Partnerek

kaposfest_logo01.jpg


zene_hu_logo_nagy.jpg


zene_hu_logo_nagy.jpg


zene_hu_logo_nagy.jpg

Friss topikok

  • Violon3: "Előfordul, hogy egy-egy próbajáték után a vesztes német pályázó megnyeri a zenekar ellen indított... (2017.09.24. 09:31) ZAK vs KONZI
  • holdbélicsónakos: Kedves Gyuri! Most már én is félek... TŐLED. Üdv! Papp Máté volt művész-ember munkatárs (2014.03.28. 22:45) Most már én is félek
  • Digitmokus: Az uncsim kislánya, akinek ugye meg volt engedve hogy nézze az XFaktort, odáig volt ezért a csajér... (2014.01.06. 11:13) Pornós Krasznai
  • Barna Páli: Üdv! Szeretnék valamit kérdezni. Szerintem ha az A hang 432 Hz, akkor annak az oktávja 216 Hz, és ... (2013.12.27. 23:23) 432
  • dittacsello: Kedves Gyuri! Jó, hogy leírtad ezeket. Ha meg is valósulna az 50 kiváló tanár alkalmazása, mi lesz... (2013.12.20. 20:37) Merre tovább Zeneakadémia?

Bolyki Gyuri írása

Szögezzük le: Rosta Mária producer asszony elérte, hogy az ő produkciójáról beszél az egész ország. Nagy dolog!

És azt is szögezzük le: a Rosta-Alföldi páros legújabb produkciója nem arról marad sokáig emlékezetes, hogy újszerű és/vagy provokatív, hanem elrettentő példája lesz a zenés művek hozzá nem értő feldolgozásának. A jubileumi István, a király előadásban ugyanis a sok apró(nak tűnő) rossz döntés következménye összeadódott, és az ebből fakadó kompromisszum-hegyek eltakarták az ikonikus darabot a kíváncsi szemek elől.

De ne szaladjunk előre…

Kezdjük ott, hogy Rosta Mária ismét bebizonyította: ő az egyik legnagyobb producer, aki hazánkban a show-business közelében járt.

Mária az egyetlen, akinek minden számítása bejött a produkció kapcsán, miközben sikerült elérnie, hogy „művész-istállójának” mindhárom sztárja (Szörényi, Alföldi, Feke) reflektorfényben sütkérezve töltse a nyári hónapokat. Plusz elképesztő bravúr, hogy Szörényi elfogadta Alföldi rendezését a jubileumi előadás kapcsán.

Rosta Mária évtizedek óta megbízhatóan kezeli Szörényi nagyjogos műveit (rockoperáit), a kiváló szerző csak az István, a királyból soktalicskányi pénzt vitt haza e gyümölcsöző együttműködésnek köszönhetően. És meg is érdemli – mint ahogy Rosta Mária is megérdemli, amit keresett! Nem lopják a pénzt, hanem egy kulturális termék révén üzletet kötnek. Nem könnyű kenyér, a fanyalgóknak és irigyeknek: tessék utánuk csinálni!

Persze, a hölgy mást is csinál: többek között a saját eszközeivel egyengeti Alföldi Róbert és Feke Pál karrierjét. Ha valaki kicsit belterjesnek érezte az elmúlt évek történéseit az István, a király kapcsán (valahogy mindig ott volt Feke, és néha Alföldi is), nyilván rájött, miért is van ez.

Az azonban csak egy őrültnek juthat eszébe, hogy e három művészt megpróbálja összeboronálni egy közös előadás révén. Viszont az igazán jó producerek kicsit őrültek, úgyhogy Rosta Mária megpróbálkozott vele – és sikerrel járt. Produceri teljesítményként ez mindenképpen elismerésre méltó, de hogy művészileg jó ötlet volt-e, az már más kérdés.

Hogy mennyire nem volt tökéletes a bizalom a művészek között, azt jól jelzik az alkotás körülményeiről kiszivárgott részletek: Szörényi és Bródy ígéretet kapott arra, hogy a mű teljes egészében elhangzik, Alföldi semmit nem húzhat ki belőle, cserébe Alföldi ígéretet kapott arra, hogy egyik szerző sem szól bele a munkájába, azt csinál, amit akar. Szörényiék egyetlen próbára sem mehettek be, az első nyilvános előadást nézhették meg, ugyan úgy, ahogy a közönség.

Ez a súlyos - és tegyük hozzá: szakmaiatlan - kompromisszum kellett ahhoz, hogy Rosta Mária producer asszony álma megvalósulhasson, és elmondhassa: összehozta Szörényit és Alföldit az István, a király! A producer asszony az oly nagyon áhított "együttműködést" bármi áron is, de tető alá hozta. (Nem tudom, hogy az együttműködés résztvevőinek jelentőségét Rosta Mária szemében azon mérhetjük-e, hogy a plakátok egy részén Szörényi neve ki sem volt írva? Értem én, hogy „technikai hiba”, de akkor is furcsa. Mint ahogy arról is elfelejtettek szólni Szörényinek, hogy fel kéne menni a színpadra a budapesti előadás után.)

