Bolyki Gyuri írása 

Megy az össznépi felháborodás, hogy szegény Krasznai Tünde nem mehetett a Parlamentbe gyerekeknek énekelni. Az RTL Klub meg olyan tökös, hogy közölte: ha Krasznai nem mehet, akkor nem megy a többi sem! Mert, hogy ők nem engedik megkülönböztetni a fellépőiket előéletük miatt.

Idemásolom az RTL Klub nyilatkozatának lényegét:

„Sajnáljuk, hogy kérésükkel megfosztottak több száz szegény, hátrányos helyzetű gyereket attól, hogy személyesen találkozhassanak azokkal, akiket ezen az őszön valószínűleg a legirigyeltebb sztároknak tartanak, akik számukra példát mutathatnak, hogy érdemes nagyszerű teljesítményt nyújtani, mert azzal elérhetik céljaikat.”

Hát kérem, itt tartunk.

Az van, hogy a sajtó nem az RTL Klub cinikus és hazug nyilatkozatán háborodik fel, hanem a kitiltott Krasznai Tünde esetén. Nem azt kérdezik, hogy vajon mi a fenének menne akár csak egyetlen X- Faktoros is a Parlamentbe énekelni?!?!?! Nem azon háborodnak fel, hogy az RTL Klub szerint „irigyelt sztárok” az X-Faktor résztvevői. Nem azt kérdezik, hogy miért nem azokat a profi muzsikusainkat hívják, akik a gyerekek számára minőségi, élvezetes produkciót tudnának nyújtani.

Mert hogy vannak ám ilyenek is! Csak ők nem jutnak el az X-Faktor döntőjéig. Oda ugyanis nem jó előadóművészek kellenek, hanem pornós múltú hölgyek, akikről szívesen ír majd a Blikk, meg az összes többi bulvárlap.

Nem szidom én a kereskedelmi televíziókat, amiért „tehetségkutató” műsoraik résztvevőiről kijelentik, hogy ők "példaképek", "sztárok", hiszen nem csinálnak mást, mint ami a nevük: kereskednek. Pénzt akarnak keresni, és ezért bár mire képesek.

Képesek arra, hogy zeneileg képzetlen, iskolázatlan – éppen ezért előadói pályára teljességgel alkalmatlan – szereplők mögé milliárdos értékű reklámkampányt tegyenek, melynek során maga a fellépő is elhiszi, hogy kiváló előadóművész, jó helyen van a színpadon. Szegények, azt hiszik, hogy fél év kereskedelmi TV szerepléstől előadóművészekké váltak.

Pedig a fenét!

Szerencsétlenek, a nagy rivaldafény után semmit nem tudnak kezdeni magukkal, ha minden jól alakul, ügyes managerek még 1-2 évig fenntartják őket, aztán már csak keserves bukdácsolás jön, vagy gyorsan mennek a süllyesztőbe. A négy legnagyobb „tehetségkutató” döntőjében immár több mint kétszáz olyan ember fordult meg, akiről az RTL fenti nyilatkozata úgy beszél, mint „a legirigyeltebb sztárok”-ról, akik a gyerekeknek „példát mutathatnak, hogy érdemes nagyszerű teljesítményt nyújtani, mert azzal elérhetik céljaikat.”

Hol vannak ezek a nagyszerű teljesítményt nyújtó, példa értékű sztárok?! Hánynak a nevére emlékszik bár ki is? Talán 5-6 a több százból! És ezek is, hiába lettek sikeresek, néhány év alatt kiderült róluk, nem képesek felépíteni egy normális előadóművészi pályát, mivel hiányzik a sok-sok felkészülési év. A legjobb szándékkal sem lehet mit kezdeni a stúdióban egy olyan emberrel, aki zenét szeretne csinálni, de nincs hozzá eszköztára. Vagy azzal az előadóval, akinél hiányzik a több év gyakorlás, így nem tanulta meg az önfegyelmet, teljesen kiszámíthatatlan és megbízhatatlan. Vagy azzal, aki ugyan sokat gyakorolt, tehetséges is, de nem tanulta meg az alázatot művésztársai felé, így néhány év alatt pont az őt sikeressé tevő zenekarvezetőt/dalszerzőt űzi el maga mellől.

