Partnerek

kaposfest_logo01.jpg


zene_hu_logo_nagy.jpg


zene_hu_logo_nagy.jpg


zene_hu_logo_nagy.jpg

Friss topikok

  • Violon3: "Előfordul, hogy egy-egy próbajáték után a vesztes német pályázó megnyeri a zenekar ellen indított... (2017.09.24. 09:31) ZAK vs KONZI
  • holdbélicsónakos: Kedves Gyuri! Most már én is félek... TŐLED. Üdv! Papp Máté volt művész-ember munkatárs (2014.03.28. 22:45) Most már én is félek
  • Digitmokus: Az uncsim kislánya, akinek ugye meg volt engedve hogy nézze az XFaktort, odáig volt ezért a csajér... (2014.01.06. 11:13) Pornós Krasznai
  • Barna Páli: Üdv! Szeretnék valamit kérdezni. Szerintem ha az A hang 432 Hz, akkor annak az oktávja 216 Hz, és ... (2013.12.27. 23:23) 432
  • dittacsello: Kedves Gyuri! Jó, hogy leírtad ezeket. Ha meg is valósulna az 50 kiváló tanár alkalmazása, mi lesz... (2013.12.20. 20:37) Merre tovább Zeneakadémia?

Bolyki Gyuri írása

Elolvastam Bächer Iván írását, melyben Szőcs Géza könyvéről értekezik.

http://www.vasarnapihirek.hu/nyomtatas?cikk=/szerintem/bacher_ivan_hogyan_tehette

Az írás régi, Szőcs Géza könyve még régebbi. De a jelenség mai, és nagyon elszomorító.

Bächer Ivánt meglepte, hogy kapott egy névre szóló tiszteletpéldányt Szőcs Géza Dsida Jenő, Tasso Marchini és Hunyady Sándor életét kolozsvári érintettségük szempontjából bemutató könyvéből.

Azt írja róla, „szép fotókkal és műmellékletekkel illusztrált karcsú, gusztusos kötet”, valamint, hogy „szép, finom, igazi Erdély-illatú, Kolozsvárzenéjű európain magyar könyv”. Meg azt is, hogy „öröm volt olvasni, kézbe venni, lapozni”.

Majd egy sajátságos gondolatmenet végén ott köt ki, hogy Szőcs Géza elárulta „a csodás tájat”, a „csodás várost” és a „varázslatosan gazdag kultúrát”.

És hogy miként lett a nagyszerű könyvből árulás? Hát úgy, hogy a szerző „egy olyan rezsimnek lett buzgó önkéntese, amely sok mindennek titulálható, de szépnek, kulturáltnak vagy emberinek még véletlenül sem”. És mert Bächer számára „megdőlt az a mostanság gyakorta hangoztatott tétel, miszerint a mű és a szerző élete kettő, egymáshoz nincsen közük, az egyik lehet gyalázatos, szégyenletes és ocsmány, attól még lehet a másik értékes, szép, finom. Hát nem. Legalábbis énnálam nem. Nekem ez a kettéválasztás nem sikerült.”

Tehát – ha jól értem – Szőcs Géza könyvét még sem „öröm kézbe venni”, nem is „európain magyar”, nem is „szép” nem is „finom”, de csak azért, mert a szerző élete Bächer szerint „gyalázatos”, „szégyenletes és ocsmány”.

Hát, most erre mit mondjak? Ha valaki nem tudja szétválasztani a szerzőt művétől, szegényes lelki élete lehet…

Például az ilyen ember nem hallgatja Lully zenéjét, mert a mocskos pedofil gyilkos leszúrta a feleségét. És Purcellt sem hallgatja, mert ő meg abba halt bele, hogy a felesége nem engedte be házukba a bordélyból hazajövet, megfázott szegény, és elvitte őt a tüdőgyulladás. És nyilván nem hallgatja a közokirat hamisító Liszt zenéjét sem, aki ilyen módon tagadta le gyermekét, és messze elkerüli a vérfertőző Csajkovszkij alkotásait is. A szerencsejátékos és vulgáris, mocskos szájú Mozartról nem is beszélve…

De most ez tényleg így van?! Ül Bächer Iván a CD-lejátszó előtt, remegő kézzel próbálja betuszkolni Csajkovszkij D-Dúr hegedűversenyét, de nem megy. Eszébe jut, hogy a szerző milyen tisztességtelen életet élt, és mivel ezt nem tudja kettéválasztani, inkább lemond a gyönyörű zenéről?

És akkor inkább hallgatja Mága Zoltán valamelyik playback koncertfelvételét – hiszen őt Patakival szemben a szocialista kormány tüntette ki először a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje, majd a  Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje díjjal.

Tudják, ő az a fantasztikus művész, aki Demszky Gábor feleségét maga mellé véve járta sokáig a világot. Vagy onnan is ismerhetik, hogy Thália színházbeli lemezbemutató koncertjén elejtette a vonót, de szólója ugyan úgy ment tovább, mint ha semmi nem történt volna. Nyilván sokkal jobban megérdemelte a kétszeres kitüntetést ez a playback-huszár, mint Pataki Attila…

De komolyra fordítva a szót: nem tudom megítélni, mekkora kaliberű író lehet Bächer Iván, de nyilván nem nyeretlen kétéves. Bár díjait és kitüntetéseit tekintve messze elmarad Szőcs Gézától, az, hogy Szőcs tiszteletpéldányt küldött neki, számomra azt jelzi, fontos része napjaink írói társadalmának, komoly művészember és alkotó lehet.

Még az sem igazán zavar, hogy szerinte Orbánék „A Magyar Gárdát például kormányra kerülésük pillanatában be fogják tiltani, vezetőit ugyanakkor beépítik a hadügybe, belügybe, titkosszolgálatokba”. Vagy, hogy szerinte „A Fidesz bolsevik szervezeti alapú, kádárista programú, náci lelkületű párt”. Nincs semmi baj azzal, ha egy művész úgy érzi, feladata politizálni, és/vagy karakánul kiállni a véleménye mellett – ő dolga.

A bajt máshol látom.

Bächer Ivánnak egy nálánál sokkal elismertebb író kezet nyújtott, kollégának tekintette őt, és dedikált könyvet küldött neki. Nem azért, mert szereti, nem azért mert egyetért vele, sőt, valószínű nem felejtette el Bächer nyilatkozatait sem.

Mindentől függetlenül, művészemberként tesz felé egy lépést, mert úgy gondolja, Bächer a kollégája, akivel a politikumon túl egy szekeret tolnak.

Szőcs Géza szabad volt arra, hogy megtisztelje Bächer Ivánt.

Bächer Iván viszont nem volt szabad arra, hogy megélje ezt a megtiszteltetést. Nem külső erők korlátozták őt, hanem saját lelkivilága. Van egy megrögzött belső hangja, mely mindenek elé helyezi szubjektív politikai ítéletét, és ezen a szűrőn keresztül vizsgál mindent és mindenkit. És közben nem veszi észre, hogy ez az életszemlélet megöli a benne lakó művészt, kirekeszti őt a valódi nagy eszmék és gondolatok világából, lehúzva őt a megélhetési reszketők és hivatalos gyűlölködők világába.

Bächer Iván író bajban van, miközben Bächer Iván közember vígan fickándozik az ilyen cikkek megírásakor. Kár ezért. Nagy kár, mert ha Szőcs Géza valakinek tiszteletpéldányt küld, annak valószínű értékes művészi kvalitásai vannak. Bächernek érdemes lenne odafigyelnie magára – hogy mások is felfigyelhessenek rá.

És kár azért a sok-sok művészért, akik szintén így élik meg művésztársaikhoz való viszonyukat.   

Szerintem nekünk, akik korunknál fogva most lépünk be a hazai kulturális élet vezető grémiumába, nem szabad ebbe a hibába esni. Nem tudjuk megváltoztatni rossz gondolkodású elődeinket, de mi még csinálhatjuk jól.  Elsősorban művészembernek kell látnunk társainkat, és minden más csak ez után jöhet.