Nagy dolog, és mindenkit megdöbbentett, hogy ilyen felállású lesz a jubileumi előadás – óriási reklámértéke volt ennek a hírnek. De vajon megérte? Vagy talán Rosta Mária itt követte el az első hibát? Nem tartom ugyanis normálisnak, hogy egy szerzőt kizárnak műve színpadra állításából. Ha egy konstrukciót csak úgy lehet létrehozni, hogy el kell zárni egymástól az alkotókat, akkor ott komoly baj van. De még ez is áthidalható lett volna (hiszen egy csomó műnek már nem él a szerzője, nem tud besegíteni), viszont sajnos Szörényi Levente helyett nem érkezett a produkció megvalósításának zenei részét értő kézzel irányítani tudó zenei agytröszt. Úgy tűnik, Alföldi Rostától várta, hogy zeneileg helyén lesz a darab,  Rosta pedig Alföldiben bízott. És ez végzetes hiba volt. De ne szaladjunk előre…

Nézzük inkább Szörényi Levente oldalát.

Sokan a szemére vetik, hogy „elárulta a nemzetet”, „odadobta a Szent Művet egy buzinak, aki meggyalázta azt”, „cinkos volt a nemzet arculcsapásában”, a kereszténység „vérig sértésében”, stb.

Lehet ezt mondani, de ez nem Szörényi Levente nézőpontja!

Szörényi Levente egy iszonyú nehéz fiatalkort megélt muzsikus, aki soha semmit nem kapott senkitől. Mindent, amit elért, saját magának kaparta ki, egyetlen lépcsőfokot sem tett meg mások hátán. Elképesztő tehetségének és kitartásának köszönheti mind azt, amije van.

Fiatalon rákapott valamire, amihez egész életében hű maradt: ez az alkotás. Az elmúlt negyven évben együtt öregedtem vele, minden művét ismerem, azokon nőttem fel, ismerem útjainak fő irányát és mellékvágányait is.

Talán nem túlzó, ha azt mondom: Szörényi a művein keresztül nemzeti intézménnyé vált. De vajon ez mit jelent az ő olvasatában? Hogyan kell nemzeti intézményként élni, miközben továbbra is mindent magának teremt meg az ember? Ha van pénze, magának köszönheti, ha nincs, csak magára számíthat? Persze, biztosan érzi, hogy sokan mennyire szeretik őt, de egy színpadhoz szokott embernek ez nem jelent hajtóerőt! Egy igazi művész nem azért megy fel a színpadra, hogy szeressék, ünnepeljék őt, hanem, mert valamit mondani akar. És csak addig érdekes a színpad, amíg elmondja. Utána snitt – éli tovább az életét.

Persze, a közönség rajong érte, de Szörényi nem egy giccspop formáció tagja, akinek ez fontos lenne. A közönség az ilyen embereknek azért fontos, mert értékelik művészi nyelven megfogalmazott gondolatait, és él az emberben az a hit, hogy egy-egy mondattal, dallamfoszlánnyal talán segít előrelépni lélekben a hallgatóinak. Arról nem tehet, hogy közben rajongás tárgyává válik – és, ha normális marad, ez nem is érdekli.

Arról sem tehet, hogy egy-egy művét az egekbe emelik, valóságos szent megnyilvánulásként kezelve, hiszen számára a többi, a közönség által elutasított műve is ugyan ilyen értékes, sőt! Nem azon méri zenéi sikerét, hogy mekkora sláger lett, hanem, hogy mennyire tudja azon keresztül kifejezni saját gondolatait, érzéseit. Tehát a szerző – a nagy megtiszteltetés ellenére is – mellékesnek tartja, hogy a közönség mely művét választotta ki rajongása tárgyául. Nem hajlandó azonosulni a kiválasztott művel, azt meg pláne nem vállalja, hogy élete és egyéb megnyilvánulásai a rajongott mű fényében legyenek megmérve. Jó, ha tudjuk, hogy miközben a közönség lelkébe beleégett az István, a király, Szörényi már rég túl van rajta, és ötven általa jobbnak vélt zenét mutatna, ha felmennénk hozzá egy kicsit belehallgatni azóta született műveibe. Persze, nem igaz, hogy nem érzi az István, a király társadalmi jelentőségét, de az sem abnormális – és a fentiek alapján talán érthető is! –, ha egyszer csak úgy dönt: elengedi a művet, kicsit hadd kóboroljon egy ifjú titán irányítása alatt. Ha mindez meg van fűszerezve régóta bevált producere anyagi késztetésével, már csak egy kérdésem van: ki mondott volna nemet?!

Abban is biztos vagyok, hogy a jubileumi előadás kereszténységgel kapcsolatos megnyilvánulásai miatt nem fog összetűzésbe kerülni Alföldivel. Aki ismeri Szent Istvánról, és a kereszténység felvételéről alkotott nézeteit, tudja, ez nem egyezik azzal, amit a magyar nemzet augusztus 20-án ünnepelni szokott. De ez nem zavart eddig senkit, az István, a királyba mindenki belelátta a mi nagy, közös állami ünneplésünket. És Levente most úgy gondolta, hogy egyszer kimondja a véleményét. A közönség pedig leárulózza emiatt. Pedig…

Összefoglalva: Szörényi Levente nem arra rendezte be az életét, hogy az ünneplő tömeg benne találja meg rajongása és nemzeti identitása non plus ultráját. Ő ugyan úgy él, mint eddig. Ha valamiben hibázott, az nem ez! Hanem, hogy művét sorsára hagyta, és vállalta, hogy azt csinálnak belőle, amit akarnak. Szerintem megbánta, és érzi, hogy nem igazán jól jött ki ebből az együttműködésből.

