Krezinger Szonja írása
Amikor Robert Downey Jr. Guy Ritchie kedvéért brit kiejtést és pipát erőltetett a szájába, még csak sejteni lehetett, hogy a következő szexi téma a történeteket képben mesélők világában Sherlock Holmes lehet. Amikor egy addig szinte ismeretlen és megjegyezhetetlen nevű angol színész, Benedict Cumberbatch okostelefonos szociopata-közeli nyomozóként a XXI. századba lopta át a detektívet a BBC Sherlock símű sorozatában, már biztossá vált a dolog. S aztán amikor egy amerikai csatorna, a CBS is csatlakozott az Elementary-vel a napjainkba átültetett Holmes-sorozatot gyártók sorába – előbb-utóbb biztosan lesz indiai másolat is, ahogyan mindenből -, napnál is világosabbá vált, mi folyik itt. A kajákószörcsögi helyszínelők évtizedében hirtelen nagyon érdekes lett egy férfi, akinek a fejében, és nem a számítógépében van az agya.
Benedict Cumberbatch
Arthur Conan Doyle hőse mindig is nagy kedvenc volt, több Holmes-sorozat és film is készült már a legfrissebb hullám kezdete előtt. Értjük is, mitől annyira izgalmas hősünk: egyrészt annyira okos, amennyire titokban mi is szeretnénk lenni, de ezt nem valljuk be magunknak, mert azzal is tisztában vagyunk, hogy ilyen ember nincs is. Olyan, mint a tökéletes férfi, persze nem minden értelemben, ugyanis épp annyi idegesítő tulajdonsága van, mint sütnivalója. Páratlanul tehetséges hegedűművész, vagyis zenész, ami szintén izgalmas, ráadásul egy mai rocksztárhoz illően megvan a maga mérge is a kokain személyében. Ettől azonban irigylésre méltóan teljesíti feladatait, hihetlen megfigyelőképességének köszönhetően. Hogy mindez hogyan lehetséges egyszerre, arra egyetlen válasz van: fikcióról van szó. Ugyanakkor Conan Doyle-nak sikerült oly izgalmas összetevőkből kikevernie a bűnügyek megoldásában jeleskedő Holmes-t, hogy nincs olyan ember, aki legalább egy tulajdonságát ne irigyelné. (És akkor arról még nem is beszéltem, hogy Doyle büntetlenül palira veszi a rendőröket történeteiben.)
A modern ember számára azonban talán már nem ettől érdekes Sherlock Holmes. Kokainozni sokkal kevésbé polgárpukkasztó, mint hogy csak erre kapjuk fel fejünket. A trollkodás talán a szociopátia legújabb formája. Papírvékony falú társasházakban épp elég dolog idegesít mindenkit, bunkó hősnek meg kitalálták már Dr. House-t, ez sem olyan érdekes tovább. Az viszont, hogy Sherlock Holmes megfigyel, megért és Google nélkül is megold, különlegessé teszi. Nincsenek csili-vili eszközei, a modern sorozatokban sem háromdimenziós számítógépes szimulációkon keresztül mutatja be, miről szó világa. Nádszál az ember, de gondolkodó nádszál, tűzte kabátja hajtókájára még szülőatyja, s ehhez a jó Sherlock hű is maradt. Ráadásul Watson személyében egy hű, fizikailag is jelenlevő barátja van, aki még pikánsabbá teszi a mindennapjait. Miközben mi meg megguglizzuk és Facebookon lájkoljuk őt.
Mi az tehát, amit Sherlock képvisel, és ami ma igazán érdekessé és figyelemreméltóvá teszi? A tudás és az odafigyelés, valamint az, amennyire képtelen elviselni az unalmat. Sherlock folyton-folyvást dolgozni akar. Járatni szeretné az agyát, nem A homok titkait szeretné nézni minden délután fél hattól a tévében. Ügyek kellenek neki, hogy érezze: él. Olyannyira aktív, sőt proaktív, hogy bármelyik céges brainstormingra neveznénk. Valószínűleg a kollégák nem szeretnék, de a főnökök odalennének érte. (És még beteg gyereke sincs, akihez hazaszaladna.)
Ezek a kontrasztok adják meg az alaphangot ahhoz, hogy tovább szeressük Sherlockot – a 2010 utáni tévésorozatok világa és a készítők tehetsége pedig hab a tortán. A BBC Sherlockjában minden, a regényekből szereplő pikánsabb lett attól, hogy ebben az évtizedben él. Irene Adler provokatív fehérneműben szerez kellemetlen perceket klienseinek, Moriarty öltönyös juppi, Watson pedig afganisztáni veterán. Holmes segítségül hívja okostelefonját is, de Angry Birds-özés helyett azokat az információkat szedi vele össze, melyekből aztán háttértudása és logikai készsége, valamint megfigyelései révén összeáll a kép. Az Elementary világában Holmes rehab utáni kábítószerfüggő, Watson egy nő, akinek azt kell felügyelnie, hogy tiszta is maradjon, Adler halott, Moriarty pedig még fel sem tűnt. Bár a BBC és a CBS közt arról vita folyik, hogy az amerikaiak lopták-e tőlük a modern feldolgozás ötletét, ez a néző szempontjából mindegy, mert remekül szórakozik. Az alapvető elemek nagy része megmaradt – a BBC-s Watson blogol, például – épp csak annyi változott, amitől izgalmas lesz látni, hogyan működik ez a történet modern köntösben. Azt nem mondom, hogy alig várom a magyar változatot. Azt viszont igen, hogy sokkal több az újkori Holmes, mint egy sikersztori leporolása az anyagi haszon reményében.
