Partnerek

kaposfest_logo01.jpg


zene_hu_logo_nagy.jpg


zene_hu_logo_nagy.jpg


zene_hu_logo_nagy.jpg

Friss topikok

  • Violon3: "Előfordul, hogy egy-egy próbajáték után a vesztes német pályázó megnyeri a zenekar ellen indított... (2017.09.24. 09:31) ZAK vs KONZI
  • holdbélicsónakos: Kedves Gyuri! Most már én is félek... TŐLED. Üdv! Papp Máté volt művész-ember munkatárs (2014.03.28. 22:45) Most már én is félek
  • Digitmokus: Az uncsim kislánya, akinek ugye meg volt engedve hogy nézze az XFaktort, odáig volt ezért a csajér... (2014.01.06. 11:13) Pornós Krasznai
  • Barna Páli: Üdv! Szeretnék valamit kérdezni. Szerintem ha az A hang 432 Hz, akkor annak az oktávja 216 Hz, és ... (2013.12.27. 23:23) 432
  • dittacsello: Kedves Gyuri! Jó, hogy leírtad ezeket. Ha meg is valósulna az 50 kiváló tanár alkalmazása, mi lesz... (2013.12.20. 20:37) Merre tovább Zeneakadémia?

Bolyki Gyuri írása 

„A magyar társadalom nem nézett szembe a múltjával.”

Az elmúlt napokban ez az egyik legtöbbet hallott mondat, úgyhogy elkezdtem gondolkodni, hogyan tudnék én szembenézni a múltammal – mint ugye „magyar társadalom”.

Nos.

Anyai ágon a XIX. századig tudok visszatekinteni, mikor is zsidó nagymamám családja beágyazódik a befogadó országba. Sokan vannak testvérek és unokatestvérek, közülük legtöbben ügyvédek, jogászok, de van közöttük egy, aki nem fér a bőrébe, és beáll az illegális kommunista mozgalomba. Bólyai-Bettelheim Ernő – családon belül csak Ernő bácsi – Kun Béla egyik legjobb cimborájaként oroszlánrészt vállalt a többiek által csak „patkányforradalomnak” nevezett Tanácsköztársaság véres levezénylésében.

Ügyvéd és jogász rokonai azt az utasítást kapták, hogy a Tiszántúlon gyűjtsék össze a nagyobb városok valamennyi háztartásának aranytárgyait, ékszereit, és jelentsék, ha valahol ellenállásba ütköznek.

Egyetlen ellenállást sem jelentettek. Sőt, amikor megtudták, hogy Kun Béláék az ország aranyát ellopják, eldugták a zsákmány 90%-át. A kommunista diktatúra leverése után pedig elővették a begyűjtéskor aláíratott papírokat, és házról házra járva visszaadták a rabolt értékeket. Nagy megbecsülés övezte őket halálukig…

Ernő bácsi a felelősségre vonás elől Ausztrián keresztül a Szovjetúnióba menekült, ahol egészen Lenin haláláig egyik legközelebbi munkatársa volt. E közben itthon Horthy börtönbe zárta testvéreit, és megüzente neki, ha hazajön, szabadon enged őket. Ernő bácsi visszaüzent, hogy nem érdekli őt a testvérei sorsa. Másnap Horthy szabadon engedte az egész családot.

Ernő bácsit Kádár hívta haza, és odaajándékozta neki az ifjabb Horthy-villát a Rózsadombon. Ott halt meg – tudomásom szerint – valamikor a hatvanas évek végén.

A családban még egy kommunistáról tudok, nagymama testvére, Béla bácsi. Béla bácsi igazi lúzer-kommunista volt, az egyetlen, aki hitt abban, hogy a szocializmus a kisemberek javát akarja. Egész életében egy garast nem lopott el, szegény volt mindig, úgy is halt meg. Mindenki rajta röhögött a helyi pártbizottságban. Tisztességes ember volt. Tisztességes kommunista.

Nagymama másik testvére – Lacikás – különös helyet foglal el a családban, mert szemben a család elhurcolt tagjaival, ő hazajött Auschwitzból. Össze vannak gyűjtve az ő, és édesapja levelei, de Lacikás magnóra is mondta történetét.

Amikor meghallgattam, ambivalens érzéseim voltak. Egyrészt megrendítő hallgatni a rengeteg szörnyűséget, ami történni tud, ha emberek állattá válnak. Az is megrendítő, hogy milyen abnormális dolgokat kibír az ember, ha már csak az élete marad értékként. Tényleg, mondom, ezek szívszorító tények, amikkel nem tudok mit kezdeni, csak végtelenül sajnálom a történteket.

De azzal sem tudok mit kezdeni, hogy Lacikás világa mennyire eltér az enyémtől. Amikor háborúban állt a hazája, az volt a baja, hogy a zsidóknak gettókat alakítanak ki, ahol akár nyolcan-tízen is kellett lenniük egy szobában! Szegény Lacikás, nem tudta, hogy a társadalom többsége békeidőben is így él, nem, hogy háborúban. Aztán olyan szörnyűség is történt, hogy nem tudott rendszeresen tejet inni! Meg ilyenek.

