Csabai Márk írása
Sokszor próbáltam szétválasztani a művész-életművész ragadványneveket. De ezzel is csak annyira volt szerencsém mint a pilótakeksszel. Hol a kakaós, hol a vaníliás oldalán volt a nyalnivaló. Egyenlően sosem jutott. Így mindig én voltam a spúr pöcs, ha a nugátos rész osztáskor hozzám került és nem passzoltam át a kérőembernek. Ha meg alapból nála landolt, akkor max a szám szélét nyalhattam. Márpedig nugátot nyalni mindenki szeret, igaz van aki mást is, így ez a bejegyzés nem nekik szól, hiszen kifinomult nyelvtechnikájuknak köszönhetően nekik sosem kell azon gondolkodniuk, hogy csak nyalnak vagy talán esznek is.
Szóval a művész-életművész szétválasztásával is legalább akkora gondjaim vannak, amint azzal a kurva keksszel. A jelenlegi világban – nem vagyok tudálékos pöcs és nem is pályázok Puzsér Posztra és ez most nem bántás volt, hanem csak a lelkivilágom függvényében jelentettem ki. Így csak arról beszélek, amit én látok. Ha ma valaki egy életre beszíjazza magát a művész élet hullámvasútjának kocsijába, akkor azzal egy időben az agya beszophatja az életben maradás törvényét, azt a számtalan törvényt és nüanszot, amit még Bear Grylls sem tudna, csak sokadik felvételre.
A művészek az igazi életművészek. Zenészek, írók, költök, táncosok és mindenki, aki önkifejezésével mulattatja a jónépet. Idejét, pénzét, szeretetét az általa legszebbnek gondolt önkifejezési formába tolja és csupán annyit hagy meg tartaléknak, amennyi másnap elég tíz deka parizerre, vajaskiflire és egy automatakávéra. Hiszitek vagy sem, erre nem sokan lennénk képesek. A napi gondokat felvállalják, sokszor nélkülöznek és a megbecsülés teljes hiányában robotolnak, azért, hogy te el tudd vinni randira a csajodat egy kiállításra, vagy megfektethesd egy extravagáns ágyba. Elkápráztasd a pasidat egy különleges ruhával, vagy megmutassad párodnak a titkos romantikus éned és szebbnél szebb sorokat idézz neki, egy-egy egetrengető ritmusra. Napi szinten küzdenek az elismerésedért, és azért, hogy azt lásd, amit ők látnak, egy szebb és elkepesztő világot.
A sok művészt igazából az élet szüli. Nem iskolák és jenki kávézóláncok meg manapság divatos romkocsmák és geek szemüvegek, vagy elnyűtt szvetterek gyártói ontják magukból a művészeket, még ha ezt sokan is hiszik. Egy svájcisapkától és hónod alá csapott Tolsztoj-kötettől nem vagy irodalmár, még ha a suliban benyalható lexikális tudást két kanállal is zabáltad. Maximum annyira, mint festő, ha a Buci Maciban kiszínezted a kifestőt anélkül, hogy átlépted volna a vonalat. A tudás és az érzés két különálló dolog, még ha nem is gondolnád. Sajnos, ha így haladunk, akkor annyi geek művész és instagram-fotós, gombnyomogató zenész és önkifejezési csődtömeggel megáldott arccal leszünk tele, mint celebbekkel. Bár öröm az ürömben, hogy ebben legalább nagyhatalom leszünk! „Rettegj világ, jövünk!”
De tudjátok mit? Én nektek, igazi életművészeknek adom a pilótakekszem mindkét oldalát, mert ha valaki, akkor ti megérdemlitek, hiszen tőletek szebb ez a kibaszott élet!
---------------------
Csabai Márk első regénye Egy csibész naplója címen 2012. júliusában jelent meg az Ulpius-ház gondozásában.