Bolyki Gyuri írása

Itt van mellettem a snowboard deszka, a cipővel együtt. A sisak, a szemüveg és a kesztyű a széken. Szépen összekészítettünk fiammal mindent, hogy reggel már csak indulni kelljen. Aztán nem indultunk el.

Itthon vagyok, és olvasom a rengeteg segélykérést a FB-on. Jó lenne, ha – aki csak tud – tényleg segítene a rászorulóknak, mert borzasztó lehet hóban-fagyban állni, sokszor kisgyermekekkel.

És olvasom a rengeteg felháborodott beírást is. Pl. itt az egyik: „Egy kedves barátom,… 15!!!!!órája vesztegel a Győr felé vezető M 1 autópályán! Sehol egy hókotró, sehol egy segítő akció! Több ezer ember, gyerekek és idősek is, magukra hagyva!”

Rémisztő helyzet!

És nem csak az a rémisztő, hogy ott vannak 15 órája, hanem az is, hogy miért vannak ott.

Tegnapelőtt óta semmi mást nem hallani a hírekben, mint hogy NE INDULJON ÚTNAK SENKI! Vörös riasztást adott ki a Meteorológiai Szolgálat – ennél magasabb fokozat nincs. Tegnap reggel már voltak olyan hírek, hogy a rendőrség megtiltotta bizonyos helyeken a közlekedést. MEG KELLETT TILTANI! Mert mindig vannak, akik úgy gondolják, majd ők szerencsések lesznek. Igaz, hogy vörös riasztás van, igaz hogy minden híradásban felhívják a figyelmet, ne induljunk útnak, de ez mindig MÁSNAK szól, nem nekem. Hiszen nekem fontos dolgom van!

Aztán, persze, hogy elakadnak. Fél óra alatt belepi őket a hó, a meleg ablakokra egy centis jég rakódik, ki sem tudják nyitni az ajtót. És ekkor elkezdődik a telefonálgatás, akinek „okosa” van, az még internetezik is. Mindenki azon csodálkozik, hogy őt nem mentik ki. Aki egyedül vesztegel egy kis út közepén, azt gondolja: őt tök egyszerű lenne kimenteni, nem igaz, hogy nem tudják megoldani! Ahol több ezren állnak, ott azt gondolják: mi annyian vagyunk, nem igaz, hogy minket nem mentenek ki!

De azt valahogy senki nem gondolja, hogy nem kellett volna elindulni. Nem láttam egyetlen olyan beírást sem, hogy „Figyelmeztettek, és mégis elindultam. Hallottam a vörös riasztást, de nem vettem figyelembe. Aztán becsúsztam az árokba/beszorultam az autópályán, és most arra várok, hogy valaki az én hülyeségem miatt a pihenőnapján is dolgozzon. Elnézést kérek minden tűzoltótól, katasztrófa védelmistől, rendőrtől, katonától! Köszönettel: egy önfejű állampolgár.”

Ha megkérdeznénk a pórul járt autósokat, miért indultak útnak (sokan kisgyermekkel, a vörös riasztás ellenére pokrócok, meleg tea és elegendő élelem nélkül!), biztos nagyon fontos okokra tudnának hivatkozni.

De vajon meddig mehet ez így? Minek kell történnie ahhoz, hogy belássuk: ha figyelmeztetnek, nem indulunk el. Hiába van fontos dolgunk, akkor sem! Mikor szűnik meg az a rossz magyar virtus, hogy „nekem ne mondja meg senki, mikor mehetek dolgozni/anyósomhoz/síelni, stb.” Amikor pedig beüt a baj, szidjuk a kormányt, és mindenkit.

Pedig vannak olyan helyzetek, amiket nem lehet kezelni, csak MEGELŐZNI. Amikor jeges hóvihar van, ugyan úgy teljes erővel takarítani kell a többszázezer ember közlekedését biztosító belső közutakat, mint ahogy valakinek ki kéne menteni az önfejűségük miatt bajba kerülteket is. De honnan szedjünk hozzá embert?

Ha az összes katona, rendőr, tűzoltó és katasztrófa védelmis munkába áll, akkor sem jut ötvennél több ember egy településre (legtöbbjük már munkába is állt – annak ellenére, hogy nekik is meg volt a hosszú hétvégi programjuk). Ha egy autóra csak 40 perc mentési időt számolunk, és országosan csak 20.000 elakadt járművet, akkor is több, mint 13.000 óra kell a mentéshez. Ez bizony sok idő, sok ember sok munkája! Jellemzően külföldön sem úgy oldódik meg az ilyen katasztrófa, hogy mindenkit kimentenek, hanem, hogy enyhül az időjárás, járhatóvá válnak az utak.

Olvastam egy – 17 órája a mentésben dolgozó – tűzoltó levelét. Azt írja, hogy a kimentettek nem megköszönik a munkájukat, hanem szidják őket, hogy „miért csak most?!”. Pedig egy igazán tökös rendszerben ez úgy nézne ki, hogy „Tisztelt Önfejű Állampolgár! Nemsokára megkezdjük az ön hibájából bajba került autója mentését, előtte azonban itt a számla, legyen szíves kifizetni!”

De nem. Felelőtlen társaink azon háborognak, miért vannak 15 órája slamasztikában. A válasz egyszerű: azért, mert hiába szóltak nekik, azt hitték, ez csak vicc. Vagy azt hitték, az ő dolguk annyira halaszthatatlan, hogy emiatt majd a hóvihar is elcsendesül. A legviccesebb a tragédiában, ahogy a bajba jutott híres emberek méltatlankodnak! Csórikáim, azt hitték, nekik külön hókotró jár, vagy mi?!

De szerintem legtöbbjük nem hitt semmit, csak egyszerűen ment. Mert megszoktuk, hogy nem hallgatunk senkire – főleg nem a hivatalos szervekre.

Ez azonban nem játék! Tőlünk nyugatabbra – ahol rendszeresek az ilyen időjárási jelenségek – annak ellenére halálra fagynak a szintén felelőtlen autósok, hogy ők hozzánk képest már „rutinosak”!

Vajon mi lesz ennek a két szomorú napnak a tanulsága?

Figyelmeztetés, hogy legközelebb tessék komolyan venni a vörös riasztást, a szakemberek kérését, és jól otthon maradni? 

Vagy a megszokott politikai hiszti, sűrű Orbánozás közepette?

Persze, hibázhattak bizonyos emberek a vezetésben (ezzel nem állítom, hogy hibáztak!) de a legnagyobb hibát az útra kelők vétették.

Én a magam részéről csak annyit mondok: Az én snowboardom itt van mellettem a cipővel együtt. A sisak, a szemüveg és a kesztyű a széken. Szépen összekészítettünk fiammal mindent, hogy csak indulni kelljen.

Aztán nem indultunk el…