Partnerek

kaposfest_logo01.jpg


zene_hu_logo_nagy.jpg


zene_hu_logo_nagy.jpg


zene_hu_logo_nagy.jpg

Friss topikok

  • Violon3: "Előfordul, hogy egy-egy próbajáték után a vesztes német pályázó megnyeri a zenekar ellen indított... (2017.09.24. 09:31) ZAK vs KONZI
  • holdbélicsónakos: Kedves Gyuri! Most már én is félek... TŐLED. Üdv! Papp Máté volt művész-ember munkatárs (2014.03.28. 22:45) Most már én is félek
  • Digitmokus: Az uncsim kislánya, akinek ugye meg volt engedve hogy nézze az XFaktort, odáig volt ezért a csajér... (2014.01.06. 11:13) Pornós Krasznai
  • Barna Páli: Üdv! Szeretnék valamit kérdezni. Szerintem ha az A hang 432 Hz, akkor annak az oktávja 216 Hz, és ... (2013.12.27. 23:23) 432
  • dittacsello: Kedves Gyuri! Jó, hogy leírtad ezeket. Ha meg is valósulna az 50 kiváló tanár alkalmazása, mi lesz... (2013.12.20. 20:37) Merre tovább Zeneakadémia?

Bolyki Gyuri írása

Két és fél éve indult útjára a Bolyki Soul&Gospel kórus (BS&G).

A projekt nem minden előzmény nélküli, hiszen 2006-ban volt már egy nekifutásunk. Akkor nem egy saját kórus lebegett a szemünk előtt, hanem „A Produkció”, melyben főszerep jut az általunk betanított, 45 fős kórusnak – méghozzá olyan szerep, amit még soha senki nem valósított meg a világon. A próbálkozás felemás eredménnyel zárult. Egyrészt impozáns volt, jól szólt, óriási élmény volt (és nagyon drága:-), másrészt kiderült, hogy a folytatáshoz elengedhetetlen lenne egy saját nevelésű énekesekből álló csapat, mert így túl sok kompromisszumot kellett kötni.

Persze, kicsit sem szégyellem a produktumot, akit érdekel, megnézheti:

 

Szóval, a koncert után világossá vált, hogy egy ilyen jellegű produkcióhoz muszáj saját kórust csinálni. Viszont abban az élethelyzetben ehhez senkinek nem volt sem kedve, sem ideje.

Teltek az évek, és bár tudtuk, hogy egyszer meg kell csinálni a saját kórust, halogattuk.

Aztán 2010-ben összeálltak a csillagok, minden körülmény adott volt, hogy elinduljon a projekt. Balázs öcsémmel leültünk, megbeszéltük a „hogyan”-okat és a „miért”-eket, majd belevágtunk. Nem tudtuk pontosan, milyen úton megyünk, csak azt tudtuk, hova: egy olyan gospel kórus a cél, mely a világon mindenhol megállja a helyét. Nem tudtuk, kiket érdekel ez a téma, így ismeretségi körünkben kezdtük keresni az alakuló együttes magját. Hamar meg is találtuk, majd hamar el is veszítettük őket.  Hogy miért?

Mert azt akartuk, hogy a kórus olyan legyen, mint Bali öcsém: kérlelhetetlenül jó. Azt is mondhatnám, zseniális. De ez nem olyan egyszerű ám!

Folyamatosan azon gondolkoztam, hogyan lehet a leginkább elérni, hogy a kórus tagjai a legtöbbet átvegyék Bali tudásából, hozzáállásából, színpadi jelenlétéből. És mindig ugyan oda jutottam: kizárólag nagyon komoly rendszerben, kérlelhetetlen következetességgel, és egymásra épülő munkával tudjuk sikerre vinni az elképzelést. És még egy, ami talán a legfontosabb: akik a kórusba járnak, egyfajta lelki szimbiózisban kell, hogy éljenek Balival. Ezt furcsa lehet olvasni, de így van. Már-már fanatikusnak kell lenni, feltétel nélkül követni kell egy embert – aki zseni. És mint köztudott, a zseniknek az egyik oldalon sokkal több adatik, a másik oldalon pedig egy kicsi hiányzik :-)