De nem szaladjunk ennyire előre…

Nézzük inkább Alföldi Róbert oldalát.

Piszok nehéz időszakon van túl, amit komolyan megszenvedett, és szerintem érzi, hogy kicsit túlfeszítette a húrt a nemzetis műbalhé során. Ugyan akkor fontos, hogy a jubileumi István, a király rendezést már akkor elvállalta, amikor még sehol nem volt a – többek között általa is gerjesztett – Nemzeti Színházas médiahiszti.

Az előadás sajtótájékoztatója után azt írtam: előre sajnálom őt, mert akiknek nem fog tetszeni a rendezése, ki fogják kiáltani őt tehetségtelennek. Pedig nem az. És ha van egy kis esze, magasról tesz ezekre a véleményekre! Hatalmas kvalitású művész, aki tud hibázni is – mint mindannyian. De ez nem bűn, és főleg nem ok arra, hogy nem tetsző alkotása miatt tehetségtelennek tartsuk. Nem is hazaáruló, és főleg nem azért, mert az István, a királyba belelátta azt, amit a szerzők beleírtak. Botorság a mű „meghamisításával”, „meggyalázásával” vádolni! Felhatalmazást kapott arra, hogy megformáljon egy művet, és ő élt a lehetőséggel. Ma, 2013 nyarán, Alföldi Róbertnek ezt jelenti az István, a király. Amúgy sem egy transzcendens szférákban kóborló művészről van szó, most is hozta a darab abszolút ego-központú megközelítését, lehántva róla mindent, ami szent, ami szakrális értékű, ami az egyes emberek én-központúságán túl összeköthet lelkeket, nemzetet. Semmi meglepő nem történt a színpadon, Alföldi saját lelki beállítottságának megfelelően helyezte el a mű súlypontjait, amiből természetszerűleg következik, hogy ami szakrális, az a legkevésbé sem emelkedett, ami közösségi, az a legkevésbé sem építő. Nála inkább az egyén mindennek az alfája és ómegája – és amennyire gyarló az egyén, annyira gyarlók a mozgatórugók is. Aki ismeri Alföldi lelki mozgatórugóit, annak kiszámítható volt az előadás, előre tudta, merre fognak eltolódni a hangsúlyok.

Ettől függetlenül meggyőződésem, hogy lehetett volna jó is a jubileumi előadás! Alföldi tehetségét ismerve teljesen indokolt volt a felfokozott várakozás.  

De nem lett az, és ezt ő is pontosan tudja.

Alföldi rendezését itt megnézheti mindenki.

http://www.rtlklub.hu/most/44125_istvan_a_kiraly_szorenyi_levente_es_brody_janos_muve_mind_a_

Az előadásról

A bevezetőt (0:00-7:10) (Beethoven: István király nyitányát) az Óbudai Danubia zenekar adta elő, Kesselyák Gergely vezényletével – tulajdonképpen magas színvonalon. Az első hegedűk stabilan hamisak a magas állásokban, de amúgy szépen szól a zenekar. Külön gratuláció a nagyszerű bemikrofonozásért!

Amit közben a színpadon látunk, az alapján bár mi is történhet a későbbiekben: kellően felkeltette az érdeklődésünket, de nem adott egyértelmű útmutatást a folytatásra nézve.

A bevezető utáni mintegy 45 másodperces néma jelenet előrevetítette, hogy itt bizony sokkal inkább színház lesz, mint azt hittük. Alföldi ezzel az effektussal erőszakosan eltávolított minket dinamikus, sodró lendületű emlékeinktől – ami persze egyáltalán nem baj. Én itt váltam igazán nyitottá mind arra, ami következni fog!

„Te kit választanál?” (7:57-10:53)

Az első dalban aztán szembesültünk az összes problémával, ami az előadásra rányomta a bélyegét.

1.      A zenei tempók gyorsabbak a kelleténél.

A mű zenéjét Szörényi Levente nem libáért vette a sarkon, hanem megírta. Ez teljesen olyan, mint amikor egy költő verset ír, vagy egy író megír egy drámát. Úgy is szoktuk mondani, hogy ez művészi alkotás. Amikor egy ilyen művészi alkotást valaki elő akar adni, érdemes néhány dolgot figyelembe venni! Egy zene esetében például a hangmagasságokat, és a tempókat. Ez a kettő kb. annyira fontos, mint a prózánál a szöveg. Annyira érdemes csak megváltoztatni egy tempót, amennyire pl. egy József Attila vers szóvégi rímeit. Persze, tudom, hogy van olyan helyzet, amikor a tudatos tempó-változtatás egyfajta koncepciót jelez, de akkor olyan emberek nyúlnak hozzá, akik ehhez értenek. Nos, itt nem ez történt. A tétel - és mint kiderült, az egész darab - „kiesett a gatyájából”. Az induló dal épp úgy képtelen volt betölteni az „alapvetés” funkcióját - amire eredetileg szánták, és amit az eredeti verzió ritmikai összetételével, akkordmenetével tudat alatt is elvégzett a hallgatóban - mint ahogy István és Gizella imája is polbeat nótává degradálódott, Géza temetési jelenete pedig vursli hangulatúvá. A túl gyors tempóknak köszönhetően súlytalan „gagyipop” feeling telepedett a színpadra, önmaga karikatúrájává vált a darab.

