Bolyki Gyuri írása 

Jászay Tamás kritikussal beszélgetett Szemere Katalin a Népszabadság hasábjain, a terjedelmes interjú témája az idei POSZT volt.

A cikk vége felé – egyéb témákra térve – a következőt olvashatjuk:

„Megkérdeztük azt is, mit szólna ahhoz, ha Alföldi Róbert színházat kapna Orbán Viktortól.

Lehet, hogy a hatalom ajánl neki egy épületet, lelkifurdalásból, de az más kérdés, elfogadja-e – válaszolja. Mert ezzel az eljárással kínálkozna az erős párhuzam Markó Ivánnal, aki „miniszterelnöki zsebből” kapott 150 millió forintot. Sokra tartja Alföldi munkáját, de ez a megoldás nem tetszene neki.”

Tehát Jászaynak nem tetszene, ha Alföldi kapna a miniszterelnöki keretből 150 millió Ft-ot.

Nem régen egy hangszórós „jelentős ember” is azt kiabálta, micsoda szégyen, hogy Markó „pályáztatás nélkül” kapott pénzt a miniszterelnök keretéből. Aztán a táncos szakma elküldte őt melegebb éghajlatra, mondván, ők örülnek Markó támogatásának, a „jelentős ember” pedig ne szóljon bele abba, ami nem a dolga.

Mi is hát az a miniszteri/miniszterelnöki keret, aminek a táncosok örülnek, a „jelentős ember” pedig nem? És miért lenne csúnya dolog, ha Alföldi elfogadna a miniszterelnök keretéből mondjuk 150 milliót?

Nos, a kulturális intézmények, produkciók állami támogatása minden év költségvetésében fixálva van. (Az most más kérdés, hogy mindenki időben megkapja-e a neki járó pénzt.) Tehát a kormány rögzíti, mennyit szán hazánk kulturális életére egy-egy évben. Az így meghatározott összegből gazdálkodik mindenki, elég, amire elég. (Ez persze inkább nem elég, mint elég.)

Akinek nincs fix szerződése, különböző szakmai pályázatokon indulhat (a legnagyobb pályáztató az Nemzeti Kulturális Alap).

E mellett a törvények (vagy jogszabályok?) minden miniszter hatáskörébe rendelnek még egy kisebb-nagyobb összeget, amit arra költ, amire akar (a kisebb-nagyobb alatt persze jórészt milliárdos nagyságrendet kell érteni:-). Ezt hívjuk miniszteri keretnek. De van ilyen kerete a köztársasági elnöknek, sőt, a volt köztársasági elnököknek is. Nyilván, itt arról van szó, hogy ezek az emberek elég tájékozottak és bölcsek ahhoz, hogy a rájuk bízott közpénzeket saját hatáskörben, megfelelő módon fel tudják használni a közjó javára. Arra költik, amire szerintük fontos, és amire nem volt előre betervezett keret. Ebben az értelemben hívhatjuk a miniszteri keret intézményét egyfajta korrigálási alapnak is, mely képes akut problémákat megoldani.

A miniszteri keretre soha senki nem pályázhat – mivel arról egy személyben a miniszter dönt.  Van rá példa, hogy a miniszteri keret egy része bekerül valamilyen pályázati rendszerbe (pl. a kulturális miniszter – úgy emlékszem – kerete 25%-át átengedte az NKA-nak), de ez kivételes eset. Aki miniszteri keretből szeretne támogatást, az ír egy kérvényt, és vagy kap pénzt, vagy nem. Ennyi.

Ez az intézmény ősidők óta így működik, évente több milliárd forint közpénz jut el ezen keresztül a támogatottakhoz. (Igen, a Kaposfest is kapott már miniszteri keretből támogatást, először Hiller Istvántól.) A kulturális életre vonatkozó miniszteri döntések az NKA honlapján megtalálhatók.

Nem mondom, hogy mindenki örül a miniszteri keret elosztásának, hiszen aki éppen nem kap pénzt, annak nyilván nem tetszik a „rendszer”. Az is elképzelhető, hogy a szocialisták nyolc éve alatt inkább hozzájuk közel állókat támogattak az aktuális miniszterek, az elmúlt három évben pedig inkább a mostani kormányhoz közeliek felé billen a mérleg. Meg az is lehet, hogy nem így van, mindig mindenki teljesen objektív volt.

Viszont az tény, mostanáig a művészek között nem volt divat utálkozni a másikra azért, mert ő kapott miniszteri támogatást. Mindenki úgy fogta fel, hogy „bár nem én kaptam pénzt, de legalább valakinek sikerült plusz pénzt szereznie kultúrára”.

És most valami elromlott. Megjelentek a megmondóemberek, (jellemzően nem előadóművészek), akik már-már el akarják hitetni: csúnya dolog a miniszteri keretből pénzt kapni! Ha van pofád elfogadni a miniszterelnök 150 millióját, akkor te egy gerinctelen alkotó vagy!

Pedig miről van szó Alföldi esetében?