Auschwitzi élményei közül borzasztóan fájt neki, hogy dolgoznia kellett a földeken. Sok utánajárásába került, míg el tudta intézni, hogy bekerüljön egy autószerelő üzembe. A váltást valahogy így mondta el: „Végre, sikerült elintézni, hogy a tróger-munka után rendesen dolgozhassak.” Neki a földművelés tróger-munka volt, és az is maradt élete végéig. De hát, úgy szeretjük rokonainkat, ahogy vannak…

Nagymama.

Nem szerette Horthyt, mert elvette tőlük a családi birtokot. Rengetegszer hallgattam meg ennek az igazságtalanságnak a történetét, tudom, mennyire fájt ez neki. Már jócskán elmúltam harminc, amikor belém nyilallt a kérdés: milyen birtokot vett el a Tanácsköztársaság után Horthy a családjuktól? Hiszen nem sokkal előtte települtek be, nem volt lehetőségük összekuporgatni rá a pénzt! Nos, egyszer feltettem a kérdést nagymamának: honnan volt az a birtok? Kié volt előtte? Őszintén meglepődött, úgy láttam, ezen még ő sem nagyon gondolkodott. A szüleinek volt, és kész. A válasza szerint előtte a „gróféké volt”. Tehát a gróféké. Aztán meg az övék. Aztán Horthy visszavette tőlük. A soron következő kérdést soha nem tettem fel, úgy sem tudta volna rá a választ…

Nagymama fiatalon keresztény hitre tért. Több helyen is lakott, de ahogy felcseperedett – a korcsolyázás mellett – igazi közösségi ember lett. Főzött annak, akinek szüksége volt rá, gyógyított, ápolt – Istennek szánt életű keresztény volt. Megismerkedett nagypapával, aki nem sokkal ezután szintén megtért. Együtt folytatták életüket, hét gyereket nevelve. Nagypapa fizika-matematika szakos tanár lett, és tanított. Egészen addig, amíg az iskola igazgatója egy nap behívta, és azt mondta: „Madarász elvtárs, két lehetősége van: 1. Megtagadja Istent, és holnaptól is van munkája, 2. Nem tagadja meg Istent, és holnaptól ki van rúgva.”

Madarász elvtársnak holnaptól nem volt munkája. Hét gyermeke volt, és a diplomájával a zsebében éjszakánként a miskolci pályaudvaron vagonokat pakolt, szenet lapátolt. De rendületlenül hitt Istenben.

Aztán egyszer csak úgy határozott a párt, hogy a jövő évtől csak olyan személy lehet iskolaigazgató, akinek legalább érettségije van. Nos, az őt kirúgó emberkének nem volt. Úgyhogy az illető megkereste nagypapát, segítene-e neki felkészülni az érettségire. Nagypapa segített neki. Mert a nagypapám ilyen ember volt...

Soha, semmilyen kártérítést semmiért nem kértek és nem kaptak.

Nos, ebből a családból jön édesanyám.

Apám családja a másik véglet.

Édesanyja „hajós gyermek”, hajón is cseperedett – valójában család nélkül. Kisgyerekkora óta dolgozott, megtanulta, hogy csak munkával lehet előrébb jutni. Egész életében serénykedett a háztartásban, a kertben, az állatok körül. Az ő felmenőiről sajnos többet nem tudok, csak annyit hogy volt közöttük kalóz is (és ez nem vicc!:-).

Férjhez ment egy szabóhoz, aki Eger várának hős védőjéig vezeti vissza a „Bolyki” családnevet. Csepelen laktak, majd a II. Világháború előtt Biatorbágyra költöztek. Amikor a németeké volt a falu, az ő ruháikat varrta, amikor az oroszoké, az övékét.

Hitben járó keresztényekként nyolc gyermeket neveltek fel.

Egyikük édesapám, aki elvette édesanyámat, és így együtt Biatorbágyon vertek tanyát.

Keresztény szülőkként minket is keresztény hitre tanítottak. Társadalmi, politikai kérdésekben meg volt a véleményük, de nem hangoskodtak. Ehelyett a pincében kialakítottak egy üvegfúvó műhelynek álcázott stúdiót, és kezdetleges eszközökkel felvették a saját maguk által írt keresztény dalokat, amiket „valakik” kicsempésztek az országból, és a Monacoban – amerikai pénzen – működő magyar nyelvű keresztény rádióban ezeket játszották. Az 1970-es évek elejét írtuk! Ne tudjátok meg, ki mindenki játszott ezeken a felvételeken! :-) Egészen a nyolcvanas évek elejéig tartott ez a tevékenység. Akkor elkezdett kicsit lazulni a szigor, mások is beálltak ebbe a munkába, ők pedig befejezték.

Anyagi szempontból szegényen nőttünk fel, de lelki luxusban. Voltak, akik azért jártak hozzánk vacsorázni, mert ha nem hoznak ételt, nem lett volna mit ennünk. Öten voltunk testvérek – öt fiú – nem volt egyszerű a helyzet, pláne az után, hogy szüleink elváltak.