2.      A felkért színészek zöme nem képes előadni a rá bízott dalokat.

Kiderült, a dalok felgyorsításának egyik célja, hogy az előadók ne nagyon haljanak meg éneklés közben – a színészek ugyanis egyszerűen nem bírták levegővel az eredeti tempót. Külön fájó volt, hogy az is látszott: jó néhányuknál nem csak levegő probléma van, azért sem tudják elénekelni a szólamukat, mert túl mély vagy magas ahhoz, hogy a kívánt lágéban kezelni tudják hangjukat. Hangváltásaik kimunkálatlanok és gyermekdedek, ami egyszerűen megöli a zenei íveket. Szintén problémát jelentett, hogy a felkért előadók – jellemzően színészek – olyan hasonló karakterű hangi adottságokkal rendelkeznek, ami miatt az amúgy jól megírt zenei anyag nem működik. Gondoljunk csak bele, milyen széles skálája volt az eredeti előadásnak azzal, hogy Varga Miklós mellett a rocker Vikidál, és a mocsár torkú Deák Bill Gyula vitte a főbb szerepeket. Ha megvizsgáljuk a dalok hangnemeit, látjuk, nem abban volt a fő különbség, hanem az egyes szereplők hangjainak milyenségében. Abban a szereposztásban még az énekelni alig tudó Nagy Ferónak is egyedi jellege volt. Most pedig majd’ mindenki ezt a jelleget öltötte magára…

Megmondom őszintén, érthetetlen számomra, miért nem tartott Rosta Mária és Alföldi Róbert egy normális castingot?! Ma már hazugság azt a látszatot kelteni, mint ha csak ezek az emberek lennének képesek komoly színészi és énekesi feladatok megoldására – ez egyszerűen nem igaz! Legalább tíz embert ismerek a szakmában, aki képes lenne egy nap alatt ennél sokkal jobb előadói gárdát összeállítani!

Vagy, ha mindenképpen ragaszkodni akartak ezekhez az arcokhoz, miért nem volt annyi bátorságuk, mint az első verzió színpadra állítóinak, ahol a kevésbé jó színész Varga Miklós csak a hangját adta a jó színészként Istvánt alakító Pelsőczy Lászlónak?! A művet szerető közönségnek most úgy tűnik, hogy Rostra Mária és Alföldi Róbert igyekezett mindenáron a saját baráti köréből kiválogatni a szereplőket, tekintet nélkül arra, milyen hatása lesz ennek az operára. (Illetve, reméljük, hogy ez történt, mert ha tartottak castingot, akkor sokkal nagyobb a baj!)

És ezért én haragszom Rosta Mária producerre és Alföldi Róbert rendezőre! Az ugyanis nem zavar, ha egy nagyszerű rendező más megvilágításba helyez egy darabot, de ha valaki úgy akar egy operát előadni, hogy énekelni nem tudó, hangi adottságokban nem összeillő embereket kér fel a szerepekre, az bizony, becsapja a nézőket! Sajnos, ki kell mondanunk: ilyen silány módon elénekelt produkciót még egyikünk sem látott – pedig volt részünk már egy-két meredek dologban.

Olvastam olyan cikket, mely az RTL klubot teszi felelőssé a rossz előadásért, mondván: miért egy főpróbát vettek fel, miért nem várták meg a budapesti előadást?

Ezzel két problémám van: vajon mit szólnak a szegediek ahhoz, hogy amikor 65 millió Ft-ot beletesznek egy előadásba (ennyivel szállt be a Szegedi Szabadtéri a költségvetésbe), ötezer ember elmegy megnézni a produkciót, akkor ezt Budapestről „főpróbának” nevezi egy Alföldit mindenképpen mentegetni akaró újságíró? Ez nem csak a legnagyképűbb, pökhendi budapesti kivagyiság, hanem a legrosszabb „a mi kutyánk kölykét nem szabad bántani” típusú újságírói hagyomány továbbélésének bizonyítéka is. (Tudom, hogy Bródy mit mondott - kvázi főpróbának nevezve az előadást - de normális helyen ilyenkor az újságíró helyreteszi Bródyt is!)

A másik probléma ennél sokkal fontosabb: aki Szegeden nem tudott énekelni, az Budapesten sem fog tudni. Lehet, hogy az első nagy ijedtség után sokuk végiggyakorolta a két előadás közti időt, de attól, hogy valamivel tisztább lesz az intonáció, énekelni egyikük sem fog megtanulni egy hét alatt! Ugyan olyan eszköztelenül fognak állni a színpadon, mint Szegeden, éneklés helyett erőltetett színészi játékkal igyekeznek pótolni a darab mintegy 90%-át kitevő zenei részek súlytalanná válását.

