nincs, van, akinek ideje, és persze van akinek egy rendes ruhája nincs stb.)
Viszont én nem egy olyan fiatalt ismerek, aki talán meg sem tudja mondani, mikor volt utoljára klasszikus koncerten, de a mezzo tv-t minden nap nézi, és több klasszikus felvétel van a winamp lejátszójában mint amennyit az édesapám bakeliten harminc év alatt összegyűjtött.

s 2012.11.09. 01:49:13

Lenin mondta: "Szépirodalom nélkül begyepesedik az agy." Igaza lehetett. A művészetek szerintem a következő sorrendben képesek hatást gyakorolni az emberre. A legkevésbé az irodalom. Olvasni kell a szöveget, megfejteni a többrétegű jelentést, kihámozni a rejtett tartalmat. Figyelni kell, az elme pedig idővel elfárad. A következő a képzőművészet, film. Nézel egy festményt, szobrot, vagy egy filmet és sokkal könnyebben a hatása alá kerülsz, mint az olvasott szövegnek. A képek szinte közvetlenül az érzelmekre hatnak, megkerülve a tudatos elemző agyi folyamatokat (különösen embereket ábrázoló alkotások esetén). Aztán végül itt van nekünk a zene.
A zenének van valami megfogalmazhatatlan hatalma az ember - sőt, talán az összes idegrendszerrel rendelkező élőlény felett. Vannak kísérletek, amikben zenét játszanak ceteknek, főemlősöknek és azok ennek hatására euforikus állapotba kerülnek. Ott van Orpheusz története, ami a régiek meghajlása a zene és zenész isteni varázsereje előtt. A zene elől nem lehet kitérni. Ha a dallam egyszer belemászott a füledbe, annak egy időre rabja maradsz. A zene az ember egyik legnagyobb találmánya, talán nagyobb a tűznél és a keréknél is. Máig titok, hogy miért is zenélünk. Annyi minden mást is csinálhatnánk helyette, és ha jól tudom, az egész élővilágban egyedül vagyunk evvel a szokásunkkal. Jó kérdések ezek háromnegyed kettő körül, de válasz nem lesz rá egyhamar. Itt van egy dal, hogy ne csak pofázzak. Jó éccakát.

www.youtube.com/watch?v=9fXEzS64qJ4

Gazz 2012.11.09. 07:38:34

A Kodály módszer talán működik az első pár osztályban, de 3.-tól felfele a gyerekeket a mai könnyűzene érdekli. Ebben élnek, nem a népdalokban. És nem is érdeklik akkor már a népdalok. Lehet fikázni a mai könnyűzenét, és nem tudomást venni erről, csak utána nem kell csodálkozni, hogy a gyerekek utálják és nyűgnek érzik az énekórát.
Kodály egy olyan korban élt, amikor nem volt televízió és sokkal sokkal kevesebb zenei hatás érte a gyerekeket, mint ma. Ezért alakíthatóbbak voltak. Ma a legegyszerűbb rajzfilmnek, számítógépes játéknak van saját zenéje, nem is beszélve a reggeli mellett hallgatott rádióról, és a szülők zenehallgatásáról. Az énektanítás erről nem vesz tudomást, negyven év óta semmit sem változott, zenélés helyett zenetörténet oktatás megy. Nem is mennek semmire.

Késes Szent Alia 2012.11.09. 08:15:39

" akinek a jobb agyféltekéje nincs megfelelően fejlesztve, annak esélye sincs a teljes életre, hiszen racionálisnak vélt döntései a tudatalattiból folyamatosan előjövő érzelmek hatása alatt születnek!"

1. Mit jelent az agyfélteke fejlesztése, hogyan mérhető (neuronok kapcsolódása?), és honnan tudjuk, hogy "megfelelően" van-e fejlesztve? Egy Jacqueline du Pre lemez megfelelőbben fejleszt, mint egy Pink Floyd album? Ha igen, miért?

2. A belinkelt tanulmányok szerint az emberi gondolkodás általános jellemzője az érzelmi-tudatalatti meghatározottság, ezen nem változtat a zenei képzettség foka. Az irracionális hatásokat nem más, mint a ráció képes valamennyire kordában tartani, Freud megfogalmazásában: az ego, mint lovas a lovat, irányítja az id-et. Hogyan változtat ezen a reláción a zene?