Tudom, néhányszor indultak valódi zenészek is (például Bali öcsém), akik többségét félrevezették mindenféle hazugsággal a műsorok körül legyeskedő producerek. A Voice indulásakor háromszor telefonált rám egyikük, hogy Bali ott is induljon. Biztos helyezést és tuti lemezszerződést ígért, meg amit csak el tudtok képzelni. Én meg mondtam, hogy Bali szívesen megy a Voice-ba – zsűrizni. Talán akkor lesz ott legalább egy ember, aki ért is ahhoz, amiről szó van:-)

Mindegy, emlékszünk rá, hogy az igazán jó zenészek rendre idejekorán ki lettek szórva, hiszen ezek zöme tanult, iskolázott, normális ember. Nincs mögöttük semmi RTL Klubos hírérték. Nekik nem volt idejük pornózni, mert gyakoroltak, szegények voltak ők is, de munkával igyekeztek kitörni - szóval pont olyanok, mint a társadalom normálisabb része. Éppen ezért, az adás végeztével nem lehet tíz forintért eladni őket hakniba, miközben a manager úr elteszi a háromszázezret, és nem lehet értelmetlen bulvárszerepekbe sem belekényszeríteni őket. Talán észrevettétek, hogy az utóbbi években már nem is sikerül komoly előadót rávenni az indulásra. A szakma megtanulta, mit jelentenek ezek a műsorok…

Drága Barátaim!

Az igazi botrány nem az, hogy Krasznai Tünde pornós múltja miatt nem mehetett a Parlamentbe, hanem az, hogy az összes többit meghívták!

Szegény hátrányos sorsú gyerekeknek még a Parlamentben is a hazugságot akarják mutogatni, egy gagyi kereskedelmi TV bóvli műsorának „termékeivel” szennyezik az ártatlan lelkeket. „Sztárokként” teszik eléjük azokat a szerencsétleneket, akiket valójában egy pénzgyár a végletekig kihasznál, aztán pedig eldob.

S közben a valódi példaképek majdhogynem éhen halnak, mert nem kapnak felkéréseket… 

Az, hogy az RTL Klub ócska és hazug műsorokkal keresi a pénzét, kizárólag az ő dolga – meg akik nézik.

Az, hogy a média munkatársai ehhez a színvonalhoz igazodtak, és már nem érzik, mi az igazi botrány, elég ciki, de hát ebből tudnak megélni – megbocsájtunk a megélhetési újságíró társadalomnak.

De az, hogy a Parlamentbe meghívott gyerekeknek karácsonykor X-Faktor műsort szerveznek, az baj. Nagy baj! 

Kéretik illetékes elvtársaknak ezen elgondolkodni, és rendet tenni a fejekben!

Ha kell élvezetes, és valóban színvonalas műsort adó fellépőkhöz telefonszám, csörögjetek, adok néhányat.

Üdv: Gyuri

Bolyki Gyuri írása 

Mivel mindenki jót írt róla, mi is megnéztük Gattyán György (azért sem írom ide, hogy pornó-milliárdos) il Bacio di Stile áruházát. Gondoltuk, e havi zsebpénzünkből veszünk egy rend ruhát nekem is, meg a páromnak is:-)

Egy-két év múlva Gattyán lesz a leggazdagabb magyar – aki szemben az eddigiekkel nem az ország szétlopásából, hanem egy globális vállalkozásból szerzi a pénzét – úgyhogy kifejezetten kíváncsi voltam, mit hozott létre.

Nos, az üzletről mindent elmond a következő jelent: belépünk az épületbe, ahol a plázákban megszokottnál kicsit hangosabban szól Robin Thicke Blurred Lines-ja. De valahogy mégsem zavaró. Csodálkozom magamon, miért nem akadok ki a hangos zenén, aztán rájövök: mert JÓL SZÓL! Nem a szokásos, basszus nélküli áruházi „telefon”-hangzás, hanem rendesen élvezhető, komoly cuccot sejtető feeling van. Keresem a hangfalakat, de nincsenek sehol. Megyek a hang irányába, nézem a falat, hangszóró sehol. Ennyire hülye nem lehetek, egy kapualjban csak megtalálom a hangfalakat – vagy mi! De nem találom.