Rosta Mária nem zenész, nem művész-ember, ízig-vérig producer. Az, hogy neki nem tűnik fel a darab zenei "halála", érthető. De, hogy Alföldi nem érezte a felgyorsított zenei anyag, és a rosszul kiválasztott előadók romboló hatását, azt egyszerűen nem tudom elhinni. Ha nem vette észre, hogy ezért nem működik a darab, az az óriási baj – és komoly figyelmeztetés a jövőre nézve zenés darabok megvalósítása kapcsán. Ha viszont észrevette, és mégis, akkor…

És még egy befejező gondolat ehhez a kérdéskörhöz: Alföldi valahol azt nyilatkozta, hogy a sok helyen azt a zenei anyagot használták, amit a „Társulat” című televíziós produkcióhoz készítettek. Tehát jórészt azt a playback zenét hallottuk, ami egy televíziós tehetségkutatóhoz készült. (Valószínű, már oda is fel kellett gyorsítani a számokat, ott is voltak olyan szereplők, akik küzdöttek az előadás nehézségeivel.) Ennek fényében érdekes, hogy Szörényi Levente Szegeden szembesült először a gyorsabb tempókkal. Nyilván tudta, hogy volt egy televíziós műsor, amihez új zenei alapok készültek, de azt ő sem gondolta volna, hogy ezeket fogják Szegeden felhasználni! Számára valahogy egyértelmű volt, hogy itt – ha nem is mindig, de nagyobb részt – élő zene lesz, ami együtt lélegzik az előadással. De nem így történt, az eredményt pedig hallottuk.

3.      A zenei megvalósítás milyensége.

Azután azzal is szembesülnünk kellett, hogy a zenei megvalósítás milyenségével nem igazán foglalkoztak. Ijesztő volt az első dalban („Te kit választanál”) belépő kórus össze-vissza énekelt szövege, mint ha nem lett volna szövegpróba, ahol összemondják a prozódiát a kórustagok. Aki valaha csinált már ilyen jellegű előadást, az tudja: ez alapvető kötelesség, mert e nélkül minden kórus-rész szétesik – szétverve a többi előadó munkáját – tehát a zenei hatásmechanizmusokat. Nos, szétverték. 10:30-nál már annyira ciki volt a helyzet, hogy az ember várta a minél hamarabbi befejezést. Szegény Feke Pali az egyetlen, aki küzdött a tempóért (ebből látszik, hogy nem rendezői koncepció a szétesés), de hát sok lúd…

Nem akarom ekézni az előadókat, mert nem az ő felelősségük, ami történt. Ők csak elvállalták az Alföldi Róbert-Rosta Mária által fémjelzett produkció felkérését – és szerintem többségük előre jelezte: nem tud énekelni. „Nem baj, ez úgy is másmilyen előadás lesz!” – valami ilyesmi lehetett a válasz. És tényleg más lett. Ultra gagyi zenei megvalósítás volt Alföldi Róbert új rendezésének a jellemzője. Nem egy rockoperát láttunk, hanem egy színházi előadást, ahol a színészeket igen csak zavarta valami éneklésre emlékeztető dolog. Nem hiába mondta szegény Szörényi, hogy ha ezt hallotta volna a próbákon, nem engedte volna színpadra a darabot!

Hangsúlyozom: teljesen mindegy, mi a rendező elképzelése, ha zenei alapja van egy műnek, ott olyan hatásmechanizmusok vannak, amik csak nagyon kötött szabályok szerint működnek. Az a feladatuk, hogy érzéseket keltsenek, hatással legyenek a hallgatóra – megerősítve mind azt, ami a színpadon zajlik. Alapvetően elmondható, hogy olyan emberek nyúltak a darabhoz, akik ezen mechanizmusokkal nincsenek tisztában, nem értik a működésüket. Nem tudják, mi erősíti egymást, és mi rombolja. Már itt kiderült, hogy az a téves elképzelés élt a fejekben, hogy ha az előadó kiabál, akkor az majd jól kifejez valamit. Nos, lehet, hogy prózai művekben ez így van, éneklés közben kicsit sincs így.

Elképesztő ostobaságot, és mindenféle alázat nélküli hozzáállást mutat, ami a darab zenéjével (tehát mintegy 90%-ával) történt, dilettáns módon nyúltak bele egy ikonikus alkotásba!

Szörényi patikamérlegen mért ki minden tempót, jelleget – és láss csodát: működött is. Az emberek tudtak lelkileg azonosulni, hiszen egyszerű volt kapcsolódni. Az Alföldi féle István, a király teljesen mindegy, milyen gondolatiságot hordoz: zeneileg annyira pocsék, hogy a szív és a lélek nem tud mit kezdeni vele. Márpedig a zene nem az észre hat…

Hogy mind ez mennyire igaz, jól mutatja a „Veni Sancte” playback zenéje (10:55-13:40).

Az eredeti tempóban, egyszerre megszólaló gregorián kórus – habár faék egyszerűségű zenéről van szó – beindítja az ember lelkét. Azért érzem óriási öngólnak a mű zenei elhanyagolását, mert a jó zenei megvalósulás nagyban segít abban, hogy az ember befogadja a látványt is – ahogy ebben a tételben történik.