3. Mi az, hogy "esélye sincs teljes életet élni" annak, aki nem a poszt szerint meghatározott módon hallgat zenét? Ez értelmes kijelentés?

4. "Ki ne ismerné a sikeres üzletembert, aki képtelen normális emberi (főleg családi) kapcsolatok ápolására?!" - rémületesen buta sztereotípia. De fordítsuk meg: ki ne ismerné az érzelmeit kontrollálni képtelen, a környezetét állandó sértődésekkel és dührohamokkal gyötrő művész képét?

Összességében, bár a poszt érdekes kérdéseket vet fel, nem ártott volna a bal agyféltekén alaposabban átfuttatni publikálás előtt...

a_tom 2012.11.09. 08:44:05

A társadalomnak és az egyéneknek valóban szükséges lenne a kultúra, a művészetek oktatása, de az "elitnek", a politikai döntéshozóknak és a nagyvállalatoknak, pénzembereknek éppen a fordítottja kell, a szellemileg, érzelmileg megnyomorított, fogyasztásra és (meg)vezetésre éhes tömegek.
A "szocializmusban" elég jó volt az oktatás, meg is buktatta a hatalmat az értelmiség :) Tanultak belőle...

Biztosak lehetünk benne hogy az elit iskolákban és magántanárok útján ők képzik magukat ilyen téren is. A "prolik" meg szabad próbálkozni ahogy tudnak önállóan, segítség nélkül. Verseny van, ha nem is egyenlő feltételekkel...

De ne kenjük a felelősséget az öregekre. Mindenki igyekszik terjeszteni azt ami jó, főleg a szerettei felé, csak nem mindíg sikerül. A mai elképesztő információáradattal, az újdonságok varázsával, a multimédiás anyagok kiváltotta érzékszervek orgiájával, a reklámok rendszeres agymosásával, a trendek, a közvetlen kisközösségek nyomásával nem kelhet versenyre pár koncert vagy néhány rövid beszélgetés.

szaszni 2012.11.09. 08:47:04

Természetesen mindenre lehet ellenpéldát mondani, de az alapkérdést nem lehet megkerülni. Kinek a felelőssége, hogy egy viszonylag jól működő (speciálisan magyar vonatkozásban kitalált) zeneoktatási koncepciót sikerült gyakorlatilag teljesen szétverni? Ahhoz hogy a különbséget érzékelni tudjuk, elég betekinteni egy ilyen (a Kodály-módszert következetesen és magas színvonalon alkalmazó) iskola életébe. Hogyan viselkedik ott a gyerek? Mennyire fegyelmezett? Mennyire kreatív? Hogyan tud közösségben gondolkozni? Mennyire kitartó? Mennyire kiegyensúlyozott? Javaslom minden kétkedőnek, hogy látogasson el egy ilyen helyre (vigyázat már alig van) és utána vonja le a következtetést. Hova menjek? (Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Budapesti Kodály Kórusiskola, stb.) Szívesen sorolnék még neveket, csak hát az a helyzet, hogy már nem nagyon vannak!)

tomhagen 2012.11.09. 08:51:07

@Késes Szent Alia:

Attól, hogy támadható az írás, attól még igaz. A poszt írója egy oldalról közelít meg egy sokkal kiterjedtebb problémát. Amit te reagáltál az is igaz, de ezek csak értelmezésbeli eltérések. Ugyanis amit irracionálisként aposztrofálsz, az a poszt tartalmának tekintetében gyakorlatilag maga a "lélek". Az egészséges lélekhez pedig valóban szükség van - többek között - a minőségi zene szeretetére. Persze ennek nem kell mindenáron komolyzenének lennie.
Érdemben a poszthoz: A zenei ízlés s korral változik. Nem feltétlenül azért vannak 50 felettiek a koncertteremben, mert a komolyzene szeretete kihalóban van. De ezt meg is fordíthatjuk: akik ma megtöltik a koncerttermeket, nem biztos, hogy 20 évesen is komolyzenét hallgattak.
Jó írás.

kewcheg 2012.11.09. 08:57:31

@Késes Szent Alia: Városomban a 80-as években oktatott az állami zeneiskolában egy világtalan zongoratanár, aki rendszeresen fizikailag bántalmazta a tanítványait.Én hegedűre jártam, és az én tanárom pedig türelmetlen volt, állandóan azt éreztem hogy nyűg neki a kis balfékekkel való vesződés, ezért úgy megutáltam a hegedűt hogy hat év után letettem, és azóta is bánkódom hogy miért nem inkabb más hangszert választottam....

