Partnerek

kaposfest_logo01.jpg


zene_hu_logo_nagy.jpg


zene_hu_logo_nagy.jpg


zene_hu_logo_nagy.jpg

Friss topikok

  • lászlóági: @Dolcimelo: bizony anno én is így kezdtem tanulni, de azutn ennek véget vetettek bizonyos okok! (2020.06.21. 15:27) ZAK vs KONZI
  • holdbélicsónakos: Kedves Gyuri! Most már én is félek... TŐLED. Üdv! Papp Máté volt művész-ember munkatárs (2014.03.28. 22:45) Most már én is félek
  • Digitmokus: Az uncsim kislánya, akinek ugye meg volt engedve hogy nézze az XFaktort, odáig volt ezért a csajér... (2014.01.06. 11:13) Pornós Krasznai
  • Barna Páli: Üdv! Szeretnék valamit kérdezni. Szerintem ha az A hang 432 Hz, akkor annak az oktávja 216 Hz, és ... (2013.12.27. 23:23) 432
  • dittacsello: Kedves Gyuri! Jó, hogy leírtad ezeket. Ha meg is valósulna az 50 kiváló tanár alkalmazása, mi lesz... (2013.12.20. 20:37) Merre tovább Zeneakadémia?

Bolyki Gyuri írása


Ki is az igazi troll ebben a történetben?
Az ózdi hős, aki a bulvármédia farvizén evezve az lett, ami, vagy a művészemberré sehogy sem váló zseniális szövegíró?
Majka munkásságát nem követem, mivel távol áll tőlem a RAP. Amikor a „Belehalok” című számot meghallottam, akkor viszont megálltam egy pillanatra.

Először is feltűnt, hogy mennyire büntető jó a zene. A közel 16 milliós youtube-nézettségből 15-20-at nekem köszönhetnek, kb. ennyiszer hallgattam meg. Hihetetlen bátor, nagyszerűen összerakott aranzs (zenei háttér), és úgy szól, hogy az elképesztő. Mindössze két-három olyan embert ismerek kis hazánkban, aki ilyet el tud készíteni. A zenét egyébként külföldről vásárolták - tehát nem lopták, ahogy azt különböző hozzászólók tudni vélik – hanem kifizették az árát, és használják. Ez manapság egy teljesen elfogadott dolog, sok zenész ebből él.

A másik, ami feltűnt, hogy a három előadó mennyire koordinálva van. Látszik, hogy ezt a dalt nagyon komolyan vették, és elfogadták egy hozzáértő zenei producer tanácsait – ami a hazai zenei életben sajnos nagyon ritka. Az előadók azt hiszik, hogy amit ők éreznek, ami „belülről jön”, annak kell a lemezen szerepelni, és aztán csodálkoznak, ha a kutya sem kíváncsi rájuk. Bizony, aki a piacra dolgozik (és meg is akar élni belőle), annak először is azt kell megtanulnia, hogy nagyon kevesek önmegvalósítása érdekes annyira, hogy érdekelje az embereket – ezért alakult ki a produceri szakma, mely segít a helyes balansz kialakításában. 

Szóval itt van ez a három úriember, akik vásároltak egy profi zenét, csináltak egy prozódiailag elfogadható – a zenével egymást szerencsésen erősítő – szöveget, és profi módon hozzáállva megcsinálták a számot. A stáblistán látszik, hogy nem sajnálták a pénzt a klipre, ami jó is lett. (Jobbakkal nem dolgozhattak volna, csak maximum ugyan ilyen jókkal.)
Miért mondom azt, hogy jó? Mert RAP-es, tehát pont az, ami. Lehet tahózni, meg unintelligensezni a jelenséget, de a RAP erről szól: a társadalom egy bizonyos perifériáján élő csoport önkifejezése, az ehhez illő látvány- és szövegklisékkel. Semmi olyan nem hangzik el a dalban, aminek ne lenne ebben a műfajban létjogosultsága, és ahogy elő van adva, az is teljesen passzol a stílushoz. 
Jól gondolkodtak az előadók, amikor összeálltak, és elkészítették ezt a számot. Profi munkát végeztek, úgy, hogy közben sikerült olyan húrokat is megpengetniük, amire a célcsoportjuk igen fogékony. Ennek köszönhető a klip iszonyat magas nézettsége – mert azért azt senki nem gondolhatja, hogy 16 millió megvásárolt youtube-megtekintéssel van dolgunk.
És hogy mennyit számít Majkáék hozzáadott értéke a megvásárolt zenéhez, álljon itt egy példa. Ők is megvásárolták ezt a számot, de egy teljesen fantáziátlan, unalmas nótát hoztak össze belőle.


