Bolyki Gyuri írása
18 éves voltam, mikor egy spanyol turnén megvettem életem első karóráját. Gyönyörű mélykék számlapja volt, arany széle, arany mutatókkal és barna bőrszíjjal. Tényleg szép óra volt! Nagyon vigyáztam rá, de hát fiatalság–bolondság, a következő turnén elhagytam.
Na, azóta nem volt órám. Egyszerűen nem találtam olyat, amit szívesen hordtam volna. Tíz évig keresgéltem, aztán jöttek a mindentudó mobiltelefonok, így a következő tíz évben már nem hiányzott.
Nem is volt téma a karóra egészen addig, míg legkedvesebb barátommal úgy nem döntöttünk, hogy belevágunk egy tréningvállalkozásba. Ő igazi tréner, az egyik legnagyobb tréningcég egyik legmeghatározóbb tagja. Én meg zenész vagyok, akinek az édesanyja és a felesége zeneterapeuta. Látva munkájukat, biztos voltam benne, hogy a zeneterápia során használt elemeket át lehet ültetni biznisz-kontextusba, és egy semmihez sem hasonlítható hatékonyságú szervezetfejlesztő programként el lehet adni mindenféle cégeknek. Úgyhogy nekiálltunk, és alig négy évvel az ötlet megszületése után kész is voltunk a vadonat új tréningmetodikával.
Ahogy közeledett az első komoly megmérettetés, sokat beszélgettünk arról, kinek mi a szerepe a tréning során. Végül is könnyebb volt meghatározni, mint hittük: amikor zenei dolgok történnek, ő van csöndben, amikor tréning-szakmai dolgokra kerül sor, én vagyok csöndben. Ez ilyen egyszerű. Már majdnem fel is álltunk az asztaltól, amikor barátom szóba hozta, hogy a trénereknek nem mindegy, milyen órájuk van, ugyan is egy karóra nagyon sok mindent elárul viselőjéről. Mondtam neki, semmi gond, mert nekem semmilyen sincs, úgyhogy az nem tud ciki lenni.
Miután elváltunk egymástól, komoly lelkiismeret furdalásom támadt: lehet, hogy az én karórátlanságom miatt nem leszünk sikeres trénerpáros?! – hiszen ha nincs karórám, akkor az semmit nem tud elárulni rólam! Ez pedig valószínű egy negatív impulzus, mert hát mennyivel jobb, ha VALAMIT elárul egy karóra, mint ha SEMMIT nem árul el a nem létező karóra! Komoly nyomás nehezedett rám, melyet nem is tudtam sokáig elhordozni: úgy döntöttem, veszek egy karórát. Megvásároltam az öt centi vastag nemzetközi órakatalógust, és elkezdtem keresni a rólam pozitív benyomást keltő szerkentyűt.
A hatalmas kínálatot nézve azt hittem, nehéz lesz választani, de nem. Megláttam egy olyan órát, amiről első pillantásra tudtam: ő az. Egyszerű, letisztult vonalak, minőségi kidolgozás. A szerkezetnek csak egy mutatója van, a számlapon lévő kis vonalak ötperces beosztást jelölnek – tehát ötpercenként lehet tudni a pontos időt, közben csak megsaccolni. Éreztem, ennek az órának filozófiája van: élj úgy, hogy ne kelljen öt percnél pontosabban tudni, mennyi az idő! Ez nagyon megtetszett, és úgy gondoltam, a tréningen ez jó üzenet lesz rólam. Az pedig már csak hab a tortán, hogy az óra márkája: MeisterSinger – azaz mesterdalnok. Ezt nekem címezték, kétség sem férhet hozzá!
Megvettem. Még éppen a nagy gazdasági világválság előtt voltunk, éppen úgy is álltunk, úgyhogy kifizettem érte a hat számjegyű összeget – ami páratlan számmal kezdődött, de nem egyessel. Amikor megkérdeztem az eladó hölgytől, mennyi ideig lesz ez óra, a következőt válaszolta: „Ha vigyáznak rá, még az unokája is ezt fogja hordani!”. Megnyugodtam, és lélekben kicsit kihúztam magam: mostantól a mi családunkban is van egy tárgy, melyet generációk fognak egymásra hagyományozni!