Késes Szent Alia 2012.11.09. 11:07:17

@tomhagen: Az írás igazságát abból tudjuk megítélni, hogy ellenőrizhetően igaz állításokat tesz-e. Például a "jobb agyfélteke megfelelő fejlesztése" értelmetlen kijelentés anélkül, hogy tudnánk, mit jelent: miben nyilvánul meg a fejlettség, mitől megfelelő a fejlesztés, szemben a nem megfelelővel stb. Ezek nélkül ez egy érzésre leírt mondat, és az "igazsága" is csak egy érzés, hogy hát valahogy kifejez valamit a teljességről, meg a lélek mélységeiről, meg a zenét nem hallgató rideg üzletemberekről, akik ezt nem értik....

Egy olyan írásban, ahol a szerző tulajdonképp önmagát állítja példaképnek, mint akinek a komolyzene által kiegyensúlyozott az agyi működése és teljes az élete, nem túl biztató efféle gondolkodási hiányosságokat találni.

a_tom 2012.11.09. 11:48:00

@Késes Szent Alia:
"Például a "jobb agyfélteke megfelelő fejlesztése" értelmetlen kijelentés anélkül, hogy tudnánk, mit jelent"

Igen, de az hogy te nem érted, nem egyenlő azzal hogy senki nem érti...

A bal félteke felel a praktikus, racionális, logikus, lineráris, részletes gondolkodásért, a jobb meg az érzelmekért, a képzeletért, kreativitásért, elvont, holisztikus gondolkodásért.

Az a megfelelő mértékű feljesztés ahol az ember fizikai, szellemi és lelki egyensúlyban van. Nem kell mindegyiknek pontosan ugyanakkorának lennie, de valamelyik teljesen figyelmen kívűl hagyása, elsorvasztása, elfojtása mindenképpen problémákat okoz, és hatással van a másik kettőre is.

Mivel a jobbagyféltekés képességek jelentős részét nem lehet közvetlenül mérni, nem is lehet megmondani tudományos pontossággal hogyan és mennyire lehet fejleszteni, de józan paraszti ésszel lehet tudni hogy amit sokat gyakorolsz, abban egyre jobb leszel, ennyi.

Az általad felhozott "ellenpélda", az érzelmileg túlfűtött művészlélek éppenhogy erősíti a szabályt, ahogyan ismert az izomagyú sportoló sztereotípia is. Bármelyik területre túl sokat koncentráluk a többire meg túl keveset, az eredmény siralmas lesz. Egy saját területén sikeres ember (és irígyelt "példakép"), akinek összességében mégis szar az élete.

Agent Midnite Cooper 2012.11.09. 12:17:16

A Kodály-módszerrel kapcsolatos problémák szerintem abból adódnak, hogy a mester követői – mint általában minden mester követői – dogmává silányították az alapvetést, és a mester szavaitól nem látják a mester szellemét. Kodály a magyar népdalt tartotta a zeneoktatás alappillérének, de – szerintem – nem a magyar népdalkincs (egyébként elvitathatatlan) értékei miatt, hanem valószínűleg azért, mert Kodály korában a magyar népdal volt a gyermek természetes zenei környezete, első zenei élménye, ez volt az, amire lehetett építeni, ebből, a gyermek által már von haus aus ismert pédatárból lehetett bemutatni és levezetni a zeneelméletet zu sammen. És bizony sokkal hatékonyabb bármiféle oktatás akkor, ha párosul az ahá!-élménnyel.