Közel megyek a falhoz, ahonnan a hangot hallom, kezemmel óvatosan megérintem, hogy rezeg-e. Rezeg. Itt van mögötte a hangszóró! Megkeresek egy másikat is, ott is rezeg. Na de ha a fal mögött van a hangszóró, akkor az le kéne, hogy fogja a magas frekvenciákat! Itt pedig minden tök jól hallatszik. Ez így nem stimmel!

Kb. két perce nézegetem és fogdosom a falat, mikor odalép az ajtót nyitó biztonsági őr. Várom a kioktatást, hogy ne fogdossam a falat, mert ezmegaz.

Ehelyett az úr rám néz, és kedvesen mosolyogva megkérdezi: a hangfalakat keresi? Nézze, ott van három kis fekete pont. Onnan jön a hang. Ezek speciális, BEVAKOLHATÓ hangfalak, még én sem láttam korábban ilyet.

Zavartan nézek a figurára, egy ajtónyitó biztonsági őrtől nem ilyen eszmefuttatást vártam. De ez más. Ez az il Bacio di Stile. A hely, ahol már a biztonsági őr is lenyűgöz.

És ilyen az épület, ilyenek az alkalmazottak, ilyen a hangulat. Hibátlan.

Kivéve, ha vécére kell menned. Nyugi! Tiszta, szép, tágas, luxus minden, de nincs egy nyomorult akasztó sehol, ahova felakaszthatnád a kabátodat, zakódat. A legsuttyóbb módon a vécéajtó kilincsén tudod csak tartani a ruhádat, amit kézmosáskor a mosdó mellé kell tenned, ahonnan előtte a gondosan odakészített törlőkendővel le kell törölnöd az előző vendég által odafröcskölt vízcseppeket.

Furcsa, és érthetetlen, hogy egy ilyen beruházás tervezőinek nem jutott eszébe: a mellékhelyiségben illik fogast csavarozni az ajtóra – vagy bárhova.

Aki ismeri, mondja meg Gattyánnak, hogy a Bolyki egészen addig nem megy zenét hallgatni az il Bacio di Stile-be, amíg nem tesz ruhaakasztókat a vécébe! :-)

Bolyki Gyuri írása 

Az van, hogy az új házszabály szerint a parlamenti ülés elején a képviselőknek felállva kell köszönteni az ülést levezető elnököt. Tehát nem csak a Fideszes Kövér Lászlót (ahogy azt sugallják egyesek), hanem az MSZP-s, Jobbikos, meg az összes többi levezető elnököt is, amikor ők vannak soron.

Az új elképzelés szerint azzal a gesztussal tisztelik meg a képviselők a választókat, hogy a Parlamenti ülés vezetője előtt, mint a "népfelséget" szimbolizáló tisztségviselő előtt felállnak.

Az ember azt hinné, hogy ez egy normális dolog. De egyesek szerint nem.

Vannak ezek a mi pénzünkből élő urak, akik azt állítják, hogy alkalmasak a mi megfelelő képviseletünkre az Ország Házában, úgyhogy legyünk szívesek odaküldeni őket. Van ugyan egy-két elvetemült közöttük, aki szerint "Miért kéne egy képviselőnek jobbnak lennie, mint bármelyik állampolgárnak?! A parlamentben pont olyanok ülnek, mint az utcán bár ki, tehát nincs a képviselőkön semmi felelősség, csinálnak amit akarnak." A fiatalember - ma már mindezt Brüsszelből írogatva - csak azt felejti el, hogy amikor választások vannak, nem átlagpolgárokként mutatják be magukat, hanem olyanoknak, akik KÉPESEK és ALKALMASAK sok-sok választó nevében az ország dolgait jól intézni.

Nos, ezek a KÉPES és ALKALMAS emberkék ahogy bekerülnek a Parlamentbe, elmegy az eszük. Az egy dolog, hogy kioktatják a választót, mondván: nehogymá' jobbnak, egyenesebbnek, tisztábbnak kelljen lennem, mint bár ki más!

