Partnerek

kaposfest_logo01.jpg


zene_hu_logo_nagy.jpg


zene_hu_logo_nagy.jpg


zene_hu_logo_nagy.jpg

Friss topikok

  • lászlóági: @Dolcimelo: bizony anno én is így kezdtem tanulni, de azutn ennek véget vetettek bizonyos okok! (2020.06.21. 15:27) ZAK vs KONZI
  • holdbélicsónakos: Kedves Gyuri! Most már én is félek... TŐLED. Üdv! Papp Máté volt művész-ember munkatárs (2014.03.28. 22:45) Most már én is félek
  • Digitmokus: Az uncsim kislánya, akinek ugye meg volt engedve hogy nézze az XFaktort, odáig volt ezért a csajér... (2014.01.06. 11:13) Pornós Krasznai
  • Barna Páli: Üdv! Szeretnék valamit kérdezni. Szerintem ha az A hang 432 Hz, akkor annak az oktávja 216 Hz, és ... (2013.12.27. 23:23) 432
  • dittacsello: Kedves Gyuri! Jó, hogy leírtad ezeket. Ha meg is valósulna az 50 kiváló tanár alkalmazása, mi lesz... (2013.12.20. 20:37) Merre tovább Zeneakadémia?

Bolyki Gyuri írása

Láttam a világvégét. New Yorkban van!

Most nem a hurrikánra gondolok, mert az előtt egy nappal sikerült hazajönni. Nem is arra, hogy a reptéri taxis 60 dollárral átvágott, és nem is arra, hogy a szállodában mintegy másfélszer annyi pénzt vontak le a kártyánkról, mint amennyibe a szállás került. (Azóta is ígérik, hogy holnapra visszautalják.)

Szóval a világvége nem itt van, hanem a Broadway-en! Kétszer is láttam!

Az első világvégét úgy hívják, hogy „Chicago”. A 49. utcában lehet megnézni, az Ambassador Theatre-ben. Mire beérek az aulába, már jól az agyamba vésik a reklámok, hogy a show-business történelmének egyik legsikeresebb musical-ét fogom látni. Jegyvásárláskor az eladó azt hazudja, hogy ha nem veszem meg a 187 dolláros jegyet, csak deréktól fölfelé fogom látni az előadókat – így hát nehéz szívvel kipengetem az irdatlan összeget, majd bent konstatálom, hogy az utolsó sorból ugyan olyan jól látni mindent, mint a harmadikból. Most már csak mosolygok magamon, és eldöntöm, ha valaki legközelebb arról beszél, hogy kis hazánkban mennyi tisztességtelenség van, elküldöm NY-ba tanulmányútra.

A terembe befelé menet még megkérdem egy kedves hölgytől, hol van a ruhatár, mire közli, hogy ne vegyem le a kabátot, mert nem fűtenek, fázni fogok. 187 dollárért kabátban nézzük a show-t. De ez még mind nem baj, hiszen, most olyat fogok látni, mint még soha! A világ egyik legjobb musical-ét a show-business templomában!

Elkezdődik a „mise”. A darab díszlete egy főleg fúvósokból álló zenekar, akik a színpad háromnegyedét elfoglalják. Előttük, egy kb. 15 méter széles, 3 méter mély területen zajlik az előadás. Néha még előkerül 6-8 szék is. Ennyi lenne tehát ma estére a szcenika. De nem baj, hiszen vér profik lesznek az előadók – nyugtatgatom magam. Aztán eltelik 10 perc, 20 perc, és egyre jobban feszengek. Valamiért ez az egész nem tetszik. Illetve nem azt mondanám, hogy nem tetszik, hanem hogy valamitől ez az egész gagyi. Igen, GAGYI! Saját magamat is hülyének nézem, mikor erre a megállapításra jutok, úgyhogy elkezdem elemezni, vajon miért érzem ezt, én, a Magyarországról érkező - hozzájuk képest nyilván - amatőr zenész/producer.