Ma a magyar népdal nem evidensen ismert a gyermekek előtt. Ma a gyermek természetes zenei környezete – ahogyan azt Gazz kommentárs is jelezte – a tévé, a rádió, a pláza, a számítógépes játékok, jutyúb. (Hogy ez jó vagy rossz, erről nem nyitnék vitát, de a tényt adottnak kell vennünk.)
A zenei oktatást ezekre alapozva is el lehet kezdeni – a pentaton az itt is pentaton, a szinkópa az itt is szinkópa, a dúr hármashangzat az itt is dúr hármashangzat, a cerscendo az itt is crescendo. Az viszont pedagógiailag egyáltalán nem mindegy, hogy ezeket egy teljesen ismeretlen anyagon keresztül demonstráljuk (ami nemcsak, hogy idegen a gyermeknek, hanem még annak megismerésével is meg kell küzdenie), vagy egy olyanon, amit már ismer, magáénak érez, és így az érdeklődése könnyebben felkelthető és tovább fenntartható. Végső soron a plázazenékből is el lehet jutni a Erkelig, Bartókig, Szemző Tiborig és tovább. Ha bemutatjuk, hogy egy aktuális slágerben hallható szekvencia, moduláció vagy kadencia ugyanaz, mint amit egy népdalban vagy valamelyik régi mester művében is hallhatunk, ha rávilágítunk, hogy a komolyzene zenei eszköztára ugyanaz, mint a mai sztároké (hangszereik persze mások, de ez részletkérdés), az sokkal elfogadhatóbbá teszi a klasszikus repertoárt is, mintha ex cathedra kijelentjük, hogy ez jó, az meg rossz – ráadásul pedagógiailag csak kontraproduktív, ha a diák személyes választását, ízlését direktben fikázzuk (az én generációmból nem kevesen nem az intézményes zeneoktatáson keresztül jutottak el a klasszikus zenéig – sőt ha lehet, akkor inkább annak ellenére –, hanem azért, mert a saját idoljaink nyitották rá a szemünket: az Emerson, Lake & Palmer trió feldolgozta Muszorgszkij, Bartók, Bernstein egy-egy művét, a Van der Graaf Generator Brahms Magyar táncait vette elő, a Procol Harum pedig Bachból vezette le a slágerét; ma pedig mi – ötven fölöttiek – járunk a MÜPÁ-ba, az Operába vagy a Kaposfest-re).

Az persze vitathatatlan, hogy a Kodály-módszer ilyeténféle adaptálása (korszerűsítése?) sokkal nagyobb pedagógiai és pszichológiai felkészültséget, rugalmasságot, alkalmazkodóképességet, a zenei szcéna sokkal naprakészebb ismeretét követeli meg a pedagógustól, mintha a kőbe vésett – horribile dictu: dogmatikusan kezelt – „Kodályra” építené a zeneoktatást.

Attól pedig ne féljen a poszter, hogy kihalnak a koncerttermek látogatói! A zenehallgatásnak tudniillik nem kizárólag esztétikai, hanem – mint minden kulturális aktivitásnak – szociológiai és biológiai/evolúciós aspektusai is vannak. Így például nem elhanyagolandó a kortárscsoport hatása vagy az életkori sajátosságok. Bizonyos életkorban az ember a szüleivel és a szülei kultúrájával szemben határozza meg magát, hogy aztán ezen a „tisztítótűzön” átjutva visszataláljon a szülei kultúrájához (emlékeztetnék itt Kodály egy másik bommójára: a gyermek zenei nevelése az anya születése előtt kilenc hónappal kezdődik), és ne csak visszataláljon, de azt a saját – talán éppen a „tisztítótűzben” szerzett élményeivel, tapasztalataival – „feljavítsa”. Igen: vannak dolgok, amikhez meg kell érni, fel kell nőni.

Hibának tartom a zenei értékeket leszűkíteni a kanonizált klasszikus zenére. Van ám még egy pár hatalmas tartománya a zenének, amiben a klasszikusokhoz mérhető értékek vannak, mást ne mondjak: a népzenék vagy a jazz, és engedtessék meg nekem, hogy a beat-/rock-/pop-zene nem egy művét is ide soroljam, a különféle határesetekről, fúziós kísérletekről már nem is szólva. A zene egy és oszthatatlan, a minőség nem műfajfüggő, ízlésről meg non est disputandum, és ilyen értelemben akár klasszikus zene nélkül is lehet teljes egy emberi élet.