A másik viszont, hogy sikítófrászt kapnak, ha meg kell alázkodniuk. A most hőbörgők szerint mind ez kisiskolás, megszégyenítő, kommunista csökevény.

Nos, egyáltalán nem tisztelt képviselők!

Jó lenne kicsit csönben maradni, belegondolni, hogyan is kerültetek a Parlamentbe, mi ott a dolgotok, aztán szépen csöndben felállva megtisztelni ENGEM - a VÁLASZTÓT - minden egyes ülés elején, amikor megjelenik a levezető elnök. Így talán kicsit később felejtenétek el, miért is küldtünk oda titeket, talán nem lenne akkora a szátok, és nem hinnétek azt, hogy mi vagyunk értetek.

Annyiban igaz az iskolás hasonlat, hogy amint az iskolásoknak meg kell tanulniuk a rendet és a fegyelmet, úgy tűnik, nektek is.

Ti pedig Tisztelt Választók, jól figyeljétek meg, kiknek az egója nagyobb a felétek - a VÁLASZTÓK - felé való alázatnál, kik hőbörögnek, hogy fel kell állniuk a mindannyiunkat képviselő személy előtt, aztán tavasszal döntsetek a sorsukról!

Bolyki Gyuri írása 

Az van, hogy a Magyar állam fenntart egy szervezetet, melynek tagjai a legveszélyesebb ügyekben kell, hogy intézkedjenek. Az itt szolgálók naponta gyakorolnak, edzenek, igyekeznek olyan formában tartani magukat, hogy ha - ne adja Isten - bevetésre van szükség, képesek legyenek helyt állni.

Történt, hogy sikerült kinyomozni, hol bujkál egy veszélyes bűnöző. Sikerült kifigyelni, mikor száll taxiba, sikerült úgy ráállni több autóval, hogy nem vette észre, majd sikerült lekapcsolni a bűnözőt.

Az akció végén, sajnos, az egyik TEK-es - akinek feladata csőre töltött fegyverrel akció közben a helyszín biztosítása - óvatlanul bánt a fegyverrel, ami véletlenül elsült, megsebesítve egy autóban ülő TEK-es kollégát.

Ennyi a történet.

Aztán elindult az internetes hozzászólás-cunami.

Azon túl, hogy a patásorbán az oka mindennek, sok-sok fotelhős jól megmondja a tutit.

Röhögnek az „egymást kiírtó TEK-eseken”. Nagyon vicces, de vajon tudják, mit jelent egy ilyen akció? Tudják, milyen érzés megállítani úgy egy autót, hogy abból tüzet nyithat rájuk a bűnöző polgártárs? Tudják, milyen érzés biztosítani egy ilyen akciót - hiszen nem lehet tudni, kíséri-e bűnöző polgártársat egy testőr-csapat? Csőre töltött fegyverrel kell dulakodni, és a lehető leggyorsabban elérni, hogy ha akar, se tudjon lőni a bűnöző polgártárs. És, ha a fegyver előkerül, a TEK-es ujja mindig az elsütő billentyűn van. Ugyanis nem véletlenül került elő a fegyver...

Tudom én, hogy egy tanár, egy mérnök vagy egy vállalkozó sokkal faszább csávó a TEK-eseknél. Ők nyilván soha nem is hibáznak, úgyhogy bátran lehet röhögni, amikor valakit haslövés ér egy bűnöző elfogása közben. Azért, mert a kolléga hibázott, vagy, mert nem tudott parancsolni az elsütő billentyűn lévő ujjának. Mert esetleg nem volt száz százalékos az idegrendszere. Mert pl. beteg a felesége. Vagy az édesanyja. Vagy akármi más, ami rendszeresen előfordul mindannyiunk életében. Vagy csak egyszerűen: hibázott.

Kedves röhögve fanyalgó kommentelők!

Többségetek meleg szobában ülve keres jóval többet, mint a TEK-es fiúk. Az életben nem fogtok annyit kockáztatni, mint az érintettek egy ilyen akcióban. Persze, most védekezésképpen elmondjátok, hogy "dehát nekik ez a dolguk", "ezt gyakorolják éjjel nappal", stb.

