Partnerek

kaposfest_logo01.jpg


zene_hu_logo_nagy.jpg


zene_hu_logo_nagy.jpg


zene_hu_logo_nagy.jpg

Friss topikok

  • Violon3: "Előfordul, hogy egy-egy próbajáték után a vesztes német pályázó megnyeri a zenekar ellen indított... (2017.09.24. 09:31) ZAK vs KONZI
  • holdbélicsónakos: Kedves Gyuri! Most már én is félek... TŐLED. Üdv! Papp Máté volt művész-ember munkatárs (2014.03.28. 22:45) Most már én is félek
  • Digitmokus: Az uncsim kislánya, akinek ugye meg volt engedve hogy nézze az XFaktort, odáig volt ezért a csajér... (2014.01.06. 11:13) Pornós Krasznai
  • Barna Páli: Üdv! Szeretnék valamit kérdezni. Szerintem ha az A hang 432 Hz, akkor annak az oktávja 216 Hz, és ... (2013.12.27. 23:23) 432
  • dittacsello: Kedves Gyuri! Jó, hogy leírtad ezeket. Ha meg is valósulna az 50 kiváló tanár alkalmazása, mi lesz... (2013.12.20. 20:37) Merre tovább Zeneakadémia?

Bolyki Gyuri írása 

Kedves Barátaim! Köszönöm, hogy rám szánjátok értékes időtöket! Most, hogy így összegyűltünk, mi, hasonló világlátásúak, megosztanám veletek néhány gondolatomat.

25 éve állok színpadon. Ez idő alatt a Bolyki Brothers és az Erkel Ferenc Kamarazenekar tagjaként körbeturnéztam Európa szinte valamennyi országát, és sok koncertem volt Amerikában, Ázsiában is. Négy éve a Kaposfest igazgatója is vagyok.

Nincs semmi baj, ha nem ismeritek a nevemet, mivel a tesóimmal kb. 20 évvel ezelőtt úgy döntöttünk, olyan minőséget szeretnénk képviselni, ami nem egy országban tetszik sok embernek, hanem sok országban kevés embernek. A többi tevékenységem sem a popkultúrához tartozik, tényleg csak ritkán találkozhattatok velem.

42 éves vagyok. Mondhatjuk, hogy az „átkos” rendszerben nőttem fel, melynek igazi pusztítását csak napjainkban kezdjük el megérteni. Nos, én ebben a rendszerben kezdtem csellót tanulni hat éves koromban, és mire 15 évesen először komoly színpadra álltam, tanáraim belém nevelték a művészet és a közönség iránti alázatot.

Keresztény családi neveltetésem révén azt is ebben az időben értettem meg, hogy az embernek ki kell választania a világ által kínált valós és talmi értékek közül azokat, melyekhez egész életében hű marad. Én a hitet, a család eszményét, és a keresztényi értékrenddel kikövezett utat választottam. Ezeket a mai napig nem tagadtam meg, kisebb-nagyobb bukdácsolással járom akkor megválasztott életutamat.

Magyar vagyok, egy keresztény magyar művész-ember.

Ugyan kereszténységünknek köszönhetően ahol tudott, hátráltatott és belénk rúgott az előző – szocializmusnak nevezett – rendszer, a világról alkotott látásomat nem tudta szétzúzni. Hitem és szüleimtől kapott értékrendem fontosabb volt számomra, mint az elvtársak fenyegetőzése és átkozódása. Bár rengeteg mindenben korlátoztak, az igazi – belső – szabadságot nem tudták elvenni tőlem, akkor is teljes értékű művészi munkát tudtam végezni, amikor a külső körülmények ennek ellene dolgoztak. Így váltam felelősségteljes, kizárólag belülről vezérelt, szilárd alapokra építkező értelmiségi tagjává a társadalomnak.

Szabad voltam, és szabad vagyok. Mindig oda tartoztam, ahova szerettem volna. Eddig.

Ugyanis mostanában bizonyos emberek meg akarják határozni, hova tartozom. Helyettem döntik el, mit jelent „független értelmiségi”-nek lenni.  Tudomásomra hozzák, csak akkor lehetek én is független, ha úgy, és ugyan azt kérdezem, mint ők. Ha abból a szemszögből gyakorlom a társadalomkritikát, mint ők. Ha úgy élem meg nemzetünk történelmét, mint ők. Ha ugyan azt vállalom magamból, mint ők – pedig bennem egyáltalán nem az van, mint bennük. Máskülönben bigott keresztény, megalkuvó, önállótlan művész és értelmiségi vagyok, aki csak azért tesz így, hogy dörgölőzzön a hatalomhoz. Ahhoz a hatalomhoz, melytől előadóművészként soha semmit nem kaptam.