A művészi tevékenység/műélvezés és az agyi fejlődés közti összefüggés a legritkább esetben jelenti azt, hogy csak a hochkunsttal lehet értelmesen gondolkodó embert nevelni. Amikor pl. az olvasás agyi fejlődésre gyakorolt hatásáról beszélünk, akkor nem igazán arról van szó, hogy aki Dosztojevszkijt olvas, annak jobban működik az agya, mint annak, aki Stephen Kinget. A lényeg az, hogy a verbális, csak fogalmakkal operáló információ (legyen az akár írott, akár – olvasni még nem tudó kisgyermekek esetében – hallott) dekódolása során az agyban kifejlődik az absztrakció képessége, a belső képek megteremtésének képessége, akinek viszont ez a megfelelő időben kimarad (mert nem olvasnak neki, vagy ő nem olvas), az erre képtelen lesz – függetlenül attól, hogy ezt a képességet görög drámákon vagy ponyvaregényeken gyakorolja. A mentális képességek (agyműködés) fejlettsége vagy fejletlensége nem attól függ, hogy valaki hochkunston vagy popkultúrán edzi-é magát, hanem attól, hogy az agy fejlődése során megfelelő időben érik-e azok az ingerek, amik az adott képességet kifejlesztik. A hochkunst vs. popkultúra az ízlés alakulásában játszik szerepet, de az meg azon túlmenően, hogy rettenetesen szuibjektív, még kortól, helytől, (szub)kultúrától is függ, hogy mi számít értékesnek.

Késes Szent Alia 2012.11.09. 13:25:55

@a_tom: " józan paraszti ésszel lehet tudni hogy amit sokat gyakorolsz, abban egyre jobb leszel, ennyi."

A gyakorlás azt jelenti, hogy az adott területen lesz egyre jobb valaki. Aki sokat rajzol, az egyre pontosabban tudja lerajzolni, amit elképzelt, aki sokat ír, az egyre jobban fogalmaz, és így tovább.
De miben lesz egyre jobb az, aki sokat hallgat komolyzenét? A komolyzene hallgatásában?
És főképp mi igazolja azt a kijelentést, hogy a klasszikus zene hallgatása magasabb rendű, jobban fejleszt, teljesebb agyi kapacitást eredményez, mint mondjuk a könnyűzenéé?

a_tom 2012.11.09. 15:57:27

@Késes Szent Alia:
Talán túl egyszerűen fogalmaztam. Ha sokat gyakorolod a rajzolást, akkor egyre jobban tudsz majd rajzolni, de e mögött az áll hogy jobb lesz a megfigyelőkészséged, kézügyességed, jobban, mélyebben odafigyelsz a részletekre, az arányokra, az egészre. Többnyire türelmesebb, nyugodtabb leszel, ami szükséges a hosszantartó precíz munkához. Attól függően hogy mennyire élvezed a folyamatot, sorozatos kudarcként vagy sikerként éled meg a végeredményt, az önbizalmadra, énképedre, személyiségedre is van hatása, stb..

Szintén általánosságban, aki egy reál területen jó, azt gyakorolja, az a többi reál tárggyal is jobban boldogul, ugyanígy a humán és a művészeti tehetségek is. Az egyes készségek nem önmagukban állnak hanem összefüggenek, hatással vannak egymásra.

Hogy a zenehallgatástól pontosan mi lesz, nemtom, nem értek hozzá. Kérdezz meg egy tudóst akinek ez a szakterülete, vagy nézz utánna. A tehén például több tejet ad egyes klasszikus műveket hallgatva. Asszem volt kísérlet, bebizonyították.
Arra tudok tippelni hogy a klasszikus zene jóval bonyolultabb, összetettebb, harmonikusabb, kreatívabb, mélyebb, érzelmesebb, több benne az improvizáció, mint az egyre primitívebb könnyűzenében.

szaszni 2012.11.09. 22:24:44

@Agent Midnite Cooper:
"Végső soron a plázazenékből is el lehet jutni a Erkelig, Bartókig, Szemző Tiborig és tovább."
Nahát onnan soha. A plázazenétől Bartókig soha a büdös életbe nem jut el senki, főleg úgy nem, hogy gyerekkorába megkapta a plázafertőzést! Szamárságot ne beszéljünk! Éppen ma este volt a tv-ben Vitray műsora, ahol visszaidéz régi televíziós interjúiból. Egyrészt azért érdekes, mert az embernek eszébe jut közben, hogy valaha ilyen interjúk mentek a köztévében. Pl. most egy Isaac Stern-el készült beszélgetés volt porondon. Az interjú elején megemlítette Stern, hogy korábban a 60-as években már járt Magyarországon, amikor is Kodály elvitte őt kb. 6 általános iskolába, ahol a Kodály-módszer szerint tanították a zenét. Stern teljesen meg volt döbbenve, azt mondta hogy sehol a világon ilyen hatékony módszerrel még nem találkozott. Nem egyszerűen azért, mert a jól alkalmazott módszerrel - és itt azért ne felejtsük el, hogy ehhez zseniálisan jó tanárok kellenek - a zene legmélyebb rétegeit is képes megérteni a gyerek. Stern szerint sokkal inkább az döbbentette meg, hogy a zene mellett mennyi minden mást is megtanít a gyereknek ez a módszer. Még egyszer mondom. Amit a Kodály-módszerrel elkövetett az oktatáspolitika a rendszerváltás után, az több mint szégyen. A dilettantizmus mintapéldája.

s 2012.11.09. 23:29:19

@Késes Szent Alia: Szerintem leegyszerűsíted a dolgot, és ez nem szolgálja a megértést.
Freund Tamás szerint az agyi tevékenységek (memória, tanulás, feladatok megoldása) sikere a neuronok több százas, illetve több tízezres csoportjainak megfelelően szinkronizált működésén alapszik. (Muszáj hinnünk neki, mert agykutató és klarinétos is egyben. :-)). A zene az agy idegsejtjeinek összehangolásán keresztül segíti ezt a folyamatot, ellazulunk, hatékonyabban gondolkozunk a zene hatására. (Pl. kísérletekkel igazolták, hogy analitikus gondolkozáshoz Mozart a legjobb. Ezek objektíven lemérhető eredmények, a feladatok megoldása egyszerűen jobban ment Mozart zenéjével, mint nélküle.) A másik történet is elég tanulságos.
'"Einstein kitűnően játszik (hegedűn), de nem érdemli meg a világhírt, sokan mások is játszanak ilyen jól."
Egy 1920. év eleji előadásról egy berlini zenekritikus véleménye, aki nem tudta, hogy Einstein a fizika, nem a zene révén lett világhírű. Reiser: Albert Einstein, 202-203. o.'

tomhagen 2012.11.10. 08:49:15

@Késes Szent Alia:

Én sajnos végtelenül racionális ember vagyok, tehát teljes mértékben értem amit írsz, de nem tudunk eleget a világról ahhoz, hogy mindenre elfogadható magyarázatot adjunk. A többire marad a hit, vagy jobb esetben a tapasztalásból eredő előítélet.

Késes Szent Alia 2012.11.10. 14:08:24

@s: Dehogynem, pontosan a megértést segíti, ha egy állítás igazolására rákérdezünk. Én ezt tettem, nem kijelentettem, hanem kérdeztem: mit jelent az agyfélteke megfelelő fejlesztése (mitől lesz megfelelő, hogyan mérhető), vagy hogyan segíti a komolyzene hallgatása azt, hogy a tudatalatti jobban harmóniában (vagy miben) legyen a racionális döntéshozatallal. Merthogy a poszt írója ezt állítja: a racionálisnak hitt döntéseinket valójában a tudatalatti határozza meg, de a jobb agyfélteke fejlesztésével (??) ez valahogy (??) harmóniába kerül, és aki ezt nem csinálja, annak esélye sincs a teljes életre. Sőt, az üzletembernek azért nincsenek jó családi kapcsolatai, írja a szerző, mert nem hallgat komolyzenét...
Azért erre csak rákérdezek, mert itt vagy egy világraszóló felfedezésről olvashatunk, ami megoldja a családterápiát, vagy valami innen-onnan ööszeolvasott és félig sem megértett, new age-es maszlagról. Mégse mindegy :)

"A zene az agy idegsejtjeinek összehangolásán keresztül segíti ezt a folyamatot, ellazulunk, hatékonyabban gondolkozunk a zene hatására. (Pl. kísérletekkel igazolták, hogy analitikus gondolkozáshoz Mozart a legjobb. Ezek objektíven lemérhető eredmények"

Jó, nézzük példaként ezt a Mozart-kísérletet.
en.wikipedia.org/wiki/Mozart_effect

Azt írják, hogy bár a térbeli (tehát nem analitikus, de mindegy) gondolkodást segített Mozart, de a hatás csak a teszt időtartamáig, tizenöt percig tartott.