Igen, ez a dolguk. De azért jó, ha tudja a nagyszájú állampolgár, hogy vannak begyakorolhatatlan dolgok. Ilyen például az élet-halál harc. Ilyen az, amikor nem tudod, rád fog-e lőni a taxiban utazó bűnöző. Ilyen az, amikor fülvédő nélkül elsül melletted egy fegyver, és egy percig nem hallasz semmit. De neked akkor is uralkodni kell az adrenalin fölött, és az életed árán is el kell végezni a feladatot. Hiba nélkül. Mert itt a hiba nem azt jelenti, hogy majd elküldöm a kijavított szerződést mailen, hanem, hogy egy kolléga belehalhat az általad okozott sérülésbe.

A TEK-es is ember! Ugyan olyan ember, mint ti, kommentelők! Csak annyi a különbség, hogy emberként el kell végeznie nem emberhez való feladatokat is. A ti, a mi - mindannyiunk érdekében.

Kívánom, soha nem tudják meg a kedves kommentelők, milyen fegyverrel a kézben dolgozni!

És azt is kívánom, hogy legyen sokkal nagyobb megbecsülése annak, aki csőre töltött fegyverrel megy dolgozni, hogy kiiktassa a kommentelő urak fáradtságos munkával megszerzett javait ellopni készülő bűnözőt.

Szóval, kicsit hátrébb az agyarakkal, kicsit több együttérzést, és néha köszönjük meg, hogy vannak, akik hajlandók az életüket kockáztatni a mi biztonságunkért. 

Bolyki Gyuri írása

Most, hogy (majdnem) elkészült a gyönyörű épület, üzemel a Wesselényi utcai ház, nézzük, mi vár az intézményre.

- Kiindulási pont

- Közelmúlt

- Napjaink

- Hogyan tovább?

- Megoldási javaslat

Kiindulási pont: mink van, mire építhetünk?

Van egy „Magyarország zenei nagyhatalom” szlogenünk, mely a 20. század első felében épült fel, és egészen a rendszerváltásig igaz volt. Persze, tanáraink mindig azt mondták nekünk, hogy „bezzeg az ő idejükben!”, de ettől még a nyolcvanas évek végéig a világ kultúrnépei szemében önálló, mindenekfelett álló kasztot képviselt a magyar zenei élet.

E mögött ott volt Kodály emberfeletti erőfeszítése, és a kommunista diktatúra öncélú érdekeinek találkozása, melynek révén az egész ország egyfolytában énekelt. A leghülyébbek is tele voltak zenei impulzusokkal, így felnőttként sokak számára természetes volt, hogy koncertre járnak.

Kodály munkássága révén kiépült egy háromrészes – a világon egyedülálló! – zenei képzési rendszer, melyben óriási tömegek tanultak alapfokon, onnan mentek tovább konziba, majd az akadémiára.

Rengeteg tehetséget neveltünk ki, óriási merítésből. (Egyébként a statisztikák szerint napjainkban  is tízből nyolc ember szeretne tudni hangszeren játszani, de csak kettő jut el odáig, hogy tanul is. Úgy tűnik, a zenélni tudás ösztönös társadalmi igény, de nem tudjuk mindig megfelelően becsatornázni.)

Nem akarok úgy csinálni, mint ha nem tudnám, hogy a rendszer tele volt problémákkal, de ezek nem veszélyeztették magát a szisztémát.

„Áldott” szocializmus, miközben tönkretette az országot, a zenei életben világszinten is egyedülállót alkotott.

Közelmúlt

Aztán jött a rendszerváltás. Ebben a cikkben már elemeztem a 90-es évek elején kezdődött folyamatot, most csak annyit ismételnék meg: zenei életünk Mohácsa volt ez a két évtized. Egyetlen okból nem lett totális csőd a folyamatból: nagyon magasról kezdtünk zuhanni. Koncertéletünk a felére zsugorodott, és abszolút eltolódott a Fesztiválzenekar térfelére, oktatási rendszerünk pedig leamortizálódott. Ennek legalapvetőbb okai:

-        A rendszerváltáskor senkinek nem volt víziója arról, hogyan tovább. Szívesen, és jogosan emlegettük, hogy zenei nagyhatalom vagyunk, de közben a múltból éltünk. Amikor Küllői Péter és csapata megjelent a Zeneakadémia körül, - hiába értette meg Batta András rektor (talán egyedüliként) az újfajta gondolkodást – már késő volt. Más kérdés, hogy nem is sikerült végigvinni a koncepciót.