Ebben a cikkemben írtam a kultúrharc természetéről, és így fejeztem be: “…a kultúrharc a liberális eszme lényegi motívuma, mely folyamatos megújulása, állandó próbálkozása miatt akarva-akaratlanul provokálni fogja a konzervatívokat. Nem gonoszságból, hanem egyszerűen azért, mert van. A kultúrharc akkor szűnik meg, amikor megszűnik az utolsó liberális elme. Jó lenne tehát, ha sikerülne megoldást találni a békés egymás mellett élésre!” 

Úgy tűnik, nem mindig könnyű megtartani a békességet. Ennek egyik oka, hogy megmondó embereink napjainkban igen nehezen viselik, hogy a társadalom tagjai sokféleképpen élik meg a művészet jelentőségét és küldetését. Jobban szeretnék, ha mindenki ugyan azért menne színházba, koncertre, kiállításra, ugyan azt keresné a művekben, és ugyan arra használná azok katartikus erejét. Érdekes élmény volt pár napja, mikor 13 éves gyermekem hazajött az Erkel Színházból, ahol a Háry Jánost látta az osztályával. Kb. 300 Ft volt a jegy, én ki tudtam volna fizetni többet is, de tudjuk, hogy sokan csak így juthatnak el színházba, operába. Nos, a kiskamasz fiam a 10 pontos skálán 7,5-re értékelte az élményt. Mint mondta, volt, hogy „szakadtak a röhögéstől”, volt, hogy kicsit unalmas volt a zene – én pedig roppant hálás vagyok az előadás létrehozóinak, hogy a telefonos-számítógépes srácok jól érezték magukat, sőt, azt mondták, legközelebb is szívesen elmennek. Ezek után nem mindegy, hogyan húzza le a megmondó ember az előadást, mint egy avítt, egyáltalán nem előremutató produkciót? Mert hogy – szerinte – egy előadás legyen előremutató.

Szerintem meg legyen előremutató előadás is, meg hátranéző előadás is. Ne jelentsen már problémát, ha egy-egy mű nem a jövő társadalmának nagy kérdéseit boncolgatja, hanem elhelyezi/megerősíti a társadalmi együttélés egy-egy alapmotívumát a fiatalokban és az idősebbekben, akár erős keresztényi gondolatok mentén. Ez ugyan is épp úgy hozzátartozik az egészséges lelki-szellemi fejlődéshez, mint a megfelelő alapok után a jelen és a jövő „firtatása”.

De nem. Sajnos, indulatok dúlnak bennük, ha azt látják, hogy egy műben nincs „újítás”, semmi napi-politikai tanulság, ami miatt ostorozhatnánk magunkat, hiszen így elpazarolt idő az előadás. És még ennél is jobban bántja őket, ha a művészetet bármilyen módon összekötik a szakralitással.

Pedig én egész életemben ezt csináltam. Úgy nyertem meg a világ első számú acapella (hangszeres kíséret nélküli) gospel versenyének második díját, hogy keresztény szövegű dalokat énekeltem. És így nyertem meg ugyanezen verseny jazz kategóriájának első díját is. És így nyertük meg mindkét kategória közönség díját is, méghozzá úgy, hogy senki másra nem érkezett szavazat, csak ránk. Persze, ez nem Magyarországon történt, hanem kicsit odébb – ahol a művészetnek épp úgy teljes jogú tárgya lehet a keresztény téma, mint a jazz-ben általában megszokott „gyerebébiszeressükegymástamígszépensütanap” tartalmú szövegek.

Nos, nálunk még nem tartunk itt. Bár már töredezik a a balliberálisnak nevezett művészet két évtizedig stabil hegemóniája, némi hazai és nemzetközi "jajjistenem" még hallható. Nem baj, szerintem fontos, hogy legyen lehetősége mindenkinek elmondani a véleményét! Ha meg akarnánk tiltani a művészi alkotás és önkifejezés e formáját, ugyan olyan diktatórikusak lennénk, ahogyan ők gondolkodnak a művészi élmények hozzáférhetőségéről. Igen is, amíg van rá igény, mindenki kaphassa meg az érdeklődésének megfelelő kulturális táplálékot!

Kedves Barátaim!