A díszletről már volt szó, nevezzük „letisztultan egyszerűnek”. Művészi szabadság van, ezt tekintsük szakmai koncepciónak – végül is tényleg nem cirkuszban vagyunk, nem kell a csilli-villi körítés.

Az előadókkal már egy kicsit nehezebb megbarátkozni. A Bob Fosse koreográfiát többnyire profin csinálják, de az éneklés, az valahogy nem megnyugtató. Rájöttem, az a bajom, hogy az első tíz percben kénytelenek vagyunk megszokni, hogy a színészek tudnak hamisan énekelni. És innentől kezdve nagyon izgulok, hogy az elhangzó világslágerekbe mikor csúszik be egy-egy hamis hang. Illetve nem hamis hang, hanem hamis sor. És versszak. De még ez is olyan, hogy előadóművészként meg tudom bocsátani, nekünk is van jobb meg rosszabb koncertünk.

Úgyhogy elkezdem figyelni a zenekart.

Nos, kérem szépen, úgy tűnik, ezen az estén a „Világválság Band” játszik. A billentyűnél egy 60 év körüli hölgy, aki végig üti a lábával a negyedeket, és nagy erővel igyekszik a jazz-es ritmikákat jól megoldani. A fúvósok átlagéletkora valahol 60-70 év között van, és az egész társaság legfiatalabb tagja a karmester hölgy, aki 45-50 éves lehet. Nincs nekem semmi bajom az idősebb generációval, sőt, mindent tőlük tanultam. De sajnos ezek az emberek nem azért ülnek ott, hogy tanítsák a fiatalokat, hanem mert olcsó nyugdíjasokból álló együttest raktak össze az előadáshoz. Ennek megfelelően egy tiszta akkordot nem voltak képesek összehozni, és olyan erőtlen volt a zenei háttér, hogy jó néhány szám csak hangjegyeiben született meg, jellegében nem. Én ilyen haknibrigádot évtizedek óta nem láttam – nem, hogy 187 dollárért, ingyen sem!

Maradjunk annyiban, hogy ebből a produkcióból Budapesten egy tudna lemenni, másnap olyan kritikák jelennének meg, hogy nem élné túl a stáb egyetlen tagja sem! De itt megy. Minden nap, sőt, van, hogy napi kétszer! És a (fűtetlen) terem mindig tele van!

Az előadás szakmailag értékelhető, és tényleg élményt nyújtó része a Bob Fosse koreográfia, és 2-3 olyan színész, akik megbízhatóan teljesítettek – de semmivel sem jobban, mint legutóbb az Operettben a hazai szereplők nagy része. A többi gáz, és itthon csak annyit mondanánk egy ilyen előadás után, hogy gagyi.

Csalódottan fekszem le, mivel lelkemben ma este lerombolták a show-business templomának egyik tornyát.

De sebaj, következő nap kiköszörüljük a csorbát, hiszen Mamma Mia lesz a Winter Gardenben, az egyik legnagyobb színházban. Előtte még egy steak Peter Lugernél (csak hogy minden tökéletes legyen :-), és indulás a helyszínre. A ruhatárat már nem keresem, viszont a leghátsó sorba veszek jegyet, mert megtanultam, hogy mindenhonnan jól lehet látni (és ez így is van!).

Bent a teremben kapok egy prospektust, mely bemutatja az összes fellépőt. A nevek nem mondanak sokat, de bízom bennük, hiszen mégis csak a Broadway-en vagyunk – vagy nem?!

Áttanulmányozom a szereplőket, és mikor a zenekarhoz érek, megfordul velem a világ.