-        Óriási teret kaptak „vállalkozónak” nevezett, szocializmusból ránk maradt privatizátoraink. „Fölösleges ennyi művészeti képzés!” – hallottuk (és halljuk néha még napjainkban is) lépten-nyomon ezektől a roppant gazdag bácsiktól, akik viszont az értéket még mindig csak téglában és részvényekben képesek számon tartani. Sajnos, ezt az ostoba véleményt sokszor a politikai döntéshozók is magukévá tették.

-        A képzési rendszer csúcsát jelentő Zeneakadémia húsz év alatt nem tudott olyan működési szisztémát kialakítani, mely képes lett volna legjobbjainkat itt tartani, így a tanári kar színvonala óriásit zuhant, és folyamatosan romlik azon egyszerű okból, hogy legjobbjaink külföldre mennek. Márpedig, jó zenészek nem a szép épület hatására lesznek, hanem az öt évig tartó tanár-diák erőfeszítésből!

-        Zenekaraink és zenészeink vergődését látva egyre kevesebb szülő engedte, hogy gyermeke zenével foglalkozzon, így radikálisan csökkent az utánpótlás.

-        Ezzel egy időben komoly nehézségek adódtak az alapfokú képzés finanszírozásában, majdhogynem lehetetlené vált a zeneiskolák helyzete. Sajnos, a konzervatóriumok és az Akadémia vezetői vagy nem ismerték fel az ebben rejlő veszélyt, vagy nem volt idejük/kedvük ezzel kellő hatékonysággal foglalkozni, de tény: húsz év alatt nem szervezték meg a saját maguk számára létfontosságú, széleskörű alapfokú zenei képzés fenntartható rendszerét.

Húsz éve zuhanunk. Tudom, ma is vannak még eredményeink, de a rendszer szétesett. Ott tartunk, hogy a konzervatóriumban több hely van, mint ahányan jelentkeznek. Felvesznek szinte mindenkit – mert kénytelenek felvenni. A rendszer ezt kívánja meg tőlük. Az odajáró diákok zöme nem hisz a zenész-életben. Megkeseredett tanárokat/zenészeket látnak maguk körül, akik szét vannak esve a kényszerű haknizástól. A legtöbb gyereknek fogalma sincs, mit fog csinálni. (Lehet ellenpéldákat hozni, de én az általános, többség által megélt hangulatról beszélek. Két gyermekem jár oda...) És aki komolyan gyakorol, attól is azt hallom, hogy – ha csak módja van rá – nem a budapesti Zeneakadémiára szeretne menni, hanem külföldre. Hogy miért? Mert itt nincsenek jó tanárok.

És ezzel eljutottunk napjainkig.

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a szépen felújított Zeneakadémia igazán nagy harca most kezdődik! Ugyanis a jelenlegi út a totális csődbe vezet – és ezt mindenki látja. Infrastrukturálisan minden adott, hogy Budapest a zene szilíciumvölgye lehessen (copyright by Batta A.), de a személyi feltételek nincsenek meg hozzá. És ebben a rendszerben nem is lesznek adottak.

Tíz évvel ezelőtt még volt egy kis lelkiismeret furdalása annak a művésznek, aki az itthoni munka helyett külföldre ment dolgozni. Ma már nem így van, kiválóságaink számára teljesen természetes, hogy nem itthon güriznek egy-kétszázezer forintos fizetésért, hanem a tízszereséért elmennek külföldre. Bizony, kb. tízszer annyit keres külföldön egy művész-tanár, mint idehaza. És ez még csak a fix tanári pénze, ehhez jönnek a koncertek és haknik.