Zárásként egy kis biztatás – mivel zavarodottságot látok szemeitekben. Az a javaslatom, hogy sokkal kevésbé foglalkozzatok azzal, mit csinálnak mások. Inkább arra kell fókuszálnunk, mi miért gondolkodunk így vagy úgy a művészetről. Nem kel megijedni a többiek harsányságától, esetleg gyűlöletig fokozódó ellenszenvétől, és attól sem, ha különböző országokban ilyen-olyan ürüggyel összegyűlve nemzetközi erődemonstrációt tartanak. Vagy ha nekik rosszul kell érezniük magukat emiatt, akkor nekem is, hiszen ugyan ilyen erődemonstráció volt pl. a Brothers fellépése a Müncheni Olimpiai Stadionban a Pro Christ rendezvényen, amit még ráadásul vagy húsz országba közvetítettek is. Ne legyen tilos egy művész-embernek vállalni nézeteit, jól érezni magát az övéi körében itthon és külföldön egyaránt! Legyünk büszkék magunkra, bár mely „táborba” is tartozunk, és alkossunk! Ezt várja tőlünk a közönségünk, így tudjuk leginkább hasznossá tenni magunkat a társadalomban. Még az sem baj, ha egy kis politika is belevegyül a dolgainkba, csak egyre vigyázzunk: ezen a téren se vegyük nagyon komolyan magunkat, mert könnyen nevetségessé válunk:-) 

Köszönöm a figyelmet!

(szórványos taps)

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://muvesz-ember.blog.hu/api/trackback/id/tr675580069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Neduddgi 2013.10.17. 08:56:52

Mivel sok mindenben nem egyezik a világlátásunk, így én már az első bekezdésben "kirekesztett" lettem, sokkal fontosabbnak gondolom azonban ezt:

"Ugyanis mostanában bizonyos emberek meg akarják határozni, hova tartozom. Helyettem döntik el, mit jelent „független értelmiségi”-nek lenni. Tudomásomra hozzák, csak akkor lehetek én is független, ha úgy, és ugyan azt kérdezem, mint ők. Ha abból a szemszögből gyakorlom a társadalomkritikát, mint ők. Ha úgy élem meg nemzetünk történelmét, mint ők. Ha ugyan azt vállalom magamból, mint ők – pedig bennem egyáltalán nem az van, mint bennük."

Nos, ez a megmondósdi nem mostanában kezdődött. Engem pl. már jó 12 évvel ezelőtt kirekesztettek a "tieid" még a magyarok közül is, csak azért, mert a szavazások alkalmával nem rájuk, vagy az általuk javasolt módon voksoltam. Pedig itt születtem, ebben az országban (mi több, szüleim, nagyszüleim, dédszüleim, stb. is), a magyar az anyanyelvem, itt formálódik mai napig az én történelmem is. És ami legfontosabb: magyarnak vallom magam. Kisajátítottak sok olyan közös jelképet, amely a "balliberálisok" (sic!) számára legalább annyira fontos lenne, ugyanakkor mára már azt jelentik, hogy "ahhoz a táborhoz" tartoznak, annak minden ideológiai vonzatával együtt. Pedig nem. Példának okáért a magyar zászló, a kokárda, a klasszikus polgári értékrend nem egy politikai oldal kiváltsága, még ha azzá is próbálják tenni. Ma már gyakorlatilag minden "nemzeti", alaposan értéktelenítve ezzel a szó jelentését. Sőt, azt sem szerencsés pártálláshoz kötni, hogy ki a(z igaz) magyar és ki nem.

Tisztelettel kérdezem mindenkitől, pártállástól függetlenül: nem lehetne végre befejezni ezt az "enyém, tied, mi, ti, ők" játékot és azt nézni, hogy mi az a sok-sok érték, ami közös? Ugyanis sokkal több van, mint az elsőre látszik...

evonoir 2013.10.17. 12:38:36

Egy kicsit olyan hangvétele lett a szövegnek, hogy hagyjuk a politikát másra, engem vigyen föl a padlásra. Majd az egész átmegy egy szitkozódásba a "balliberális" megmondóemberek irányába.

Azt írod: "Úgy tűnik, nem mindig könnyű megtartani a békességet. Ennek egyik oka, hogy megmondó embereink napjainkban igen nehezen viselik, hogy a társadalom tagjai sokféleképpen élik meg a művészet jelentőségét és küldetését. Jobban szeretnék, ha mindenki ugyan azért menne színházba, koncertre, kiállításra, ugyan azt keresné a művekben, és ugyan arra használná azok katartikus erejét." Ennél a résznél, nekem valahogy Fekete György, Kerényi Imre és Vidnyánszky Attila jutott eszembe (Te is rájuk gondoltál ugye?). (Valamint Grétsy László is eszembe jutott.)

