Bolyki Gyuri írása 

15 évesen ismerkedtem meg vele, Bécsben. A sors úgy adta, hogy egy hét ismeretség után együtt jöttünk haza Budapestre, és azóta kisebb nagyobb megszakításokkal rendszeresen együtt töltünk több-kevesebb időt. Végigkísérte felelőtlen kamaszkoromat, akkor is mellettem maradt, amikor nem igazán úriemberként bántam vele, sőt, azt is elviselte, hogy néha mellőztem őt. De persze, az is igaz, hogy kéz a kézben körbejártuk a fél világot, együtt voltunk komolyak és együtt hülyültünk, ha baj volt, kisegítettük egymást – szóval tartalmas és hosszú kapcsolat a miénk.

Létezését még a feleségem is elfogadta, és bár néha voltak kisebb-nagyobb összezördülések miatta, hitvesem megértette, hogy egy művész-embernek több társra van szüksége.

Fantasztikus kisugárzása van, mindig minden társaságban felhívja magára a figyelmet, majd szerénység nélkül besöpri az elismerő bókokat. Bár sokat vagyunk együtt, nagy szomorúságom, hogy legtöbbször csak kifelé szép és harmonikus a kapcsolatunk. Az elmúlt 27 évet folyamatos küzdés, sőt, néha háborúskodás jellemezte. Egyrészt nagyon hízelgő ott állni egy ennyire dekoratív, néha ugyan harsány, de mindig minden figyelmet magára vonó teremtmény mellett, másrészt egy idő után fárasztó a küzdelem, mellyel – távol a hivalkodó társaságtól, csupán kettesben egy szobában – megpróbálja az ember előcsalogatni belőle az igazi finomságot, a bársonyos, léleksimogató nőt. Kimondatlanul is ott izzik ilyenkor a kérdés: „Mit akarsz tőlem?! Amikor mások is ott vannak, legyek „produkció”, ilyenkor pedig egy doromboló kiscica?!”

Szégyelljem magam, ha valóban ezt akarom? Ha arra vágyom, hogy legyen kicsit simulósabb, ne csak nekem kelljen a kapcsolatunkba folyamatosan „befektetni”, néha egy kicsit többet kapjak vissza, mint amennyit adtam?

Két évvel ezelőttig bírtam. Negyven évesen belefáradtam, és úgy döntöttem, megcsalom. Teljesen tudatos döntés volt, barátaimnak is elmondtam, legtöbbjük megértett: elfogadták, hogy nyugalomra, békességre vágyom egy harmonikus kapcsolatban.

Sokáig kerestem a megfelelő lányt, míg végül megtaláltam. Ő is szép, de nem annyira harsány, nem kihívó, és érződik, hogy mennyire odavan értem. Úgy rendezi be a lelkét, hogy érezzem: én vagyok a mindene. Ebben a kapcsolatban nincs akkora tűzijáték, de – talán éppen emiatt – sokkal nagyobb a harmónia.

A francia csajszit persze nem véglegesen dobtam, adtam neki egy esélyt: elmagyaráztam, milyen változásokat szeretnék, kapott rá fél évet, sőt, még abban is segítettem neki, kihez menjen el, ki tud neki segíteni átrendezni nem teljesen ép lelki világát.

Ma járt le a fél év, és újra találkoztunk. Megdöbbentő élmény volt!

Nem egyedül jött, vele tartott az általam ajánlott szakember is. Az úriember feltárta, mik is voltak kedvesem életének fejlődésében a legfontosabb mérföldkövek, és azt is elmagyarázta, mitől alakult ki benne az annyira utált, dacos-harsány viselkedés. Valamint arról is biztosított, hogy az elmúlt hónapokban komoly fejlődés tapasztalható minden téren – majd kacsintva csak ennyit mondott: „én adnék neki még egy esélyt!”