László Zsolt rövid szólója után folytatódik a playback zene, mi pedig élvezzük a színpadon történő dolgokat. Igen, láttunk már autóval érkező szereplőt, de ez senkit nem zavar – főleg a később erre rímelő Trabantos poén fényében:-)

A zenei megvalósítás kérdéskörébe tartozik az az inkább tragikus, mint vicces tévedés, ami a „Volt is, lesz is” dalban történt. Az első szólista versszaka után jött az a tipikus népzenei/operett elem, amikor egy visszatérést lassan indítunk, majd fokozatosan gyorsítjuk fel az eredeti tempóra. Elég, ha csak annyit mondok emlékeztetőül: „hogyaszongya!”. Nna, az ilyen beszólások után következik a fenti effektus. De nem itt! Itt rögtön az első visszatérésnél elsütik ezt az effektet, ami nem is lenne baj, de a következő versszak után elhangzik a „hogyaszongya!” beszólás!!! Barátaim! Itt kellett volna lassan indítani a visszatérést, nem az első után! A népies „hogyaszongya” felkiáltás után a legritkább esetben indul a zene tempóban… szegény zenészekben van még annyi magyar vér, hogy szét is vannak, ők sem tudják értelmezni ezt az indulás. (Aki nézi is, annak: 18:18-nál a lassú indulás, ami egy strófával későbbre kellett volna, hogy kerüljön: 18:57-hez.)

Mondhatjuk erre, hogy szőrszálhasogatás, de nem az. Folyamatosan arról van szó, hogy egy operát olyan emberek tettek színpadra és adnak elő, akik a zenei milyenségekkel egész egyszerűen nincsenek tisztában.

4.      A zenei anyagok közötti idők kérdése

A Veni Sancte után (13:40) egy újabb probléma következett, mely a műben többször is visszaköszönt: a tétel után egy perc alatt mindössze három szó hangzott el, mi pedig néztük, hogyan forgolódnak az előadók a színpadon. Persze, értem én, valahogy jelezni kell, hogy István egy pipogya alak az anyukája szoknyája mellett, meg miegymás, csak hát az van, hogy ez a mű meg egy opera. Lehet Bach szvitjeinek tételei között is tíz percet várni, csak az egymásra épülő zenei hatások így nem érvényesülnek. Biztos sokat nyertünk azzal, hogy láthattuk ezt a szép és sokatmondó jelenetet, de ismét csak arra hívom fel az alkotók figyelmét: ahol zene az előadás alapja, ott speciális szabályok érvényesülnek. Ha pedig ezeket megszegik, nagyon tehetségesen kell másik vágányra állítani zeneileg a művet, hogy ne veszítsük el a kívánt hatásokat. Tehát pl. nem úgy, hogy egy perc csönd után – mint ha mi sem történt volna – elindítom a következő tételt! Itt bizony, kellett volna egy kis zenei „ráhangolás”! Nem sok, csak annyi, hogy nem a semmiből jön az új zene, hanem az előző zenei jellegből.

Ellenkező esetben lelkileg az ember úgy jár, mint amikor a hálószobába váratlanul belép a gyermek, abba marad, ami addig zajlott, majd két perc múlva elhangzik a romantikus felkiáltás: „folytathatjuk!”:-) Persze, lehet folytatni, de lélekben ez már nem az. Ez már egy másik történet.

Szóval, a zenének ilyen lelki történetei vannak, amit nem figyelembe venni botorság, és egyben a zenés mű igen szakmaiatlan megközelítése.

De mindegy, azt hiszem, aki érti, annak már túlmagyaráztam, aki pedig nem érti, annak mindegy…

És akkor most arról, hogyan kellett volna.

Úgy, ahogy az Réka imája esetén történt (20:35). A nem hozzáértők is érezték, Tompos Kátya volt az egyik csúcspont – pedig esetében aztán tényleg nem történt semmi rendkívüli! Minden felesleges manír nélkül, színészi eszközöket alig-alig bevetve, a zenei hatásmechanizmusokat érvényesülni hagyva egy tehetséges művész jól elénekel egy dalt. Mi pedig elolvadtunk a gyönyörtől – mert a jó dalok jól elénekelve ilyen hatásúak. Külön emelte a dal élményét, hogy Réka közben műanyagpoharakat szed össze egy szemetes zsákba. Kell ennél szebb bizonyíték arra, hogy ha hagyjuk érvényesülni egy zenés darab zenei hatásmechanizmusait, BÁR MIT hozzáadhatunk vizuálisan, a kettő képes összeadódni, és egy sokkal magasabb szintű élményt adni?! Jó volt látni a kivételes példát, hogy ha Alföldi jó ötleteihez jól éneklő előadó társul, elképesztő élményben van részünk! Így, és ezért érdemes Alföldinek rendezni – és pont ennek tudatában utasítom el a darab 90%-ában megnyilvánuló dilettáns előadást.

Pár gondolat a rendezői koncepcióról.

Nem akarok úgy csinálni, mint ha nem tudnám, hogy legtöbb felháborodott honfitársam nem a zenei milyenségektől akadt ki. Szerintem ennek a „történetnek” két olvasata van.

