Bolyki Gyuri írása 

Minden okom meg van rá, hogy haragudjak Bársony Bálintra.

Pedig sokáig jóban voltunk, ő volt az egyetlen magyar könnyűzenész, akit a Brothers elvitt magával egy külföldi koncertjére. Bécsben, a Joe Zawinul's Birdland-ben volt fellépésünk, és lukat beszéltünk a kinti menedzsment hasába, így egy szám erejéig hozzájárult Bálint fellépéséhez (amiből aztán három lett:-). Itthon is játszottunk vele, legtöbbször Al DiMeolával közösen írt számunkat (23. zsoltár) adtuk elő.

Aztán történt, hogy Balival megalakítottuk a Bolyki Soul&Gospel kórust. Egyre több szakmabelihez jutott el a nagyszerű produkció híre, így Bálinthoz is, aki felkért, lépjünk fel a Millenáris Teátrumban általa szervezett „Sztár Jam Session” koncerten. A felkérést elvállaltuk, és a koncerthez közeledve Bálint egy-két próbára eljött a kórus próbatermébe.

Egy ilyen alkalommal Bali elmesélte neki, milyen grandiózus tervünk van: szeretnénk az egész országot megénekeltetni egy közös dallal, hogy az éneklésen keresztül elkezdődjön egy újfajta közösség építés sok szenvedést látott kis hazánkban. Részletesen elmondta, hogyan fogjuk bevonni a legkisebb falvak lakóit is, sőt, az országhatáron kívül élőket is a nagy nemzeti együtt éneklésbe, majd ment tovább a próba.

Néhány nappal később jött a Sztár Jam Session a Millenárison. Jó buli volt (mint mindig), majd a végén Bálint kiállt a színpadon lévő sok zenész és a Bolyki Soul&Gospel Kórus elé, és elmondta, hogy van egy hatalmas, grandiózus terve: szeretné az egész országot megénekeltetni egy közös dallal, hogy az éneklésen keresztül elkezdődjön egy újfajta közösség építés sok szenvedést látott kis hazánkban. Azt is elmondta, hogy szeretné bevonni a legkisebb falvak lakóit is, sőt, az országhatáron kívül élőket is a nagy nemzeti együtt éneklésbe. Majd ott helyben felkérte a Bolyki Soul&Gospel Kórust, csatlakozzon kezdeményezéséhez, és reményét fejezte ki, hogy mások is mellé állnak.

Köpni-nyelni nem tudtunk. Nem vagyunk indulatos csávók, de ez akkora pofátlanság volt, hogy Balival tíz percre eltűntünk a színről, nehogy valakinek valami csúnyát mondjunk. Miután lehiggadtam, megkerestem Bálintot, és elmondtam neki, hogy ilyen tisztességtelen húzással még soha nem találkoztam, és nagyon csalódottak vagyunk miatta. Erre ő kikelt magából, hogy „Nem az a lényeg, KI csinálja a dolgokat, hanem, hogy csináljuk! Álljunk be mögé, és csináljuk együtt, mert ez egy jó dolog.” Próbáltam elmagyarázni, hogy ez a MI ötletünk, MI szeretnénk megcsinálni, és ha akar, nyugodtan álljon be mögénk, de ne nyúlja le a projektet. Nem hallgatott meg, rám vágta az ajtót. Az óta nem beszéltünk, csak figyelem, mit csinál az ötletünkből.

Elmentem a MOM-ban tartott koncertjükre is, kíváncsi voltam az eredményre.

…

És most megjelent az „Összetartozás dala”.

Íme:

Persze, Bali sem állt le a terv megvalósításával, és megszületett a „Mi dalunk 2013”.

Kb. másfél hónapja zajlik a „Mi dalunk” május 30-i országos együtt-éneklésének kampánya, amikor is a Kossuth rádió le fogja játszani a zenét, és a kórusok országszerte éneklik rá a dalt. A www.midalunk.hu oldalon mindenki megtalálja a kottákat, a zenét, valamint ide lehet feltölteni a kórusok éneklését megörökítő videót is.

Ma pedig elindult az „Összetartozás dalának” kampánya. Június 4-én a közszolgálati rádiók le fogják játszani a zenét, amire a kórusok ráénekelhetik a dalt. Van egy weboldal is, ahol mindenki megtalálja a kottákat, a zenét, és ahova a kórusok feltölthetik az éneklésről készült felvételeiket.

De nem ez az igazi baj.