A szöveg elején leírod: "A kultúrharc akkor szűnik meg, amikor megszűnik az utolsó liberális elme. Jó lenne tehát, ha sikerülne megoldást találni a békés egymás mellett élésre!", majd azt írod: "Ha meg akarnánk tiltani a művészi alkotás és önkifejezés e formáját, ugyan olyan diktatórikusak lennénk, ahogyan ők gondolkodnak a művészi élmények hozzáférhetőségéről.". Azt hiszem pont akkor fog megszűnni a kultúrharc, amikor a "konzervatív" és a "liberális" nem úgy fog gondolkodni, hogy "ők" és "mi", hanem lenne egy nagy "MI" ahol mindenki úgy gondolkodhat ahogy akar, és mindenki tiszteletben tartja a másik gondolatát. Megszűnik a jelenlegi kultúrharc, ha a magát konzervatívnak mondó oldal hagy teret olyan művészetnek is ami nem feltétel nélkül az ő szekerét tolja. És természetesen viszont. Megszűnhet a kultúrharc ha a magát jó kereszténynek beállító ember nem azt írja magától eltolva, hogy "ők", hanem a "szeresd felebarátodat mint tenmagadat" jegyében tiszteletben tartja a másikat, még ha nem is ért vele egyet. "Senki nem lesz igazhitűvé, amíg nem szereti annyira embertársait, mint saját magát." mondja az iszlám.
Engem nem zavar az, hogy a magát konzervatívnak mondó kultúra mekkora részben van jelen a magyar kulturális életben, tőlem lehet Vidnyánszky a Nemzeti igazgatója, mert azt mondják valaha tehetséges volt (Dörner György, Balázs Péter és Nemcsák Károly viszont ne legyen színházigazgató fontos színházaknál, mert pályázatukból is úgy tűnik, hogy nincs meg a tehetségük hozzá.). De az, hogy perifériára szorul minden ami nem konzervatív, "nemzeti" vagy keresztény, az már sok. Az alternatívok haldokolnak, a kőszínházak élére tehetségtelen, de a hatalomnak kedves "konzervatív" emberek kerülnek, az alternatív szórakozóhelyeket egymás után zárják be (kultiplex, tűzraktér, sirály, stb.) A művészetet és a világot az általad is ostorozott liberalizmus viszi előre. A kísérletezés, a nyitottság az újra, az előretekintés, a már bevett gyakorlatok helyett újak kipróbálása. Vajon hol tartana a zene a kísérletezők nélkül, a különböző zenei korok lázadói nélkül? Hol tartana a színház azok nélkül, akik nem féltek átlépni a bevett gyakorlatokon? Lehet, hogy még mindig csak férfiak lehetnének a színpadon?
"A kultúrharc akkor szűnik meg, amikor megszűnik az utolsó liberális elme. " írod. Ez is szép keresztényi gondolkodás. Persze ezt is meg lehet fordítani: "A kultúrharc akkor szűnik meg, amikor megszűnik az utolsó konzervatív elme.". Jó mi? És minden megy tovább mint eddig, "ők" és "mi".
“…a kultúrharc a liberális eszme lényegi motívuma, mely folyamatos megújulása, állandó próbálkozása miatt akarva-akaratlanul provokálni fogja a konzervatívokat. Nem gonoszságból, hanem egyszerűen azért, mert van. A kultúrharc akkor szűnik meg, amikor megszűnik az utolsó liberális elme. Jó lenne tehát, ha sikerülne megoldást találni a békés egymás mellett élésre!” A helyzet viszont az, hogy kettőn áll a vásár. Talán ha a konzervatívok elfogadnák, hogy a világ nem egy helyben topog, már a XXI. századot írjuk, és van létjogosultsága a kísérletezésnek, akkor megszűnne a kultúrharc is? Lehet. De mindegy is, te arról amit leírtam valószínűleg úgyis csak annyit gondolsz, hogy "na egy újabb liberális ajvékolás, nem is érdekes".

Bummer 2013.10.17. 13:41:03

A magyar liberális művészeti szellemi hátország lényegében az ELTE esztétika tanszéke.
Ők ugyan híresek mélységes intoleranciájukról a másként gondolkodókkal szemben, és elfogultságukról a saját politikai barátaik mellett, de azért hátha nem lehetetlen a párbeszéd.
Az egy másik kérdés, hogy miért mindig Kerényivel példálóznak, amikor számos jó értelemben konzervatív művész van, aki pl. keresztény, patrióta. Miért kell mindig politikai üzenetet nézni mindenben?
Miért van az például, hogy a Műcsarnok mindenkori igazgatója nem aszerint rendez kiállítást, hogy milyenek az adott festő képei, hanem aszerint, hogy mit üzen politikailag vagy világnézetileg az adott művész szerepeltetésével (aztán amikor a művész egyáltalán szóba áll a "másik" oldali új igazgatóval, az előző megígéri, hogy soha többet nem kezdeményez számára kiállítást)? A képek meg kit érdekelnek... és ugyanez színházzal, zenével... kit érdekel a mű? Közben meg a kultúra szépen meghal, mert nincs többé nép, aki éljen vele, csak a váteszek harca a fejük fölött.