Nagyon jól tudom, hogy nem mindenben egyszerű és könnyű Balival menni, de csak azok tudnak jó kórustagok lenni, akik erre képesek. Pont úgy kell tudni megőrülni mindenkinek, ahogy Bali őrült. Na, ezért veszítettünk el sok szimpatikus, becsületes, értelmes embert. Ők voltak azok, akik azt szerették volna, ha az ő – kétség kívül logikus – érvrendszerükhöz igazodik a kórus munkája. Egy csomó dologban igazuk is lehetett, de mi azt akartuk, hogy a BS&G kórus őrültekből álljon, akik nem okoskodnak, nem kérdeznek, nem akarnak semmit, csak menni-menni és menni Balival a dalokon keresztül.

6.jpg

Őrültek I.

 

5.jpgŐrültek II.

Hogy miért mertem ennyire bátran képviselni ezt a nézetet? Mert Balival mindent elértünk, amit ezen a világon ebben a szakmában el lehet érni. Európa, Amerika és Ázsia közönségét épp úgy az ujja köré csavarja, tíz perc után azt csinál a publikummal, amit akar. És hogy ez mennyire nem csak „kereskedelmi szöveg”, igazolja, hogy a világ legjelentősebb a capella versenyének legtöbb díjat nyert együttese vagyunk. De itt sem csak a zsűri ismerte el a produkciót: jazz és gospel kategóriában is úgy nyertük meg a közönség díjakat, hogy senki másra nem érkezett szavazat – ilyen sem előtte, sem utána nem volt a verseny történetében. És – bár hízelgő lenne rám nézve – egy pillanatig sem hiszem, hogy ez miattam van. Leginkább annak köszönhető, hogy Bali egy őrült zseni. Kész, ennyi.

Na, szóval, egy év alatt értünk el oda, hogy világos lett: mostantól csak olyan ember kell a kórusba, aki rögtön az elején megérti, hogy ide nem beszélgetni és/vagy kérdezni kell jönni, hanem szó nélkül megcsinálni mindent, amit Bali kér. Azt hihetnénk, így egy lelketlen, munkamániás csapat tud csak összeverődni, de ez nem így van. Igazi baráti társaság lett a kórusból, és tényleg szeretetben folyik a munka. A "civil" hangulatot elég jól bemutatja ez a kis videó:

Halkan jegyzem meg, a kívülálló hamar arra a következtetésre juthat, hogy itt diktatúra van, de ez csak azért fordulhat elő, mert sokan hajlamosak azt hinni, a magas színvonalú produkcióhoz sok ember jóindulatú ötletelése szükséges. Ez mindaddig így is van, amíg meg nem jelenik a jó szándékúak között a zseni. Onnantól kezdve nincs értelme diskurálni, egyszerűen csinálni kell, amit a legjobb mond – mert, hogy a művészet egyáltalán nem demokratikus műfaj: a közönség nem a demokráciára vesz jegyet, hanem a kiváló produkcióra. Tehát az irányít, aki a legjobb. (Nem véletlen, hogy a világ legmagasabb színvonalú zenekarainak élén hírhedt akarnokok állnak!)  Persze ez is csak akkor tud működni, ha a vezetőben meg van a készség az irányításra, és hajlandó megtanulni, hogyan kell kezelni az embereket. Nos, úgy tűnik, Bali annyira megtanulta amennyire kellett.