Az a nagy baj, hogy ezzel a dallal Bálinték meghekkeltek egy igen jó kezdeményezést. Sajnos, az „Összetartozás dala” olyan gyengére sikerült, hogy képtelenség lesz bevonni az embereket a közös éneklésbe. Rövid, néhány órás létezése alatt már több tucat cikk jelent meg, mely ízekre szedi (a valóban szerencsétlen) alkotást.

 Röviden összefoglalom, mi a baj vele:

1. A gyermekeknek (is) szánt dal nem gügye, hanem könnyen megjegyezhető, éneklésre csábító zene. Attól, hogy a szöveg „la-la-la-la-la”, még nem énekeljük szívesen az adott zenét. Ahhoz olyan zenei fordulatok kellenek, olyan zenei kísérettel.
2. Ha szeretnénk, hogy sokan énekeljék dalunkat, hangterjedelme maximum 5-6 hang lehet a közép-lágéban, mivel itt tud szinte mindenki énekelni.
3. Olyan szöveget kell írni, melyet saját tapasztalata alapján egy gyermek is könnyen át tud élni, egyszerű kapcsolódni hozzá.
4. A dal célja nem a hagyományőrzés/népi kultúra terjesztése, hanem a közös élmény megszerzése. Ha tömegeket akarunk elérni, igyekezni kell olyan zenei stílust választani, amit a gyerekek szívesen énekelnek, és a szülők is képesek befogadni.

Az már csak hab a tortán, hogy ezt a dalt Trianonhoz akarják valahogy kötni, holott az „együtt énekel az ország” akció nem egy nemzeti gyásznaphoz tartozó esemény. Akár hogy akarom, nem tudom ezt a két dolgot egymáshoz társítani.

Ez tehát jól el lett baltázva…

DE!

Azoknak sem adok igazat, akik fröcsögve szidják a kezdeményezést, ugyanis végre elindultunk egy jó irányba! Lehet, hogy sántít a dal (persze, hiszen "talpaink egymásra lépnek":-), de végre a hivatalos kormányzati kommunikációban is megjelent a közösségépítő éneklés fogalma!!!!!!! 

Kedves Barátaim! Ha valakinek, hát nekünk biztosan fáj Bársony Bálint akciója. De legalább elindult egy olyan dolog, amiért sokan, régóta küzdünk. Igen, jött ez a jampec, aki a témába belecsöppenve raszta frizura helyett tulipános inget vett, és lenyúlta az ötletet – de legalább elindult valami! A minisztérium valamiért idén az ő dalát választotta (nem tudom, hány közül:-), de mostantól meg van az esély, hogy jövőre más dalt válasszanak. Úgyhogy írjatok dalt!!!!!!

Aztán már csak egy kis ráhatás kell, hogy ne Trianon miatt válasszanak dalt, hanem, mert ez FONTOS! És megkérjük őket, hogy tegyék az akciót néhány nappal korábbra, mondjuk gyermeknapra.

De a legfontosabb, ami a lényeg, és amit nem győzök hangsúlyozni: addig jó, amíg a minisztérium dalt választ!

Úgyhogy végül is: köszi, Bálint!

Bolyki Gyuri írása 

Nem rég e-mailt kaptam egy kedves barátomtól, melyben az első Music Hungary konferenciára hívta fel a figyelmemet.

Az Egerben megrendezett esemény a „zeneipar” helyzetét hivatott áttekinteni, és a csatolt excel fájlban olvasható nevek alapján ezt leginkább a könnyűzenei élet képviselői fogják megtenni.

Mivel épp most készülök megírni a zenei életről szóló gondolataimat, fontosnak tartottam ott lenni, meghallgatni mások véleményét is, így hát jelentkeztem a megadott weboldalon.

Külön vonzerőt jelentett, hogy a rendezvény helyszíneként az egri Bolyki pincészet volt feltüntetve – és hát, ugye, a névrokonság kötelez:-)

Néhány nap múlva kaptam egy visszaigazoló mailt, melyben jelzik, hogy jelentkezésemet elfogadták, minden oké.

A rendezvény előtt ismét jött egy mail a főszervezőtől, melyben a legfontosabb infókat ismét összefoglalták:

-        helyszín: Bolyki pincészet

-        regisztráció: 9:00-tól a helyszínen

-        konferencia kezdete: 10.00

Csütörtökön 9:30-ra mentem a helyszínre, hogy legyen időm regisztrálni.

A regisztrációs sátor már állt, de regisztrálni még nem lehetett, mert a számítógépeket akkor nyitották ki.