A tréningeken büszkén viseltem, igyekeztem rögtön az elején jól láthatóan bemutatni mindenkinek, hogy megfelelő legyen a rólam kialakult kép.
De egyszer csak baj lett. Illetve két baj. Az egyik, hogy a bőr szíj elkezdett szétmállani. A másik, hogy megállt a csodaszerkezet, és hiába húztam fel, nem volt hajlandó elindulni. El kellett hát vinni a szerelőbe. Két nap alatt megtaláltam a szervizt (összesen négy helyen foglalkoznak vele), leegyeztettem az időpontot, majd bekopogtam hozzájuk. A kedves hölgy elmondta, hogy három-négy nap alatt megállapítják a problémát, utána hívnak. A megadott határidőre el is készült a diagnózis, jött a hívás. Röviden összefoglalva, a következő hangzott el:
- A bőrszíj kopása természetes dolog, azt évente érdemes cserélni.
- A szerkezet azért állt meg, mert 4-5 napig nem viseltem, és valószínű, hogy egyik este elfelejtettem felhúzni.
„Na de miért nem indul el, ha felhúzom?” – kérdeztem. „Hát azért, mert megkeményedett benne az olaj, és nem tudnak mozogni az alkatrészek.”
Kicsit furcsa volt ez a magyarázat, de ha ezt mondják, nyilván így is van.
Egy hét múlva mentem az óráért. A hölgy sopánkodott, hogy a bőr szíjat sajnos nem tudják eredetire cserélni, és tudja, hogy ezt borzasztó lehet nekem hallani, de tegyünk rá egy másik szíjat. Mikor megtudtam, hogy a gyári, Mesterdalnok bőrszíj 38.000 Ft lenne, az általa javasolt „utángyártott” pedig „csak” 13.500 Ft, egyből tetszett az ötlete.
Majd folytatta: „Az olajcsere pedig 52.000 Ft.” Majdnem dobtam egy hátast! Így, egy pillanat alatt 65.500 Ft-ot költök a berekedt Mesterdalnok egészségére?! Csak azért nem maradt időm elájulni, mert a néni olyat szólt, ami az óta is a fülemben cseng: „Tudom, hogy sok, de aki ilyen órát vesz, annak ez nyilván nem jelenthet gondot!” Majd hozzátette, hogy az ilyen órákban amúgy is kétévente ki kell cserélni az olajat és a szíjat. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Érted ezt?! Kétévente 65.000Ft, hogy a Mesterdalnok ketyegjen! Na, ezt nem mondta az eladó néni. Mert lehet, hogy az unokám is fogja hordani ezt az órát, de addigra a család már tízszer kifizeti az óra árát javításra és karbantartásra! De persze, tudom, hogy „aki ilyen órát vesz, annak ez nem jelenthet gondot!” Kiráz a hideg ettől a mondattól...
Hogy mind ezt miért mondtam el? Mert egy évvel a javítás után hatalmas hibát követtem el: karácsonykor letettem a Mesterdalnokot, és két napig elfelejtettem felhúzni. És igen, jól gondolod, amikor felhúztam, a szerkezet nem indult el. Pontosan 11:55-kor a Mesterdalnok megelégelte a nemtörődömséget, az elhagyatottságot, a kirekesztettséget, és megállt, ezzel ismét nyomatékosan kifejezésre juttatva, hogy aki egy Mesterdalnokot választ, annak együtt kell élnie vele! Gyanítom, újabb 65.000Ft-ba kerül majd megtanulni, hogy ez a kapcsolat nem egy felületes flört, nem egy könnyed, futó kaland – ennek a kapcsolatnak ki kell állnia a mindennapok közös harcait, legyen szó nyári csatakos kirándulásról, vagy téli meghitt családi karácsonyozásról. Lehet, hogy ezt a 65.000Ft-ot már csak az unokám költi erre az órára?
Sokszor láttam ismerőseimen, hogy egy bizonyos vagyonon felül már nem a pénz szolgálja az embert, hanem az ember a pénzt. Megfordulnak a dolgok, és egy tárgy, egy eszköz irányítja az ember mindennapjait. Nyugodt voltam, hogy ez a probléma engem soha nem fog érinteni.
Persze akkor még nem ismertem a Mesterdalnokot…