14 éves koromban megismerkedtem az akkori Demokratikus Ellenzék egyik vezéregyéniségével, teljesen a befolyása alá kerültem. Ellenzéki gyűlésekre jártam a Jurta Színházba, többször a Hősök teréig rohantam a gumibotos rendőrök elől. Amúgy szép csendben terjesztettem a városban a „Beszélő” című ellenzéki kiadványt. A Bartók konziban elértem, hogy tarthassak egy előadást a nagyteremben a szerdai osztályfőnöki óra idején. Az egész iskola ott volt. Kiültem a pódiumra, és megkérdeztem, tudnak-e róla diáktársaim, hogy miután felvették őket a konziba, automatikusan KISZ-tagok lettek? Majd elmondtam azt is, hogy van egy – most még ugyan illegális – szervezet, amely pont az olyan típusú fiataloknak szól, mint ők, és FIDESZ-nek hívják. Jeleztem, nyugodtan ki lehet lépni a KISZ-ből, és aki akar, beléphet ebbe a szervezetbe. Másnap a KISZ-szervezetnek hat tagja maradt. Szegény Husika – zenekari társam – aki szervezte a KISZ-t, teljesen meglepődött. Meg én is! Nem tudtam, hogy ő csinálja! A légynek sem ártott soha, ebben az iskolában a KISZ kizárólag koncerteket jelentett:-)

Ez után döntenem kellett, hogy zene, vagy politika. A zene mellett döntöttem.

Sokáig jártam még politikai „mentoromhoz”, egészen 2002-ig, mikor is el akarta magyarázni nekem, hogy Medgyessy sokkal jobb lesz miniszterelnöknek, mint Orbán. Ekkorát még senkiben nem csalódtam! A nagy ellenzéki, aki beállt a szocik mögé! Na, mindegy.

Ezután én is megnősültem, nekem is született három gyermekem, akiket keresztény hitben nevelünk.

És most itt tartunk.

És minden nap olvasom, hogy a magyar társadalom nem nézett szembe a múlttal – nem úgy, mint pl. a németek.

Jelentem, én megtettem! Utálom a náci pusztítást, utálom a szoci-kommcsi pusztítást, és utálom a napjainkban tapasztalható széthúzást is. Nem volt részem semmilyen társadalomrontó akcióban, tiszta a lelkiismeretem, nincs miért bocsánatot kérnem. Egyetlen nemzet egyetlen emberének sem ártottam, ha valaki igen, az az ő bűne. Az 1971-ben született generáció tagjaként én ezt így élem meg.

És egy pár szó az oly sokat hivatkozott „német szembenézésről”. Anyai ágon több, mint 40 unokatestvérem van, apai ágon majdnem 40. Közülük rengetegen külföldön élnek, zömük Németországban (jutott az egykori keletre is, meg nyugatra is). Együtt nőttünk fel, tök fajin gyerekek, sokat szoktunk marhulni, meg minden.

Egy valamit nem tudunk: beszélgetni a zsidó múltunkról, és az ő németségükről. Ha meghallják azt a szót, hogy „zsidó”, összerezzennek és megijednek. Mardosó lelkiismeret furdalásuk van a II. Világháború miatt – miközben velem egyidősek! Úgy nőttek fel, hogy mindenhonnan azt hallották: a német ocsmány, a német gazfickó, soha nem moshatja le magáról Hitler szennyét. Nyugodtan mondhatom, lelki értelemben meg vannak nyomorítva e miatt ezek az életrevaló gyerekek! Félnek, és óriási lelki görcsük van, melyet nem tudnak feldolgozni.

Nos, ha ezt jelenti a szembenézés, akkor én nem szeretném, hogy a magyar társadalom szembenézzen bármivel is. Én nem akarok a miatt pironkodni, hogy egy (vagy sok) magyar katona mit csinált a fronton! A történészek nyugodtan vitatkozzanak erről, de ne akarják rám erőszakolni sem az egyik, sem a másik véleményt. Gyermekeimre pedig végképp ne! Elég, ha tudnak róla, milyen szörnyűségek történtek, nem szabad ezt beleégetni lelki mintáikba!

Háborúk mindig voltak, és lesznek is. A következő sem azért fog kitörni, mert valaki nem ítélte el elég erősen a kommcsikat/nácikat. A háború azért fog kitörni, mert sok ember gonoszul él és gondolkodik.

Én pedig azt is el tudom képzelni, hogy a legjobban ők akarnak folyamatos „szembenézést”, hogy addig se foglalkozzunk velük.

Szóval, szerintem maradjunk inkább annyiban, hogy ha mindenki csak annyit megtesz, mint én, már is elmondhatjuk: a magyarok szembenéztek a múltjukkal.

 

A szembenézés polémiáját - éppen most - kiváltó könyvről itt beszélgetnek hozzáértő emberek:

http://atv.hu/videotar/20130318_csatt_1_resz_2013_03_15
http://atv.hu/videotar/20130318_csatt_2_resz_2013_03_15

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://muvesz-ember.blog.hu/api/trackback/id/tr975166895

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.