A másik oldalon ott van az általam jobban ismert Geszti Péter, akibe annyi szövegírói tehetség szorult, hogy azt már nyugodtan nevezhetjük zsenialitásnak. Úgyhogy maradjunk is ennyiben: zseni a csávó. Mint ahogy Majka sem tehet róla, hogy hol született, Geszti sem tehet arról, hogy zseni. Ez a sors ajándéka.
És a szövegírás tehetsége mellett kapott a sorstól még egy ajándékot: olyan erős, és olyan fajta egyénisége van, amire kíváncsiak az emberek. Nem véletlenül szokta meg, hogy ha lelkiismeretesen odateszi magát, sikerre viszi éppen aktuális projektjeit. Mi sem jellemzi jobban szövegírói zsenialitása és egyénisége összefonódásának óriási erejét, mint hogy néhány évtizeddel ezelőtt pont ő volt az, aki a világon egyedülálló módon tulajdonképpen „ellopta” a RAP-et, és egy giccspop-formáció vezéregyéniségeként gigasikert ért el a Rapülők együttessel. Miközben az eredeti RAP-et ismerő szakmabeliek kővé dermedve nézték a mitugrász gyerekek idétlen számait, Geszti Péter szellemes szövegeivel és a célcsoport igényeit teljes mértékben kiszolgáló zenével az egész zenész szakma tízévnyi fellépti díját kereste meg ezzel a tulajdonképpen nem létező produkcióval. Ha valaki, hát ő képes volt önmegvalósítással sok pénzt keresni a szórakoztató iparban! Meg is szokta, hogy önmegvalósít, és ma már ez jelenti számára - illetve inkább a közönségnek - a legnagyobb problémát. Az egyéniségéből fakadó jelleg egy olyan erős „Gesztiség”, hogy két sor után felismerhető, ha ő ír valamely dalhoz szöveget. Ezért alakult ki egy viszonylag nagy, a virtuozitását, leleményességét szerető közönsége, és annak ugyan ekkora ellentábora, akiknek egyszerűen a „Gesztiség” nem jön be. Nem azért, mert rossz, hanem mert van egy erős jellege, ami nekik nem tetszik, és kész.
Geszti Péter a Rapülők után a Dés-féle Jazz+Az együttessel, és a Dzsungel könyve musical-lel alkotott nagyot. A gagyipop után más dimenziót jelentett az egyik legtehetségesebb hazai zenésszel való együttműködés, sokkal minőségibb munkát végzett ő is.
Napjainkban a Gringo Sztár nevű formációval dolgozik, melyről sok mindent elmondhatunk, de újszerűséggel és eredetiséggel nem vádolhatjuk őket. 
Ez az első igazán Geszti Péter produkció, ahol ő határozza meg a milyenségeket – mindenki eldöntheti, mennyire jön be neki. 

És akkor most a konkrét dalról, a „Költőtroll” című eposzról.
Zeneileg nem sokat kockáztatott, hiszen a hangszeres zenében az általam legjobb aranzsőrnek tartott Erdélyi Petivel csináltatta meg a zenei alapot. Jó is, jól szól, ütős, ahol kell nagy, ahol kell kicsi – szóval ez rendben van. Nem olyan bátor, mint Majkáéké, de a célnak megfelel.