Az utóbbi 1,5 évben folyamatos castingokat tartottunk, igyekeztünk elijeszteni a jelentkezőket, de csak nem sikerült:-)

Aki az első fordulóban bekerült a kórusba, egy-két hét alatt újabb szűrőn ment keresztül, amit úgy foglalnék össze, hogy őrült munka. Heti nyolc óra kőkemény próba, ahol nem az számít, hogy a jelenlévőknek mennyi erejük van, hanem, hogy Bali mit tűzött ki aznapra elvégzendő feladatnak. Ha lenne szakszervezet, már rég betiltották volna ezt a kórust – ezért nincs szakszervezet:-) Lazsálni nem lehet, ha valaki nem teljes bedobással van jelen, Bali megkéri szépen, hogy fáradjon haza, itt ugyanis olyan emberek gyűlnek össze, akik dolgozni szeretnének. Tényleg kemény. Úgyhogy sok jelentkező vissza is lép. De legalább hamar megtörténik a felismerés, hogy ez nem egy szabadidő klub – meghalásig, és még az után is dolgozni kell.

Bali egy saját maga által kidolgozott metodikával tanítja énekelni az utcáról bejövőket. Gyors, és hatásos módszer, hiszen nincs idő pepecselni, folyamatosan koncertezünk, pillanatok alatt fel kell zárkózni mindenkinek. Jelenleg 15 kórustag egyéni órákat is kap, hiszen a jó össz-hangzás a sok jó egyéni teljesítményből fakad. Én magam rendszeresen felhívom a tagok figyelmét az egyéni fejlődés fontosságára, és ordítozva követelem, hogy mindenki menjen magántanárhoz. Nem muszáj Balihoz, menjen, ahova akar, de tanuljon, képezze magát, mert egyszer csak megjelenik helyette valaki, aki jobb lesz – és akkor véget is ért a kórusbeli pályafutása. Jelenleg ott tartunk, hogy négy kórustag már szólót énekelhet a koncertjeinken. Nem, nem olyan jók, mint Bali, de nem is ez a cél. Az a cél, hogy hitelesek legyenek, és élvezhető produkciót nyújtsanak. Ez pedig meg van.

Most, hogy túl vagyunk az első igazán nagy koncerten a MOM Kulturális Központban (telt ház 5000 Ft-os jegyekkel, őrjöngés, meg ilyenek:-), látjuk, mit sikerült megvalósítani álmainkból, és mit nem.

7.jpg

Fontos, hogy Suri Imre, a szervező (a Jazzy Rádió egyik tulajdonosa) szerint klasszisokkal jobbak voltunk, mint az általa nem rég idehozott London Community Gospel Choir. Akik ott voltak az Arénában a Harlem Gospel Choir koncertjén, azok szerint náluk is jobbak vagyunk. Ez is fontos.

De most összefoglalnám a saját véleményemet.

44 fővel állunk a színpadon + Bali. Egyéb koncerteken már bebizonyosodott, hogy 30 fővel is jól megszólalunk, de azért tartom fontosnak a nagy létszámot, mert más tónusa van a hangnak, könnyebben keverhető, és több fővel nagyobb a rendelkezésre álló dinamikai skála (aminek egyébként az alsó régióját igen ritkán használjuk ki, ebben fejlődnünk kell).

A 44 főből 14 kórista kezében van saját mikrofon, a többieket négy térmikrofon veszi.

3.jpg

A 14-ből hatról tudom, hogy mindig, minden körülmények között tökéletesen teljesítenek, őket külön csoportba kötöm, és együtt kezelem, a többieket egyenként. A saját mikrofonosok vegyesen állnak a kórusban, nincs külön helyük. Érdekes kérdés, mi lesz, ha még több kórustag eljut ara a szintre, hogy saját mikrofont kaphat, hiszen a keverőpult mögött állva már most is úgy érzem, maximum ennyi hangot lehet ténylegesen kezelni. Most még hallom, ki, mikor, mit énekel, nem tudom, több mikrofon esetén hogyan tudnám hangosítani a produkciót. Amúgy is komoly probléma, hogy nekem kell keverni az előadást, mivel jelenleg nincs olyan hangmérnök, aki pontosan ismerné az énekesek hangjait, a műveket, és a szükséges arányokat. (A pálya nyitott, dobjon egy mailt, aki szívesen megtanulja! :-)

A dalok egy része a capella (mindenfajta zenei kíséret nélküli ének), egy részéhez CD-ről szól a zene, egy részéhez pedig Dr. Kósa Rudolf professzor úr játszik mindenféle billentyűkön.