1. Aki ismeri Alföldi Róbert lelki rugóit, tudja, hogyan gondolkodik a világról. Azok közé tartozik, akik számára az egyén, az ego az abszolút kiindulási pont, ami felülír minden más viszonyulást. Botorság lenne bírálni ezt a megközelítést, hiszen sok olyan dologra képes rávilágítani, ami más nézőpontból nem észrevehető. Sokan – főleg a liberális felfogásúak –  kifejezetten szeretik ezt, komoly közönsége van, és lesz is az ilyen előadásoknak. Azoknak persze sokszor fáj egy-egy ilyen rendezés, akik az egyéni létezést szeretik nagyobb, felemelőbb rendszerekben (vallás, család, társadalmi közösségek, stb) értelmezni, hiszen sokszor ingerlő, blaszfémikus tud lenni az ilyen színház. De még egyszer mondom: semmi új, semmi rendkívüli nem volt Alföldi rendezésében ahhoz képest, amit megszokhattunk tőle!

2. A másik olvasata az a dolognak, hogy vajon hozzá kell-e nyúlnia mindenhez Alföldinek? Én, ha tudnám, hogy egy fél országot felháborítok egy dal megírásával, nem vállalnám el. Nem csak azokra gondolnék, akik elfogadnák a produkciót, hanem azokra is, akiket megbotránkoztatnék. A Rosta-Alföldi páros ebből a szempontból máshogy gondolkodott.

Ez után viszont muris, ahogy a tiltakozókat próbálják befeketíteni, marginalizálni! Igen is, joga van az embereknek ahhoz, hogy ha egy szívükhöz nőtt érzésvilágba valaki belerondít, kimondják, hogy fáj. Különösen, ha ez érinti a hitvilág és a nemzeti identitás kérdéskörét! Hányan nevettek a zsidókon, amikor nemzetközi kampányba kezdtek, mert Mel Gibson bele akarta tenni a Jézusról szóló filmjébe azt a Bibliából vett idézetet, melyben a zsidóság magára vállalja Krisztus megölésének felelősségét?! Egyetlen lenéző cikket sem olvastam sem a Népszabiban, sem máshol. Persze, mert a zsidóság hite, az más! – De mitől lenne más? Sokkal inkább arról van szó, hogy egy nemzet igyekszik úgy megélni napjait, hogy a lehető legkevésbé szembesítsék egy kétezer évvel ezelőtti kellemetlen eseménnyel. Joguk van hozzá, és mindenki tudomásul vette ez irányú harcukat. Vagy említhetném az iszlám radikális követőinek szokását: kb. a darab felénél repült volna levegőbe az egész Aréna, Alföldivel, Bucival és tízezer nézővel együtt. Mert, hogy van, aki ennyire komolyan veszi a hitét.

Én nem bánom azt sem, hogy vannak, akik kifejezik nemtetszésüket, és azt sem, hogy mind ezt békésen teszik. Szerintem a kereszténység Istene már rég bebizonyította: van olyan erős, hogy helyt áll magáért! Mindig is voltak Alföldik, akik számára az Ő léte nem jelentett többet egy művészileg megformálandó kérdésnél, de ezek az emberek már rég elmúltak, Ő pedig még mindig VAN. Úgyhogy én a magam részéről derűs nyugalommal szemlélem az ilyen jellegű megnyilvánulásokat. És közben azt várom, hogy a keresztény Amerika mikor támadja meg Szíriát…

Mindent összegezve:

Rosta Mária és Alföldi Róbert valami olyanba nyúlt bele, amibe nem kellett volna. Nem azért, mert nem szabad újraértelmezni az István, a királyt – mert, hogy de, szabad!

A baj az, hogy egyikük sem ért a zenés művek sajátos világához, hozzáértő segítség nélkül nem tudják jól működtetni azokat a – prózai színháznál sokkal erősebb! – hatásmechanizmusokat, amik a zenében rejlenek. Belterjes körből, szerencsétlenül választották ki az előadói gárdát, akik – kevés kivétellel – nullára írták az opera zenéjében rejlő erőt. Érezték szegények, hogy „ez neeeem az igazi”, de csak pótszereik voltak: az előadandó dalok helyett mindenki magát adta elő.

Reméljük, a produkció kapcsán Szörényi Leventében is megérett az a gondolat, hogy soha többet nem megy bele olyan együttműködésbe, amikor ki van tiltva a próbákról. Vagy, ha ő nem is megy el, elküld maga helyett valakit, aki ért hozzá.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://muvesz-ember.blog.hu/api/trackback/id/tr415488663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