Na de mi volt a cél? Hát, itt bizony nem tudok megnyugtatató választ adni.
A gagyipop virtuóza, aki önmaga paródiájává tette a rap-et, elkezdi félteni a műfajt Majkától és társaitól? Hát ez azért kicsit húzós lenne! Nem állítom, hogy ők hárman a rap csúcsát jelentik, de éppen ez a szám, ez bizony a hazai rap-termés egyik csúcsa! Tehát aki szereti a műfajt, érdekli a rap jövője, az most örül – hiszen egy igen jól sikerült, előremutató dal született. Ráadásul Geszti pontosan tudja, hogy az általa művelt rap-elés az igazi rap rózsadombi, hajzselés formája, mely inkább popzene, mint rap. A Majkáék által hozott forma sokkal autentikusabb, mint az övé, tehát ha valaki féltőn fikázhatna, az pont Majka és csapata lehetne – zenék és szöveg tekintetében egyaránt! 
Vagy Geszti Péter szerint ez a dal nem olyan jó, és ez annyira fontos információ, hogy emiatt írt egy fikázó számot? Ez nem szokás, nála sokkal tehetségesebb és képzettebb zenészek sem teszik. Nem tudom, hogy ki lehet a Geszti-videót youtube-ra feltöltő "gringósztárhivatalos", de az általa odabiggyesztett mondat így szól: "mindenkinek, akinek elege van a bunkóságból, mindenkiről, aki telepiszkítja az életünket a médiában, a weben, a közéletben". Most erre mit mondjak: más szemében a szálkát, sajátjában a gerendát...
Vagy talán az nem tetszik Geszti Péternek, amiről Majkáék énekelnek-szövegelnek? Na de komolyan: azért írt egy dalt, mert szerinte az előadó nem őszinte, nem mond igazat a dalban?! Azon van kiakadva, hogy Majka kihasználja a sóbiznisz kellékeit, és úgy adja el magát? Na neeeeeee! Ő, aki az X-Faktorban ül, akinél zseniálisabban kevesen használják a TV-k nyilvánosságát, aki úgy jelentette be gyermeke születését, hogy tkp. X-Faktor promócíót csinált belőle, nos, ő moralizál azon, hogy egy előadó társa nem is őszinte, hanem csak kihasználja a média adta lehetőségeket?!
Vagy esetleg az lenne a baja, hogy Majkáék szövegei nem elég mívesek és/vagy emelkedettek? 
Na de kérem, a rap csak a mi kis hazánkban kezdődött úgy, hogy ficsúrok jópofiztak, mindenhol máshol igen rázós, kemény szövegek mentek kezdettől fogva, melyeknek nem rímes-míves mivoltuk, hanem sokkal inkább hangulatuk ragadja meg a célcsoportot.

Mondhatnám, hogy akkor én most nem értem Geszti Pétert, de szerintem értem. 
Majkáék nótája fájdalmasan jól sikerült. Lassan a legnézettebb Magyar zenei produkció lesz a neten. Olyannyira jó, hogy azt még Geszti Péter sem bírta ki – de ezt soha nem fogja bevallani magának. 
Inkább trollkodott egy kicsit.

2 komment

Bolyki György írása

Gyermekkorom azzal telt, hogy szüleim mindent belém akartak tömni, amit tudnom kell/érdemes a világról. Szegények voltunk, de nagyon szerettek, így fontos volt nekik testi-lelki fejlődésem, nagy odafigyeléssel egyengették utamat. Sokat fociztam, bicajoztam, de bőven maradt idő a tanulásra, és – mivel zeneiskolába jártam – a csellógyakorlásra is.

Drága nagymamám ezt az egyet nem tudta megemészteni. Ő, aki két világégést átélt, egész életében a kertet művelte, megtanulta, mi a fontos az életben – szóval ő nem igazán értette azt az életfelfogást, amikor napi több óra telik el egy életerős fiatalember életében gyakorlással. A sors igazságtalanságaként azt már nem élhette meg, hogy unokája előadóművészként versenyeket nyer, majd jó párszor körbekoncertezi a világot, vagy, hogy a szegény gyermekkor után felkapaszkodik, és a társadalmi középréteghez tartozva éli mindennapjait. Számomra ugyan is a zene ugródeszkát jelentett az érvényesülés világában.

Az általános iskolában mindenki tanult énekelni, oktatták a Kodály-módszert, de persze nem lett mindenkiből művész. Furcsa is volt, hogy mire ez a nagy zenekultúra, de hát erről nem mi döntöttünk, mi csak „elszenvedő” alanyai voltunk.

Aztán egyszer csak jött a rendszerváltás, és elkezdtük megtanulni, mit jelent a piacgazdaság. Mindennek ára van, és az az igazán fontos, amit a piac jól megfizet. Néhány éven belül megjelentek a privatizációnak nevezett gazdasági izé haszonélvezői, és óriási vagyonnal a hátuk mögött elkezdtek okosakat mondani. Ezek között az egyik az volt, hogy semmi szükség az általános iskolában ennyi énekórára, a modern piacgazdaságban fölösleges ennyi művészt nevelni. E nagyhangú emberkék legtöbbje persze a piacgazdaságból csak annyit látott és tapasztalt, hogy hogyan kell olcsón és korrupt módon megvenni a közvagyont. Aki azt is tudta, hogyan kell sikeresen vállalatot építeni, és valódi üzleti környezetben nyereségesen működtetni, nem volt ennyire hangos. Sőt, néhányan halkan figyelmeztettek: nem rég fejeződött be egy több éves vizsgálat, melynek tárgya a Kodály módszer hatékonysága volt, és a következő eredménnyel zárult: „Kodály zenei nevelési módszerének pszichológiai hatásvizsgálatának eredménye: az alacsony szociális környezetből való gyermekek a második évre túlszárnyalták a kreativitás tesztekben elért eredményeikkel nemcsak a saját iskolájukból való kontrollosztályét, hanem még a magasabb szociális környezetű iskola osztályáét is.”[1]