Érzékeny kérdés a zenei háttér milyensége, és nem is állítom, hogy megtaláltuk a jó megoldást. Alapvetően élő zenekarral kéne kísérni a kórust, de ezt egész egyszerűen nem tudom megoldani. Nem, ez nem pénzkérdés, hanem ember kérdés. Aki próbált már egy produkció mögé ideális együttest összerakni, tudja, mi a gond: a zenészek csak ötven százalékig akarják a produkciót kiszolgálni, a másik 50 %-ban szeretnék jól érezni magukat. És egy zenész mikor érzi jól magát a színpadon? Ha önmegvalósíthat. Na, én meg pont erre nem vagyok kíváncsi! A BS&G mögé nem önmegvalósító muzsikusokra lenne szükség, hanem olyan profikra, akik már learattak mindent, akik már nem akarják sem maguknak, sem a közönségnek bebizonyítani, hogy ők milyen jók, milyen egyediek – egyszerűen és megbízhatóan lejátsszák a megírt szólamokat, és kész. Úgy is mindenki kapna egy-két szólót a műsorban, nem kéne túljátszani a dolgot – de ilyen muzsikusokból sajnos nincs egy nagy zenekarnyi. Persze, tudom, mindenkinek van egy tök jó ismerőse, de azért az is fontos, hogy én, aki 25 éve a pályán vagyok, hallottam-e a delikvens nevét, vagy sem. Hogy ez bizalmatlanság? Lehet. De a színpad bizalmi kérdés.

Nem hibáztatom a muzsikusokat, mivel Magyarországon egyszerűen nem tudja „kifutni” magát egy könnyűzenész. Kicsi a piac, nincs elég fellépés. Muszáj lenne külföldre menni, sokat játszani, learatni a sikereket, pénzt keresni – de erre csak nagyon kevesen képesek. Talán a mostani válság egyik pozitív következménye lesz, hogy zenészeink kénytelenek elindulni a határon túli színpadok felé is. Nem könnyű, más a morál, más a hozzáállás, de nem lehetetlen! Ha a klasszikus és jazz-zenészek képesek rá, a könnyűzenészek is meg tudják tanulni. És ami ebben sokat segít: a magyar zenészeket nagyon szeretik külföldön! Legalább ezer külföldi fellépéssel a hátam mögött mondom: mindig, mindenhol óriási szeretettel és tisztelettel fogadtak minket. Nincs mitől félni, jónak kell lenni, és menni kell!

De most még kevés ilyen muzsikus van, így kénytelenek vagyunk zenei alapokat készíteni, és így kísérni a kórust. (Persze hozzáteszem, hogy a Harlem Gospel Choir a teltházas Arénában(!) úgy lépett fel, hogy egy billentyűs és egy dobos kísérte élőben a kórust. Minden egyéb zene – és a kórushangzás fele – gépről ment!)

Nem jó megoldás a zenei alap, de ez a legkevésbé rossz. A közönség jelenleg így kapja a legjobb élményt, és ez a legfontosabb követelmény.

Összességében tehát elégedett vagyok a hangzásunkkal. Amikor mindenki koncentrál és odateszi magát, teljesítjük a kívánatos színvonalat. Hogy ez világszínvonal-e? Tapasztalatom szerint igen. Ezt mindenhol megsüvegelik, ezt már nem kell tovább fejleszteni.

Hanem? HANEM?!