9:40-kor hívtak a hölgyek, hogy most már minden oké, majd kiderült, hogy még sem, mivel a névtábláink nyakba akasztóit a hotelben felejtették, úgyhogy inkább majd a szünetben menjek regisztrálni.

A kicsit kusza kezdés után jöttek a kerekasztal beszélgetések. Voltak a moderátorok, voltak a meghívottak, és voltak a témák.

A moderátorokat két részre lehetett osztani: felkészültek és felkészületlenek. Volt, aki komolyan vette a feladatot – és minket is, akik odamentünk. Többen alapos elemzéseket készítettek, és ezek alapján összeállított kérdéssorokkal várták beszélgető partnereiket. De sajnos, volt olyan moderátor is, aki nem, hogy nem készült fel beszélgető partnereiből, de azt sem tudta, kire kell nézni, amikor a bemutatásnál kimondja a nevét! Azért ilyennel még nem találkoztam… Biztos baromi elfoglalt a moderátor úr, de akkor ne vállalja el a feladatot! Nem hülyéskedni megyek Egerbe, és ha én időt szakítok egy szakmainak mondott konferenciára, akkor ő is szakítson időt, arra, hogy felkészül. Ez így mindenkivel szemben tiszteletlenség volt.

De persze elmondhatjuk, hogy többségben voltak a felkészült moderátorok.

A beszélgető partnereket szintén két részre lehetett osztani: akik érdemben hozzászóltak, és akik eljöttek nyegléskedni. Legtöbbjük nagyszerű szakember volt, érdemes volt meghallgatni véleményüket. De akadtak nem odavalók is. Volt pl. egy úriember, akit csak becenevén szólított a moderátor, és úgy beszélgetett vele mega-giga sikeres szerzeményéről, hogy nem mondta meg, miről is van szó. Röstelkedve kérdeztem a mellettem ülőktől, ki ez az ember, és mit írt, amit rajtam kívül nyilván mindenki ismer – hiszen nem kell sem őt, sem szerzeményét bemutatni a konferencia résztvevőinek. Ekkor tudtam meg, hogy az úr a „Két kicsi lego” című nagyszerű sláger szerzője. Ettől persze még lehetett volna hasznos résztvevője a konferenciának, de nem volt. Végig idétlenkedett, és látszott, ő sem nagyon tudja, mit keres itt. Ugyan így Új Péter újságírót sem pontosan értettem, a témához alig szólt hozzá, inkább jót beszélgetett a moderátorral arról, hogy akar-e még valaha zenei cikkeket írni. Szégyellem magam, hogy komolyzenészként/jazzistaként nem ismerem a munkásságát, de Egerbe nem azért mentem, hogy erről kapjak tájékoztatást.

Azt is sajnáltam, hogy hosszú idő ment el L. Simon László és az MTVA jelenlévő vezetői közötti élcelődéssel, értékes perceket véve el az amúgy fontos témától.

Ennél részletesebben nem szeretnék most belemenni a szakmai tartalomba, erről a következőkben igen részletesen, több fejezetben írok majd.

Ebédszünetben elmentem becsekkolni a hotelbe, ahol a recepciós el akarta magyarázni, hogy igaz, hogy a négy csillagos részbe fizettem szállást magamnak, de sokkal jobban járok, ha a három csillagosban ad nekem szobát. Hülyén néztem ki a fejemből, és nem akartam elhinni, hogy ilyen van, de volt. Rossz ízű vitatkozás lett a dologból, míg végül duzzogva odaadta egy négy csillagos szoba kulcsát. (Egyébként a szoba teljesen rendben volt.)

Másnap a reggelinél szinte mindenki ott volt, úgy láttam, nem sokan mentek haza.

Reggeli után kimentem a Bolyki pincészetbe, és bár kicsit késve érkeztem, a meghirdetett időpontban senki nem volt ott. Fél órát vártam, közben végignéztem az összes mailemet, és kerestem, hol lehet a hiba. De nem találtam meg. Mindenhol az szerepelt, hogy a konferencia a Bolyki pincészetben lesz. Az volt a rendezvény regisztrációs oldalán, a szervezők mailjében, és a konferencia első napján kitett programlistán is.

Valami változás történt tehát, amit rajtam kívül mindenki tudott.

A szervezőknek írott mailemben jeleztem a problémát, amire két nappal később(!) azt a választ kaptam, hogy „Mindenki ugyanazt a tájékoztatást kapta. Lehet, hogy mások elolvasták...:)”

Bátor problémakezelés, biztos így kell ezt csinálni – de ha az én alkalmazottam ezt írná egy Kaposfest vendégnek válaszul, másnap már biztos nem dolgozna nálam.

Lehet, hogy mindenki ugyanazt a tájékoztatást kapta, de abban sehol nem szerepel, hogy máshol lesz a második napi program. Vagy a többiek másfajta tájékoztatót kaptak, mint én? Ez is lehet.

Mindenesetre a pénteki programról lemaradtam (az interneten olvastam el az összefoglalókat), és elindultam haza, hogy megnyissam Kálló Péter barátom fotókiállítását a Brody Studios-ban. Tudjátok, ő az, aki az idei sajtófotó kiállításon „művészet” kategóriában első lett. Butaság lenne kihagyni a képeit! :-)

Összességében érdekes dolog ez a Music Hungary ötlet, mindenképpen jó, hogy valakinek végre eszébe jutott, és megszervezte. Fontos dolgokról volt szó, melyeknek hosszú távú kihatása lehet hazánk zenei életére – és nem feltétlenül pozitív irányban.

Ennyit a konferencia külsőségeiről, a szakmai részről a következő bejegyzésekben írok.

Bolyki Gyuri írása

Van egy olyan ország, ahol bíróság elé állítják a világ egyik legismertebb (és leggazdagabb) emberét, a következő miatt: korrupt módon pénzt fizetett egy pénzügyi szakembernek, aki ezért cserébe a valóságosnál kisebb értékben állapította meg az úriember cégének értékét, így az azt eladó cég rosszul járt, míg a vásárló cég sokat nyert.

A megvádolt urat Bernie Ecclestone-nak hívják. Az ország pedig Németország.

Nekem pedig eszembe jutott kis hazám rendszerváltás-kori privatizációs gyakorlata...

Bolyki Gyuri írása

Vannak pillanatok, amikor az ember rádöbben, hogyan kell helyesen gondolkodni bizonyos dolgokról.

Számomra ezek a percek ilyenek voltak.

Mindenkinek nagy felismerést, és boldog újragondolást kívánok!

Üdv: Gyuri

Bolyki Gyuri írása

Ül otthon Fischer Ádám, Schilling Árpád és Schiff András. Készülnek a következő előadásukra. Fischer nézegeti a partitúrát, Schiff balkéz-skálázik, Schilling pedig egy új darab fordítását ellenőrzi.

Aztán egyszer csak úgy gondolják, itt az idő! Most már nem mehetnek tovább úgy a dolgok, mint eddig! Felfüggesztik a gyakorlást, felhívják hasonló nézeteket valló művészbarátaikat, és megbeszélik, hogy most pedig egy közös közleményt fognak kiadni a Magyarországon tapasztalható kulturális diktatúra miatt.

Oké, oké – mondja Dietmar Schwarz, a Berlini Opera intendánsa – de ki fogja megírni a szövegét? Mert én nem ismerem annyira a magyar helyzetet!

Nyugi! – felelik magyar barátai. Budapesten már írják.

És valóban, másnap mindenkinek az email fiókjában ott a német nyelvű tiltakozó szöveg.

A nem magyar művészek elképedve olvassák a szörnyű diktatúra leiratát. Olyanokat, mint hogy: "Az új magyar alkotmány (az Alaptörvény) gyakorlatilag rögzíti, hogy az állami támogatások elosztásánál a "keresztény-nemzeti szellemiségű" műalkotások előnyben részesüljenek".

Ez a marhaság persze nem igaz, az Alaptörvény csupán azt rögzíti, hogy a Magyar Művészeti Akadémia egy köztestület. És mint ilyen, a művészetekre szánt állami támogatások egy részét ők kezelik (osztják szét). Tehát a tiltakozásban olvasható mondat hazugság. Ha igazat akartak volna mondani, oda kellett volna írni, hogy: "Az új magyar alkotmány (az Alaptörvény) gyakorlatilag rögzíti, hogy az állami támogatások EGY RÉSZÉNEK elosztásánál a "keresztény-nemzeti szellemiségű" műalkotások előnyben részesüljenek". De nem írták oda. Fischer és Schilling pontosan tudja, hogy nettó hazugságot írt alá, Schiff nem biztos, hogy átlátja a hazai kulturális élet pénzügyi támogatási rendszerét.

Aztán azt is írják, hogy „az alaptörvény teszi az akadémiát a művészet támogatására szánt közpénzek elosztásának legfőbb döntnökévé.”