Németországban nem jelent gondot egy tanári kinevezéssel 5-6000 EURO-t adni azoknak, akiknek a neve tanulókat vonz az intézménybe. Ott ez az általános juttatás a legjobb akadémiákon. Amik olyan jók, mint ahogy azt a budapesti ZAK-ról mi is hirdetjük. Odamennek hát legjobbjaink, és elnyerik a kiírt állásokat. Az itthon maradók pedig a tanári bértábla alapján megkapják ugyan azt a pénzt, amit minden egyetemi tanár jogosult megkapni. Világos, hogy csupán álom lehet ezek után a budapesti Zeneakadémia minőségi fejlesztése, a valaha volt dicsőség visszaszerzése. Napjainkban a realitások talaján állva ki kell jelentenünk: kiváló intézményt az az ország tud felmutatni, amely képes kiváló fizetéssel kiváló embereket odacsábítani. Ezek pedig nem mi vagyunk. Ez az oka a Zeneakadémián tapasztalható színvonalesésnek. Nem tudjuk megtartani itthoni nagyágyúinkat, és még inkább nem tudjuk megfizetni a külföldi nagyágyúkat. Ez az évek óta tartó hanyatlás alfája és ómegája.

Hogyan tovább?

Kormányzati szinten el kell dönteni, Magyarország akar-e, tud-e fenntartani egy világszínvonalú Zeneakadémiát. Ha nem, akkor tudomásul kell venni, hogy egy-két évtizedig most „takarékon” fog üzemelni az intézmény, és reménykedünk a mielőbbi feltámadásban.

Ha igen, akkor az első és legfontosabb: olyan fizetést kell kapnia egy zeneakadémiai főtárgy-tanárnak, mint pl. Németországban. Versenyképes juttatással pillanatok alatt vissza lehet hozni legjobb művészeinket, akik aztán hozzák magukkal a külföldi nagy neveket is. De ez havi 1,8 millióba kerül fejenként! Nettó! Ezért a pénzért persze ugyan olyan felvételi eljáráson kell keresztül menni, mint pl. Detmoldban, ahol a legrutinosabb művészek is megizzadnak egy állás elnyeréséért.

Tudom, hogy ez a pénz nem fizethető ki a bértábla alapján, hiszen „ennyi nem jár”, ez „nem igazságos”. De akkor is ki kell fizetni, vagy abba kell hagyni a mellébeszélést, és el kell mondani a döntéshozóknak, hogy e nélkül a Zeneakadémia halálra van ítélve. Sajnos, a világ legnagyszerűbb élménye – a zene – magas szinten csak a világ legnagyszerűbb pénzéért hozzáférhető! Tanári szinten is!

Megoldási javaslat

1. A döntéshozók előtt tisztán és világosan vázolni a helyzetet. Ha Bartók országa kiváló Zeneakadémiát szeretne, azt a hagyományos egyetemi keretek között nem lehet megvalósítani.
2. Meg kell határozni, hány állást kell feltölteni nemzetközileg is versenyképes fizetésű művész-tanárral, és ki kell írni a pályázatokat. A havi fizetést nem az egyetemi bértábla szerint fizeti az egyetem, hanem egy minisztériumi alapítvány (vagy zeneakadémiai, nem a technikája a lényeg!) nyújtja a nyertes pályázóknak.
3. Egy interjúban azt olvastam, a Zeneakadémia koncertszervezésre évi egymilliárd Ft állami támogatást szeretne kapni. Javaslom, ne egymilliárdot kérjen koncertszervezésre, hanem 1,5 milliárdot kb. 50 nemzetközi hírű tanár leszerződtetésére.
4. A Zeneakadémia nemzetközi hírű művészekből álló tanári kara a tanári fizetésért cserébe köteles évente fejenként 10 fellépést teljesíteni hazánkban. Ez több száz koncert. Ezzel meg lehet tölteni a nagytermet, méghozzá oly módon, hogy sokkal kevésbé lesz konkurenciája egymásnak a Zeneakadémia és a MÜPA! A most kiépülő, egymással versengő rendszer ugyanis az egyik legnagyobb botorság!
5. Nyilvánvaló, hogy a szóban forgó több száz koncert csak egy töredéke tud megvalósulni az Akadémián, a többit a Filharmónián keresztül el kell osztani a vidéki városok között. Így három „legyet ütünk” egy csapásra: a Zeneakadémia a hanyatlás helyett elkezd növekedni; a kiváló akusztikájú teremben kiváló koncerteket adnak az intézmény tanárai; a budapesti közönség mellett rengeteg vidéki városban ismét nemzetközi színvonalú produkciókhoz juthat a közönség.
6. Az 50 ösztöndíjjal támogatott állás mellett, persze szükség van még a többire is, hiszen pl. szolfézs-összhangzattan tanárokat a normál bértábla szerint lehet fizetni. Hogy ez nem igazságos? A tehetséget nem igazságosan osztja az élet. Mint ahogy a rengeteg gyakorlást sem mindenki végzi el, ami ahhoz kell, hogy a tehetség nyilvánvalóvá tudjon válni. Amíg nem tudunk mindenkinek 6.000 EURO fizetést felkínálni, kénytelenek vagyunk csak azoknak adni, akik nélkül az intézmény elhal. Ezek pedig a nemzetközi szinten is elismert művész-tanárok.