Néhányan azt is hozzátették, hogy a Kodály-módszer itthoni száműzésével egy időben Japánban – szintén több éves vizsgálat után – éppen, hogy bevezették az általános iskolákban, mivel méréseik szerint a japán társadalom és gazdaság számára ez a módszer hozza a legnagyobb hasznot. Ment is Japánba a fél ismeretségi köröm, százszor annyi pénzért tanítani, mint amit itthon kerestek.

Nálunk pedig győztek a hangos emberek. A Kodály-módszer kiszorult az iskolákból, az ének-zene oktatást elsorvasztották. Hiába írta a nagy tudású agykutató, hogy „A modern gazdaság növekedése nagyon fontossá teszi az absztrakt gondolkodásra való képesség fejlesztését. Ehhez pedig elengedhetetlen – többek között – a zenére és művészetekre történő nevelés fokozottabb részvétele.”. Hámori József professzor szavai nem változtattak semmin.

Ahogy fejlődött a tudomány, a szakemberek egyre inkább képesek voltak pontos mérésekkel és kísérletekkel igazolni a zenei hatásmechanizmusok működését. Vértes László belgyógyász kísérletei szerint „A művészi élmények közül leginkább a zenei átélést kísérik élettani jelek és ezen belül vegetatív reakciók”, ezért képes valamennyi művészeti ág közül a zene a leginkább a személyiségformálásra.

Nem sokat váratott magára az üzleti szféra számára létfontosságú információ-halmaz megjelenése sem.

Gary Klein döntéselméleti szakértő kísérletekkel igazolta, hogy „Döntéseink kb. 30%-át mérlegeli agyunk racionálisan. …A döntési mechanizmus során nem tudatos kiértékelés zajlik, hanem a tudatalattiban élményként elraktározott emlékek pillanatok alatt, „kézi vezérléssel” döntésre viszik a kérdéseket.”[2]

Ugyan erre az eredményre jutott Gerhard Roth, a Brémai Egyetem Agykutatási Intézetének igazgatója, aki ezt írja kísérletei összegzéseként: „Az emberi viselkedést nem a tudatos én irányítja, hanem az érzések és az érzelmek. Ezt a motivációt a tudatos én csak egy módon tudja befolyásolni: ha más érzelmi motívumokat kapcsol be – tehát a tudatosan jónak látszó döntés mögé érzéseket is tud felsorakoztatni.” [3] 

Náluk is rövidebben, és drasztikusabban fogalmaz Ap Dijksterhis, az Amszterdami Egyetem professzora: „A bal agyfélteke racionálisan csak nagyon ritkán képes döntést hozni, a tudatalatti végzi el a döntéshozási műveleteket.”[4] 

Hogy ez mit jelent? Például azt, hogy akinek a jobb agyféltekéje nincs megfelelően fejlesztve, annak esélye sincs a teljes életre, hiszen racionálisnak vélt döntései a tudatalattiból folyamatosan előjövő érzelmek hatása alatt születnek! Ki ne ismerné a sikeres üzletembert, aki képtelen normális emberi (főleg családi) kapcsolatok ápolására?! De még ha sikerül is a jobb agyfélteke fejlesztése, még akkor is hátra van a két agyfélteke közötti folyamatos kommunikáció, az információcsere biztosítása. Tudományosan igazolható, hogy ezek mind létfontosságú dolgok a személyes boldoguláshoz és a társadalmi hasznossághoz, mégsem foglalkozik vele senki. Leírhatja Freund Tamás neurobiológus, hogy „A művészeti oktatás gazdagítja a belső világot, s nemcsak a tanulási és memóriaképességeinket fokozza, hanem megtanít bennünket az együttműködésre, a kapcsolatépítésre is.”, az integrációs programok még csak meg sem karcolják e kérdéskört. Pedig ez mindenkinek fontos problémája, és egyre inkább azzá válik. Nem csak a többség-kisebbség relációban, hanem a személyes integritás terén, és a családon belüli kapcsolatokban is. Bizony, a mi problémánk ez, a hétköznapi ember életének gondja, de valahogy nem látszik a nagy igyekezet a megoldásra. Majd az állam megoldja – gondolják sokan, és ez részben így is van. Az állam biztosítja a legegyszerűbb megoldást, de sajnos nagyon kevesen élnek vele. Hogy ezt hol lehet lemérni? A koncerttermekben. Nem, nem a Szigeten, nem a Volt fesztiválon, hanem a MÜPA, az Opera, és az összes nagyobb településen megtalálható koncertterem/színház klasszikus zenei programjain. A közönség átlagéletkora valahol ötven év körül van. Ők azok, akik élvezik a komolyzenét, tudják, hogy ennél teljesebben SEMMI nem képes megmozgatni az ember érzelmi húrjait, rendszeresen átélik az előadások személyiségépítő hatását. Aztán pedig hazamennek. Van gyerekük, legtöbbjüknek unokája is, de valahogy nem érzik kötelességüknek, hogy elvigyék őket is a koncertekre. Egyszer-kétszer bepróbálkoznak, de ha a kis siheder inkább nintendózni akar, hagyják a számítógép előtt ülni. Nem segítik a fiatalokat, elmondva nekik az igazságot: ha nem tanulod meg szeretni a klasszikus zenét, a tudomány mai állása szerint az élet majd minden területén hátrányban leszel! Az emberi kapcsolataid terén épp úgy, mint a legfontosabb üzleti döntések terén.