A zenekari összeállítás így kezdődik:

Keyboard 1: AB

Keyboard 2: CD

Keyboard 3: EF

Keyboard 4: GH

Ha nem tévedek, ez azt jelenti, hogy 2012-ben a Broadway-en, a világ első számú kasszasikerének számító musical-ében nem élő zenészek játszanak, hanem „gumi” lesz a kíséret! Billentyűkön fogják lejátszani a vonószenekart, a basszusgitárt, a fúvósokat! Két gitárt és egy dobot kivéve MINDENT!

Ezt nem hiszem el, ez biztos tévedés! Ilyen Budapesten csak a Lagzi Lajcsinál van, de zenés színházban nincs! Ha most felmész az előadás honlapjára (http://www.broadway.com/shows/mamma-mia), te is hallhatod, hogy a beharangozó videóban élő zenészek játszanak, itt is annak kell lennie, ennyire csak nem pofátlanok! Aztán rájössz, hogy de. Pontosan ennyire pofátlanok.

Elkezdődik az előadás, és én szégyellem magam. A hangzás kegyetlen rossz, a hangmérnök mintha aludna, az egyik tenor-kórustag túlharsogja a szólistát, és ehhez jön még a gépi basszusgitár, a gépi vonóskar, a gépi minden. Amikor az – amúgy slendrián – tánckarban felfedezek egy pocakos távol-keleti srácot, már csak legyintek. Legközelebb akkor éri el ingerküszöbömet a színpadi cselekmény, mikor megjelenik a főhős úriember, aki másfél fejjel magasabb a szerelmét játszó hölgynél. Értelmezhetetlen a helyzet, egyetlen közös mozdulatuk sem működik, nem tudnak mit kezdeni egymással – ennyire szerencsétlen választást én még nem láttam színpadon. Olyan érzésem van, mint ha az előadás főszponzora a langaléta főszereplő apukája és a pocakos kínai anyukája lenne, akiknek van egy közös szintetizátorgyártó cége – mi pedig e furcsa háromszög áldozatai lennénk. Nem ragozom tovább: a szünetben eljöttem az előadásról. Felültem a Broadway közepén lévő lépcsősorra, és kerestem a „Kész átverés” kameráit. De nem jött senki egy pohár pezsgővel, úgyhogy le kellett vonnom a következtetést: 2012-ben az általam látott két vezető Broadway produkció szakmailag a végtelenségig lezüllesztett, gagyi előadás, mely semmi másról nem szól, mint a profit maximalizálásról. Aki Budapesten ilyen produkciót ad elő, az egyszerűen kiírja magát a szakmából.

Maci barátom, aki a 2000-es évek elején hangmérnökként dolgozott a Broadway-en, hitetlenkedve hallgatta beszámolómat. Az ő idejében még egy-egy színpadi szereplővel egy időben a háttérben paralel énekelte valaki szintén a dalt, hogy ha hamis, vagy téveszt a szereplő, azonnal bevágják az ő hangját – hiszen a közönség nem hallhat rossz hangokat! Playback szóba sem jöhetett, minden élő volt.

Ennyit változott a világ 10 év alatt. Úgy tűnik, akik akkor még hittek a Broadway jövedelmezőségében, ma már ijedten próbálják visszaszerezni befektetett pénzüket. Joguk van hozzá. És ha el tudják adni a fűtetlen terembe a jegyet 187 dollárért, még ügyesen is csinálják! De ez egyben azt is jelenti, hogy a Broadway megadta magát a világválságnak, és jelenleg nem a minőséghez, hanem a mennyiséghez értő emberek irányítják a produkciókat.

Mi pedig, akik azt hisszük, hogy Budapesten hiába keresünk profi előadásokat – hiszen azok a Broadway-en laknak! – húzzuk ki magunkat: a mai Broadway semmivel sem jobb a Budapesten hozzáférhető előadásoknál!

Úgyhogy Tisztelt Kollégák, munkára fel, jöjjenek a jobbnál-jobb musical-ek – mutassuk meg nekik, hogy még nincs is itt a világvége!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://muvesz-ember.blog.hu/api/trackback/id/tr154904600

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása