Bolyki Gyuri írása 

Négy évig jártam magán teológiai oktatásra két lelki-szellemi vezetőmhöz a 90-es évek közepén.

A sok görög és héber óra, valamint közös Bibliatanulmányozás végén eljutottam arra a meggyőződésre, hogy teológiai látásaim tulajdonképpen leginkább nekem szólnak, nem másoknak. Arra valók, hogy az én hitbeli fejlődésemet segítsék, az én életem milyenségén változtassanak. A többiekre csak annyiban tartoznak, hogy lássák: milyen úton haladok előre.

Ennek az útnak egy része volt, amikor nekiálltam a bibliai Jelenések könyve tanulmányozásának. Óriási kíváncsiság volt bennem, hova lyukadok ki a munka végén, és bizony, az is izgatott, vajon kialakul-e valamiféle menetrend, vagy naptár a köznyelvben csak „világvégének” nevezett eseményekkel kapcsolatban. A naptár-kérdés ugyanis igen bonyolult feladat a kereszténységnek.

Először is, sokan elhatárolódnak az időpontok kutatásától, Jézus szavait idézve: „Nem a ti dolgotok tudni az időket vagy alkalmakat, melyeket az Atya a maga hatalmába helyezett” (Apostolok cselekedetei 1,7). A bátrabbak szerint viszont Jézus nem a vizsgálódást akarja tiltani, hanem arra figyelmeztet: ne lepődjünk meg, ha bizonyos események időpontját nem fogjuk tudni meghatározni a Bibliából, mivel Isten azokat nem akarja tudatni velünk.

Sokan összeállították már a Bibliában szereplő események naptárát. Ezek természetesen nem csak előre mutatnak, hanem visszafelé is, mintegy hatezer év távlatába. Hogy mennyire bonyolult az időpontokat adatolni, jól jelzi, hogy az általam fellelhető lexikonok és segédkönyvek naptárai között nincs két egyforma! Tizenkét évig foglalkoztam a Jelenések könyve tanulmányozásával, ez alatt minden jelentősebb magyar, angol és német teológiai központ és bibliamagyarázó naptárát beszereztem, de nem volt köztük két egyező. Sajnos, csak úgy tudtam haladni, ha eldöntöttem, melyik alapján fogom számolni az időt, és nem vettem figyelembe a többit.

Mikor elkészültem a tanulmányozással, könyvet írtam belőle, melynek első kötete meg is jelent. A második kötetet viszont nem merem kiadni. Ugyanis – és most kapaszkodj meg – a tizenkét év alatt nekem is lett egy naptáram! Ami természetesen különbözik az összes eddig megjelenttől. Ez kész! Mostantól én is rontom a statisztikát! :-(

De van egy ennél sokkal nagyobb probléma is! 

Képzeld el, ha kiadom a második kötetet, és nem úgy történnek a dolgok, ahogy ott megfogalmazom. Mi fog történni? Nevetség tárgya lesz a könyv, és minden más is hiteltelenné válik, amit leírtam. Kvázi felesleges kiadni a könyvet. Többen javasolták kompromisszumos megoldásnak, hogy húzzam ki belőle az időpontokra vonatkozó részeket, de az azt jelentené, hogy 17 bibliai szakaszt egyszerűen ignorálok – ami ugye nem igazán jó megoldás. Róka fogta csuka:-(

Na, és mi lenne a másik esetben? Ha úgy történnének az események, ahogy a könyvben leírom? Mondjuk, megvalósulna az egyik kardinális esemény, és Barack Obama nem töltené ki hivatali idejét, hanem annak felénél (2014-ben) megszűnne a hatalma? Ez mennyivel jobb verzió? Mindenki azt figyelné, vajon bejön-e a következő időpont is! Ha bejön, akkor pedig az azutáni.

Na de, ki foglalkozna azzal, hogy mi MIÉRT van?! Senki! Minél inkább bebizonyosodna, hogy helyes a könyvben leírt naptár, annál kevésbé érdekelné az embereket a MIÉRT. Óriási versenyfutás kezdődne az idővel, és mindenki igyekezne saját egzisztenciáját és környezetét a lehető legjobban bebiztosítani.

Hogy miért gondolom ezt? Mert ez a tapasztalatom.

Tudom, nem illett komolyan venni a 2012. decemberi „világvégét”. De melyiket illik majd komolyan venni? Mit kell ahhoz vizionálni, hogy ne nevetség tárgya legyen a közelgő pillanat, hanem elgondolkozzunk rajta? A fő kérdés ugyanis nem az, mikor jön a „világvége”, hanem, hogy ez mit jelent számunkra, mit kell tennünk, min kell változtatni. Erre a témakörre viszont a legkisebb nyitottságot sem látom. Szeretjük az életünket, és pontosan tudjuk, mit akarunk még jobbítani rajta. Jó előre lefektetett stratégiánk van gyermekeink boldogulásához, és azt is kitaláltuk, hogyan keressük meg az ennek fedezetéül szolgáló pénzt.

Egyszerűen nem született még meg az a világvége koncepció, mely képes lenne akár csak egy pillanatra is megállítani bennünket a rohanásban. Arról már nem is beszélek, hogy esetleg változtatnánk gondolkodásunkon, értékrendünkön, céljainkon.

Hát ezért mindegy, hogy mikor jön a „világvége”. Úgy sem fognak az emberek készülni rá, ugyan úgy fontosabb lesz az egyén saját boldogulásába vetett hite és szándéka, mint ahogy mindig is ez volt a legfontosabb. Ilyen az ember. Azt hiszi, ez a világ azért van, hogy kiszolgálja a kívánságait.

Sosem felejtem el Déri János halála előtti utolsó interjúját, melyben Fodor Jánossal beszélgetett, és szinte sírva kérte őt – és rajta keresztül kollégáit is – hogy gondolják újra életüket, ne kövessék el azt a hibát, amit ő. A halál árnyékában élő ember mérlegre tette életét, és pontosan tudta, hogyan kellett volna. Csak már úgy érezte, elkésett a felismeréssel.

Egyszer eljön mindannyiunk világának a vége. És az egész világ vége is. Hú, mi lesz itt!