Különben mi magunk, békétlen lelkű művészek fogjuk megosztani a társadalmat. Ez pedig azért veszélyes, mert ebből már mindenkinek elege van. Félő, hogy az embereknek egyszer csak a megosztó művészvilágból is elegük lesz – és sajnos, nekik lesz igazuk.

Nem tudom, mekkora szerepem lesz a jövőben a hazai kultúrpolitikában – ha lesz egyáltalán, de most mondom: szeretnék összefogni mindenkivel, aki a békességen dolgozik, és kerülni fogok mindenkit, aki politikai alapon megosztó.

Uff, én beszéltem.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://muvesz-ember.blog.hu/api/trackback/id/tr155252095

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

evonoir 2013.05.01. 18:21:46

Uff, te beszéltél! De már megint bele a vakvilágba.
Jó lett volna szépen végigolvasni a cikket György, és nem csak köpködni bele az internetbe!!! György, ügyesen ragadtál ki mondatokat a szövegből!

"Vajon, amikor a költő-szerző-államtitkár a nyár elején hamuvivőként kódorgott Erdélyben, táskájában annak az erdélyi írónak poraival, aki nácivá lett, és így – politikailag és mindenekelőtt: lélekben – felelős százezernyi magyar és sok ezer kolozsvári ember, köztük megannyi gyermek, öreg, művész, költő haláláért, vajon Szőcs Gézának eszébe ötlött-e Dsida vagy Hunyady Sándor vagy Karácsony Benő alakja?
Vajon Szőcsnek ebben a nagy utcanevezgetős, szoborállítgatós, szobortologatós és szoborrombolós világban, amelybe oly szépen belesimult, eszébe jutott-e, hogy könyve hőseinek, Dsida Jenőnek, Hunyady Sándornak Budapesten nemhogy utca, de még egy utcakő sem viseli nevét?
(Bródy Sándornak is csak azért, mert a kommunista Goda Gábor 1945-ben puccsszerűen nekiadta a Sándor utcát; aminthogy Kosztolányiról, Karinthyról vagy Móriczról is ekkor lett nevezve utca, tér. Mellesleg ma ők sem igen kapnának már utcanevet, de hogy Bródy nem, az bizonyos. Nem mintha olyan fontos lenne ez; a magyar olvasó – röviden: magyar – könyvet olvas, nem utcát.)
És amikor Szőcs végigasszisztálta az elmúlt két évben ezernyi magyar értelmiségi, filozófus, pedagógus, rádiós, tévés, színész, képzőművész, hírlapíró vegzálását, kirúgását, meghurcolását, és amikor odaállt a rezsim mellé, amelyik egy Pataki Attilának vagy kinek ad hatalmas kitüntetéseket, akkor vajon eszébe jutott-e Dsida sorsa, aki nem kapta meg a Baumgarten-díjat sem soha.
Hogy tehette?"

Ezek neked nem releváns szempontok egy ember megítélésében? Miért gondolod, hogy az nem számít, hogy a szerző milyen ember? György, én például nem szeretnék Hitler festményt a falamon, még akkor se ha azok képek olyan színvonalúak lennének mint pl. Picasso képei. De persze ez téged nem zavarna, hiszen te A MŰVÉSZ-EMBER felette állsz ezeknek az apró dolgoknak.
György, nagyon unalmas, hogy mindig a díjakon lovagolsz! Miért? Krúdy nem kapott olyan sok díjat (alig kapott), mint amekkora író volt, ez alapján nem is ítélhetjük meg.
Egyáltalán nem ismered Bächer munkásságát, olvastál tőle 1-2 cikket, de veszed a bátorságot, hogy megítéld, hogy milyen ember, milyen író. Gratulálok György!
György, az is végtelenül unalmas, hogy a "művészeket" mint valami felsőbbrendű lényeket kezeled, elárulom: nem azok! Csak az ő foglalkozásuk az, hogy festenek, írnak, zenélnek.
Uff, én is beszéltem!