"Rauscher et. al. show that the enhancing effect of the music condition is only temporary: no student had effects extending beyond the 15-minute period in which they were tested. The study makes no statement of an increase in IQ in general, but in participants' spatial intelligence scores. ... [T]he results were popularly interpreted as an increase in general IQ. This misconception, and the fact that the music used in the study was by Mozart, had an obvious appeal to those who valued this music; the Mozart effect was thus widely reported."

Vagyis a Mozart-effektust félreértelmezik, és a maguk állításainak igazolására használják fel azok, akiknek ez jól jön. A szócikk konkrét példákat is hoz, majd azt mondja:

"The relationship of sound and music (both played and listened to) for cognitive function and various physiological metrics has been explored in studies with no definitive results."

Nincs definitív eredmény a zene és a kognitív-pszichés funkciók kapcsolatáról. Viszont valakik jól meggazdagodtak azon, hogy a "Mozart-effektusról" könyveket írtak.

Mi a helyzet a könnyűzenével:

"While some supportive reports have been published (e.g.[6]), studies with positive results have tended to be associated with any form of music that has energetic and positive emotional qualities.[7] Among children, some studies suggest no effect on IQ or spatial ability,[8] whereas others suggest that the effect can be elicited with energetic popular music that the children enjoy."

Egyes kutatások azt mutatják, hogy bármilyen felpörgető és pozitív hatású populáris zenével ugyanazt a serkentő hatást el lehet érni.

Nézzük tovább: "listening either to Mozart or to a passage from a Stephen King story enhanced subjects' performance in paper folding and cutting"

Már egy Stephen King könyv is jó hatással van...
Na, részemről ennyit a Mozart-effektusról. Valami van, de nem osztogatnak, hanem fosztogatnak...

Késes Szent Alia 2012.11.10. 14:10:51

@tomhagen: Ez oké, csak hit alapján ne tegyünk olyan kijelentéseket, hogy kinek van esélye teljes életet élni, és kinek nincs.

s 2012.11.10. 15:50:08

@Késes Szent Alia: "Merthogy a poszt írója ezt állítja: a racionálisnak hitt döntéseinket valójában a tudatalatti határozza meg, de a jobb agyfélteke fejlesztésével (??) ez valahogy (??) harmóniába kerül, és aki ezt nem csinálja, annak esélye sincs a teljes életre."

Az agyat az evolúció nem a racionális gondolkozásra fejlesztette ki. Arra jött létre, hogy az esetek túlnyomó többségében a tulajdonosa helyes (a túlélését szolgáló) viselkedéssel reagáljon a környezetére. Az emberek tehát a döntéseik jelentős részét nem úgy hozzák meg, hogy lépésről lépésre végiggondolják a különböző lehetséges kimeneteleket, hanem gyorsan húznak egy jónak látszó - az esetek többségében egyébként valóban jó - lépést. A racionális gondolkozást az európai kultúrkörben a tudomány művelése hozta előtérbe, és szerintem ezzel párhuzamosan csökkentette is az intuitív megközelítések szerepét (hibásan). Ugyanis egy jelentős felfedezéshez soha nem lehet logikus lépések sorozatos ismételgetésével eljutni. A végeredményt már "előre" tudni kell valahonnan, a logika "csak" az ellentmondásmentesség, levezethetőség igazolására szolgál. Az "előre" tudásban, a sejtésben segít szerintem a zene, de ne kérdezd, hogy hogyan. Ehhez ma túl keveset tudunk az agy működéséről, a gondolkozásról, a zenéről, és legfőképp ezek egymásra gyakorolt hatásáról.
Mindenesetre ki lehet ezt próbálni zenével, meg anélkül is, de szerintem zenével jobb. Az emberek eddigi története legalábbis ezt igazolja.