Ez a rendszer nem old meg mindent, de egy lehetséges kiút a Zeneakadémia számára a jelenlegi helyzetből, és képes megfordítani az immár két évtizede zajló hanyatlást. 500 millióval kerül többe, mint ha az intézmény egymilliárdot kap koncertszervezésre – amitől tanári karának színvonala semmivel sem lesz magasabb!

E mellett foglalkozni kell még az utánpótlás kérdésével, hiszen csak a nagy merítésű alapfokú oktatás, és a kiváló középfokú felkészítés biztosíthatja a megfelelő növendékeket az Akadémia számára.

A szükséges szakmai perspektíva érdekében – és amúgy is! – újra kell szervezni koncertéletünket, megszüntetve az elmúlt húsz évre jellemző Fesztiválzenekari dominanciát. De ezt nem úgy, hogy ők kevesebbet kapjanak, hanem hozzájuk hasonló feltételeket kell biztosítani egyéb produkcióknak, kamarazenekaroknak, kvartetteknek is! E nélkül egy-két év múlva igen furcsa helyzet áll elő: Fischer Iván bejelenti, hogy elfáradt, abbahagyja, a magyar zenei élet pedig itt fog állni NULLA számú olyan produkcióval, mely évek alatt beágyazódott a nemzetközi koncertéletbe, és képes tovább vinni hazánk jó hírét. El kell kezdeni finanszírozni egyéb produkciókat is, amíg még nem késő!

De ez már egy másik írás témája lesz:-)

Bolyki Gyuri írása 

Drága művész barátaim! Jó, ha tudjátok, hogy ti vagytok „a legjobb anyagi helyzetben lévő magyar állampolgárok”, a „leggazdagabbak”, a „magas jövedelműek”, a „legjobban keresők”, a „legmagasabb jövedelműek”, a „társadalom felső húsz százaléka”. Meg a színészek többsége is.

És mind azok, akik havonta nem szégyelltek BRUTTÓ 324.000 Ft-ot keresni. Mert, hogy aki ennyit keres, az egy új tanulmány sajtóértelmezése szerint a fenti csoportba tartozik.

A tanulmány készítői tíz részre osztották az ennél kevesebbet keresőket, majd az e fölöttieket egy kalap alá vették.

A sajtó rámozdult az adóelemzésre, és nem szűkölködik a demagógiával.

Így lett például a Nemzeti Filharmonikus Zenekar tagsága kinevezve a legjobban kereső magyaroknak. A Fesztiválzenekar tagjairól pedig már ne is beszéljünk!

Eközben éppen aktuális felmérést kaptunk arról, hogy egy középes cég igazgatójának évi bevétele 30-45 millió Ft. Ez havi szinten 2,5-4 millió Ft.

Azon gondolkodom, vajon normális-e, ha egy óvatosan költekező életmódot lehetővé tevő fizetést hazavivő embert a hangulatkeltés érdekében összemossunk a tényleg gazdagokkal?! Ha valakinek van havi kb. 250.000 Ft elkölthető pénze, azt betesszük a „legjobban keresők”, „leggazdagabbak” kasztjába?!

Szerintem ez demagógia.

De jönnek a választások, úgyhogy most mindent szabad…