Nos, a színpad nem csak audió, hanem vizuális műfaj is. A hangok mellett óriási jelentősége van a látványnak. Hiába a legszebben kivitelezett éneklés, ha a látvány enervált. Hiába szakad bele a delikvens torka az éneklésbe, ha nem tud úgy mozdulni, hogy az szintén energiát közvetítsen. Nem kell táncolni – sőt, írtjuk a szervezett, közös mozgást a produkcióban – de muszáj megtanulni úgy LENNI a színpadon, hogy az energiát közvetítsen. Ebben még gyengék vagyunk. Hamarabb megtanultak a civil tagok profin énekelni, mint profin mozdulni – vagy csak úgy LENNI. Ez nagyon nehéz feladat, de muszáj lesz e téren előrelépni, mert néha zavaró egy-egy kórustag „lézengése”, suta mozdulata (vagy mozdulatlansága). A MOM-koncert előtt arról beszéltem a kórusnak, hogy téthelyzetben sokszor úgy érzi az ember, egyedül van, nem számíthat a többiekre, csak az van, amit ő csinál. Ez az érzés hatványozottan jelentkezik, ha a visszhangos próbaterem helyett egy süket színházteremben kell énekelni. Ilyenkor aztán mindenki óvatos lesz, ami hamar átvált gyámoltalanságba, félénkségbe, és ebben a pillanatban elvesztettük a közönség figyelméért vívott csatát. Nyuszikkal nem lehet legyőzni az oroszlánt. Márpedig a néző élményt akar a (nem is kevés!) pénzéért, és jogosan várja el, hogy kiszolgálják az igényeit. Nos, ez az egyik pont, ahol még fejlődnünk kell. Nem vigasztal, ha azt mondják, sokkal jobb látvány vagyunk, mint a Harlem-ék, mert látszik, hogy nálunk mindenki szívből csinálja, és élvezi a fellépést. Akkor leszek elégedett, ha minden kórustag, a show elejétől a végéig képes lesz élményt nyújtani látványvilágban is – nem csak hangban. Ez persze óriási energiát igényel, de a színpad már csak ilyen: aki nem akar belehalni egy-egy fellépésbe, az ne menjen oda. A közönségnek ugyanis jár a tökéletes produkció!

2.jpg

Szintén gyenge pontnak érzem az egyéni energiák beosztását. Azt már mindenki tudja, hogy a show kb. másfél-két óra. Azt azonban még nem mindenki tanulta meg, hogyan kell beosztania az energiáit ahhoz, hogy az utolsó dalban is megfelelő jelenléte legyen hangban is és látványban is. A befejező két nótában olyan arcokat láttam, hogy komolyan megsajnáltam néhány kórustagot. Szegények, úgy néztek ki, mint akik 18 órája csilléket tologattak a bányában, és most kiállították őket valami felvonulásra. Ahelyett, hogy én kaptam volna energiát tőlük, igyekeztem a "világmindenség csakráin" keresztül felpumpálni őket, nehogy összeessenek. Nem ragozom, ezt mindenkinek egyénileg meg kell tanulnia, nem maradhat így – nagyon lerontja az összképet egy-egy meghalni készülő kórustag látványa.

Végül, de nem utolsó sorban: Bali.

4.jpg

Az éneklésével nem foglalkozom, minek.

Amin viszont még van mit csiszolni: a kórustagokkal való folyamatos kommunikáció. Ha valakinek megadatik, hogy a csapata félistenként tekint rá, és valóban rajta csüng mindenki tekintete, én jobban kihasználnám az ebben rejlő lehetőségeket, többet kommunikálnék, hülyéskednék, komolykodnék – egyszóval olyan show-elemeket vinnék még a produkcióba, amiért a közönség nagyon hálás lenne.

1.jpg

A másik csiszolni való a számok közötti beszéd. Kicsit sok. Vagy nagyon? Helyzetfüggő. Tudom, hogy ez nehezebb, mint énekelni, de egyszer ezt is meg kell szerkeszteni, és többet nem lesz vele baj.

Hát így áll a BS&G kórus most, két és fél évvel az indulás után.

További jó munkát, a közönségnek pedig jó koncerteket!

 Üdv: Gyuri

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://muvesz-ember.blog.hu/api/trackback/id/tr744972679

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jani Kiss 2012.12.20. 11:20:02

Mindig nagy rajongója voltam a Bolyki tesóknak! Nagyon sok óriási sikert kívánok nektek! Hódítsátok meg a világot!!!!
Tiszta erőből szurkolok a csapatnak! <3

Sok-sok éven keresztül szerettem volna egy ilyen csapathoz tartozni!!(ma már nem bírnám a tempót) :(