evonoir 2013.09.05. 11:50:12

Nem feltétlenül az a baj, hogy Alföldi szarul csinálta meg az István, a király-t, hanem az a baj, hogy az I.K. Mo legjobb rockoperája. Szerintem egy elavult szirupos giccs az egész, hiába is csinálják meg újabb és újabb verziókban. Ráadásul az újabb verziók eleve bukásra vannak ítélve, mivel mindenki a klasszikus előadással hasonlítja össze. Ahhoz képest pedig ma már nincsenek olyan jó rock énekesek mint dalos ügynök, vagy Deák Bill. Az, hogy miért azok játsszák a szerepeket akik játsszák, roppant egyszerű: László Zsolt, Stohl, Tompos Kátya, Radnay Csilla, Bánfalvy Eszter, Udvaros, Blaskó, Znamenák István, Makranczi Zalán, Farkas Dénes, Hevér Gábor mind az Alföldi által vezetett Nemzeti színészei voltak, felteszem bennük megbízik, tudja, hogyan kell velük bánni egy próbafolyamat során, tudja mit várhat tőlük. Ezért talán nem vethető meg. Biztos te is olyanokkal szervezed a Kaposfest-et, akikben megbízol, ismered, tudsz velük együtt dolgozni. Talán ezért is oly gyenge a Kaposfest marketingje, hogy alig olvasni, hallani róla. Persze itt nagyon klasszul promózod, de ez kevés. Én is tudok jó házibulit csinálni.
Alapjában véve Alföldi sokkal inkább egy színházi előadást akart csinálni az előadásból, ahol a képi világgal új jelentést ad az ismert szövegnek. Hangsúly azon, ami a színpadon történik. Te pedig egy olyan előadást vártál, ahol a hangsúly a zenén van. Csakhogy a nézők nagy része botfülü, nem ért a zenéhez olyan alaposan mint Te, elvonja a figyelmét a látvány. Dobd föl a lemezt otthon, és élvezd György!
Ha már rockopera, Roger Waters The Wall című showja tényleg egy olyan előadás volt, amire nem lenne egy rossz szavad. Új értelmezés, elképesztő látvány, ötlet, és minőségi (ma is frissnek ható) zene. Ehhez képest az I.K. egy abesszin altatódal.
"És közben azt várom, hogy a keresztény Amerika mikor támadja meg Szíriát…" azért remélem nem hiszed azt, hogy ez egy vallásháború.
"Ez után viszont muris, ahogy a tiltakozókat próbálják befeketíteni, marginalizálni! Igen is, joga van az embereknek ahhoz, hogy ha egy szívükhöz nőtt érzésvilágba valaki belerondít, kimondják, hogy fáj. Különösen, ha ez érinti a hitvilág és a nemzeti identitás kérdéskörét!" Igen, ez szép és jó, csakhogy az arénánál tiltakozók buziztak és zsidóztak, és nem azért hőbörögtek ami az előadásban történt. Szimplán azért hőbörögtek mert mérhetetlenül ostobák, kirekesztők, rasszisták, homofóbok. Nem állt ott senki olyan transzparenssel ami az előadásra vonatkozott volna, csak Alföldit savazták. Ha ez neked oké, akkor elég nagy gyík vagy, és várom mikor látlak téged is köztük.
Arról nem is beszélve, hogy már ott tart ez az ország, hogy meg akarták verni Alföldit, csak azért mert máshogy látja a dolgokat. Érted?! Ez olyan, mintha fognék egy baseball ütőt és megruháználak vele, mert mást gondolsz az István, a királyról mint pl én. Jó mi? A magad részéről derűs nyugalommal néznéd az ilyen jellegű megnyilvánulást mi? :-)
Ráadásul mi van azokkal, akik máshogy gondolkodnak Istvánról? Én pl egy olyan embernek gondolom, aki véres kézzel üldözte azt, ami addig a magyarságot jelentette, rombolta az addigi magyar kultúrát, előszeretettel végezte ki különböző családtagjait. Annyira bízott meg magyar népében, hogy elitnek külföldieket hozott az országba, majd utódjául is egy külföldit tett meg. Nekem egy ilyen gengszterről ne csináljanak "jófej királycsávó" rockoperát.
"A másik olvasata az a dolognak, hogy vajon hozzá kell-e nyúlnia mindenhez Alföldinek? Én, ha tudnám, hogy egy fél országot felháborítok egy dal megírásával, nem vállalnám el." Miért nem lehet más nézőpontból megvizsgálni valamit? Miért kell mindig azt színre vinni, ami a többségnek a véleménye, ez egy gyáva dolog, és egy művésznek bátornak kell lennie. Jó pár éve az anima sound system csinált egy Himnusz remixet. Egy egész kellemes kis dal lett belőle, majd rögtön megindult a hőbörgés. Miért ne lehetne a Himnuszhoz hozzányúlni? Amerikában a Super Bowlon a himnuszukat mindig máshogy adják elő, egyénien és a nép szereti. Hendrix vagy Steve Vai teljesen szétkapta az amerikai himnuszt, és nem lett belőle lincshangulat. Nagyon unalmas már ez a hülye, eltúlzott nacionalizmus, ez az értelmetlen szakralitás. Ráadásul Alföldit felkérték erre, személyesen az általad istenített Rosta Mária. Alföldi pedig elvállalta. Ez ilyen egyszerű. Gondolom nem Alföldi ment oda, hogy "naaa lécci lécci had én rendezzeeeem!" Hozzá kell e nyúlnia? Ha megrendezi ugyanazt mint a klasszikus, akkor azért anyáznád.
"Én, ha tudnám, hogy egy fél országot felháborítok egy dal megírásával, nem vállalnám el." Jézus is milyen forradalmat indított el a nézeteivel, ami az akkori uralkodó nézeteknek nem tetszett, mégis egy világvallás került ki a dologból. Gondolj bele, ha Jézus úgy van vele, hogy "ááá ezt inkább nem is mondom, mert a rómaiaknak nem tetszik, ez a Pilátus talán még meg is feszíttetne...". gondolj bele, még az I.K. se jöhetett volna létre mert nem lett volna az a keresztény műbalhé amit István gerjesztett. :-)