Tehát akkor nem számít közpénznek a színházaknak és zenekaroknak adott több tízmilliárd Ft-os támogatás? És az NKA által szétosztott 6 milliárd sem? És a Nemzeti Filmalap által szétosztott kb. 6 milliárd sem? És a Miniszteri Keret (melyről kizárólag a miniszter dönt) sem, melynek pontos összegét nem tudom, de minimum 1,5 milliárd.

Csak az MMA 2,5 milliárdja közpénz.

Fischer és Schilling tudatosan hazudik ismét, és erre már Schiff sem gondolhatja, hogy igaz lenne. De szerintem a derék külföldi barátok sem olyan hülyék, hogy ezt elhiggyék.

Sebaj, ha hazugság, legyen még nagyobb: "derék konzervatív művészek zárt köre jogot kap arra, hogy az ország valamennyi művészeti alkotója vonatkozásában meghatározó szerepet játsszon az állami támogatások, jövedelmek, ösztöndíjak, állami díjak odaítélésénél".

VALAMENNYI MŰVÉSZETI ALKOTÓ-t abból a 2,5 milliárdból fognak támogatni?!

Fischer, Schiff, Schilling! Észnél vagytok?!

Még egy utolsó idézet: "Felszólítjuk a magyar kormányt és a magyar országgyűlést, hogy a Magyar Művészeti Akadémiáról szóló szabályokat, amelyeket valamennyi demokratikus erő tiltakozása ellenére, egyoldalú módon fogadtak el, vonják vissza,…”.

Élcelődhetnék azon, ahogy visszaköszön a szocializmus emléke, mikor is kizárólag a kommunisták számítottak demokratának, de nem teszem.

Inkább felszólítom Fischert, Schiffet és Schillinget, hogy ne hazudjanak! A többivel nem foglalkozom, elég baj az nekik, hogy ilyen barátaik vannak.

De nekünk is elég bajunk van, nincs szükség erre a mocskolódásra. A legtöbbet azzal ártanak e komoly művészek, hogy hazugságaik miatt akkor sem fogják komolyan venni őket, amikor tényleg oda kéne figyelni rájuk. Így focizza magát partvonalon kívülre az értelmiség egy része…

Szomorú, mert nehéz lesz betölteni az általuk hagyott űrt.

És befejezésül még egyszer:

Fischer, Schiff, Schilling! Kedves művésztársaim!

Kérlek titeket, NE HAZUDJATOK!

Köszi!

Gyuri

(Az idézeteket az Index cikkéből vettem.)

Bolyki Gyuri írása

Van egy német barátom, akivel évente kétszer-háromszor szoktam találkozni.

Legutóbb azt kérdezte tőlem: „Mi folyik nálatok?! Miért engeditek, hogy a kormányotok ezt csinálja veletek?!” Ezt követően fél órát beszélt arról, hogyan értette meg a német médián keresztül a magyarországi helyzetet.

Kb. fél óra alatt vázoltam én is az én megértésem szerinti magyarországi helyzetet.

Szegény német barátom teljesen elhűlt, és látszott rajta, hogy alapvető értékek rendültek meg benne. Nem értette, hogy ha én igazat mondok, a német médiában miért nem esik erről szó? Vagy, ha a német média igazat mond, én miért hazudok neki? Hogyan van az, hogy el kell döntenie, kinek hisz: a barátjának, vagy a német polgárok informálására hivatott médiumoknak?

Az az igazság, ezt a világot már én sem értem.

Régen az úgy volt, hogy ha a király úgy döntött, elveszi a másik király vagyonát, megüzente neki, hogy „jövök a pénzedért”, aztán jól háborúztak egyet, és aki nyert, az örült.

Ma az úgy van, hogy ha a király el akarja venni mások pénzét, megüzeni nekik, hogy ti vagytok a legjobb barátaim, és csak azért bántalak titeket, hogy nálatok is olyan nagy demokrácia és jólét lehessen, mint nálam.

Kifordultak a dolgok, semmi nem az, aminek látszik, minden mögött meg kéne találni a valódi indítékot, a gazdasági érdekhálót – hiszen csak így válik értelmezhetővé az üzenet.

Ez engem fáraszt. És tudom, hogy titeket is.

Úgyhogy gyertek el Kaposvárra, törődjünk egy kicsit az igazán fontos dolgokkal: zenével, mindenféle művészetekkel és egymással.

Augusztus 13-19 között szeretettel várlak benneteket!

Üdv: Gyuri :-)