Van egy tehetséges színész, akiről távozásakor kiderült, hogy még nem volt elég érett a Nemzeti Színház vezetésére. Túl fiatal, túl forrófejű és túl befolyásolható volt ahhoz, hogy ugyan olyan méltósággal hagyja el a nemzeti intézményt, mint ahogy elődje távozott, amikor őt kinevezték.

De ettől ő még egy nagyon tehetséges ember, akinek a képességeit érdemes a lehető legjobban kihasználni a kulturális életben! Ezért a miniszterelnök úgy dönt, hogy ha kell, saját keretéből ad neki sok milliót, hogy dolgozhasson.

Egy-két évvel ezelőtt még ujjongott volna a szakma, hogy stadionok és egyéb – amúgy valóban fontos – dolgok helyett a kultúra kapja a pluszforrást. Alkothat a rendező, játszhatnak a színészek, örülhet a közönség – mindenki jól járt!

De ma már más világot élünk. Vannak megmondóemberek, akik kikérik maguknak, hogy művészek „pályáztatás nélkül” jutnak támogatáshoz abból a miniszteri keretből, amire soha, senki nem pályázott. A hangszórós produkció bejárta a sajtót, az már kevésbé, amikor maguk a táncművészek elhatárolódtak tőle, és kérték, ne hazudjon, ugyanis senki nem kifogásolta Markó támogatását, sőt, örültek neki, csak azt fájlalták, hogy az ő támogatásuk még nem érkezett meg a számlájukra.

Aztán jön a kritikus, és kifejti, hogy Alföldi rosszul teszi, ha elfogadja a miniszterelnöktől a támogatást. Az persze nem zavarja, hogy Alföldi éppen most rendezi az István, a Király-t, ami szintén kapott egy csomó támogatást. Azt nem ciki elfogadni? És a többi művész? Szegény Fischer Ivánnak nem volt ciki az elmúlt években több százmilliót kapni miniszteri keretből? Kocsis is menjen a fenébe, mert kapott pluszforrást, Keller Andrisról már nem is beszélve?! És akkor ugye a lassan tényleg világszínvonalú VeszprémFest szervezői is megalkuvó, gerinctelen alakok – a Kaposfest-tel együtt?!  Ez mekkora hülyeség! Normális ember örül minden egyes forintnak, ami a kultúrába érkezik, legyen az miniszteri keret, vagy NKA pályázat!

De mi most itt tartunk. Vannak a művészek, akik alkotni szeretnének, és vannak a megmondóemberek, akik bele akarnak szólni abba, ki kapjon pénzt és ki ne. Ki fogadjon el támogatást, ki ne. És a pálya széléről bekiabálva simán ítéletet mondanak csak azért valakiről, mert a miniszterelnök elismeri a tehetségét, és anyagilag segíteni akarja az alkotásban.

Egyszer már feltettem a kérdést, most újra megkérdem: biztos, hogy jó emberek vannak a színházi szakma körül? Nem kéne nagyon gyorsan közbeavatkoznia a legtekintélyesebbeknek, és egyértelműen jelezni, kinek mibe szabad/érdemes beleszólnia? Vagy, ahogy a táncművészek pillanatok alatt elhatárolódtak a „jelentős embertől”, nem kéne ettől a kritikustól is nagyon gyorsan elhatárolódnia a színházi embereknek? Ha valami, hát ez a jelenség kártékony a kulturális életre nézve! Értelmetlen kultúrharc, aminek csak egy vesztese lehet: a közönség.

A „zelmúltnyolcévben” egyetlen egy ilyen kirohanás sem volt. Pedig sok milliárdot osztottak szét akkor is miniszteri keretből. Úgy van ez, hogy ha az én miniszterem oszt pénzt, akkor abból jó alkotás lesz, ha a másik párt minisztere, abból nem? Alföldi csak balos miniszteri keretből alkothat, jobbos pénzből nem?

Vagy van egy ennél sokkal rosszabb verzió is: lassan a kultúrába is beszüremkedik a demokrácia. Valakik el szeretnék érni, hogy minden pénzre mindenki egyenlő eséllyel pályázhasson, ne lehessen dönteni a tehetségek javára a középszer ellenében. És ebben a demokráciában nagy sajtónyilvánosságot kapó bölcsész kritikusok mondanak véleményt arról, hogy egy Alföldi kaliberű tehetség elfogadhatja-e a miniszterelnök segítségét az alkotáshoz.

Ugyan kérem!

Amikor a művészi életben elfogadott lesz ez az attitűd, amikor a szakma nem kiveti magából az ilyen véleményeket, hanem elkezd e szerint működni, lehet, hogy néhányan majd hátradőlnek, és megállapítják, hogy végre, itt is mindenki egyenlő. De abban a pillanatban megszűnik a művészet.

Mert a színpadon nincs egyenlőség. Van a legjobb, és vannak a többiek – akikre persze ugyan úgy szükség van, de mindenki tudja a helyét. 

Úgyhogy szeretném javasolni: mindenki csak annyira vegye komolyan Jászay Tamás véleményét, amennyire az megítélése szerint a kulturális élet érdekeit szolgálja.

Jászay Tamásnak pedig azt üzenem, fiatal még ahhoz, hogy a kultúrharc zászlóvivője legyen. Erre ráér még később is.