Soha nem volt még három társ egyszerre az életemben, nem tudtam, mi a helyes, de végül is engedtem a csábításnak, együtt töltöttem vele egy órát. És ekkor megtörtént az, ami 27 év alatt egyszer sem: szerelmes lettem belé! Levett a lábamról, kész vagyok, nem tudok ellenállni neki! Pont annyit vett vissza a harsányságból, amennyi még jól áll neki, de megtanult bújni, figyelni rám, meghálálni a mozdulataimat. Tökéletes társ lett.

Hogy jobban megértsetek, bemutatom őt:

Kb. 120 évvel ezelőtt született Franciaországban. Akkor még nem lehetett tudni, hogy díva, vagy hisztis luvnya lesz belőle. Szép volt.

Tipikus francia manufaktúra-hangszer szín, mely szinte mindenkinek nagyon tetszik

Édesanyja igazi szajha volt, már születése pillanatában vadul bánt vele, előre vetítve: belőle is szajha lesz.

Elképesztő lelketlenségről árulkodik az f-lyuk belső oldalán látható megfolyás. És ez, bizony, eredeti...

Sem melegséget, sem finomságot nem kapott szüleitől, az ilyen fiatalokat vagy rövid idő alatt megölik, vagy öngyilkosok lesznek. Valami csoda folytán ő ezeket elkerülte.

A hátlap illesztése is hagy némi kívánnivalót maga után. Nem azért szól olyan jól ez a hangszer, ahogy megcsinálták, hanem annak ellenére!

De sorsát nem tudta elkerülni. Durva emberek kihasználták őt, rengetegszer bántották, sérülések tucatjait okozva neki.

Beazonosíthatatlan trutyi az összeillesztésnél. Ez már nem eredeti.

A trutyi visszatér. 

A lelkiismeretlen gány-munka folytatása. És még büszke is volt rá a nyugat-magyarországi  "mester", beleírta a nevét! (Kb. 20 évvel ezelőtt végzett "javítás" nyomai.)

Az az igazság, hogy amikor megismertük egymást, én sem bántam vele kesztyűs kézzel:-( Persze, mondhatjuk erre, hogy fiatal kamasz voltam, de attól még tény: sokáig nem becsültem őt eléggé, én is csak kihasználtam.

A repedés és a káva állapota az én bűnöm...

Guminár Tamás professzor úr borzasztó dolgokkal találkozott a mélylélektani elemzés során.

Ezmiez?!?!?! 

De egy igazi nőben legbelül ott van a finomság! Hozzáértő gondoskodással előcsalogatható a szépség a szörnyetegből!

Trutyi nélkül, lecsiszolva, összeragasztásra várva.

Belülről  

 A külső szépség mindig is megvolt, reméljük még újabb 120 évig meg is marad!

Alapvetően tényleg szép a hangszer!

Volt, hogy erős kézzel kellett irányítani az átalakulást, de megérte.

Repedés gyógyítása.

Alsó tőke cseréje. Körülötte az iszonyú dzsuva immár 120 éve hirdeti a lelkiismeretlen munka halhatatlanságát. Mindazok, akik hallottátok ezt a csellót szólni: gondoltátok volna, hogy ilyen a belseje?

A sebészi beavatkozást nem lehet elnagyoltan végezni, a lélek húrjai milliméteres beavatkozásra is érzékenyen reagálnak.

A doktor úr precíz munkát végzett. 

Gondos odafigyeléssel olyan belső struktúrák is felépíthetők, melyek alapvetően befolyásolják egy nő tulajdonságait.

Készül a makk pótlása felül.

És persze felső tőke-csere is dukál:-) 

Nos, mind ezeknek köszönhetően hollywoodi filmvászonra kívánkozó happy end született: egy szajhából igazi szerető lett. Ilyen, persze, csak a mesében van - no meg Guminár Tamás műhelyében.

Büszke vagyok, hogy néhány évtizedig én lehetek a társa ennek a gyönyörű hangszernek! Előttem száz évvel már élt, utánam száz évvel is élni fog, de mellettem egy teljes felújításon ment keresztül. Most már nem olyan hisztis a drága, igazán kellemes, érett hölgy lett belőle. 

Remélem, 120 év múlva is olyan tulajdonosa lesz, aki annyira szerelmes belé, mint én!