Nem. Az öregek csendben vannak. Sírba viszik magukkal az agy és a lélek első számú gyógyszerének titkát. És ebben a tekintetben mindegy, hogy magyar, vagy külföldi öregekről beszélünk. Nyáron Lockenhaus-ban voltam, ahol a világ egyik legszínvonalasabb kamarazenei fesztiválja zajlott (a másik a Kaposfest :-). Egyetlen gyereket sem láttam. Ötven év alattiak – velünk együtt – tízen, ha voltunk. Ennél még a Kaposfesten is több a fiatal!

Úgy tűnik, mint ha a világ öregjei összeesküdtek volna, hogy eltitkolják gyermekeik és unokáik elől a teljes élet egyik legfontosabb alkotó elemét: a klasszikus zene világát.

Öregem, ez gáz!



[1] Újra kiadott anyag: Tanulás, kezdeményezés, alkotás. ELTE, Eötvös Kiadó, 2001., 59. oldal

[2] FastCompany magazin, 2000. augusztus, 38.szám

[3] Die Zeit 2008. november 20., 48. szám

[4] Science magazin 2006. február 16.

24 komment

Rúzsa Magdi koncert Biatorbágyon – Bolyki Gyuri írása

 

ruzsa03.jpgKicsit félve indultam el Rúzsa Magdi szabadtéri koncertjére. Előjöttek ambivalens érzéseim, melyeket régebbi produkciói váltottak ki belőlem: egy furcsa bizonytalanság, hogy valójában ki is ő. Azt persze tudom, hogy nagyon értékes személyiség, mély és értékközpontú gondolkodással, de a színpad nem feltétlenül ezeket az értékeket preferálja (gondoljunk csak Mozartra, és a többi polgárpukkasztó, vagy éppen semmirekellő idiótára, akik világsztárok lettek).

Címkék: AC/DC Bolyki György Rúzsa Magdi Biatorbágy Hoffer Péter Kovács Barnabás Sántha Gábor Madarász Gábor Závodi Gábor

Szólj hozzá!

Csabai Márk írása

 

art02.jpgSokszor próbáltam szétválasztani a művész-életművész ragadványneveket. De ezzel is csak  annyira volt szerencsém mint a pilótakeksszel. Hol a kakaós, hol a vaníliás oldalán volt a nyalnivaló. Egyenlően sosem jutott. Így mindig én voltam a spúr pöcs, ha a nugátos rész osztáskor hozzám került és nem passzoltam át a kérőembernek. Ha meg alapból nála landolt, akkor max a szám szélét nyalhattam. Márpedig nugátot nyalni mindenki szeret, igaz van aki mást is, így ez a bejegyzés nem nekik szól, hiszen kifinomult nyelvtechnikájuknak köszönhetően nekik sosem kell azon gondolkodniuk, hogy csak nyalnak vagy talán esznek is.

Címkék: vélemény életművész Csabai Márk

Szólj hozzá!

Szabó Imola Julianna írása

 

Gyerekkoromban meglátta egy zenész a töpörödött kezem, és bizakodva azt mondta: "ezek zongorista ujjak". Csak hallást nem kaptam az állítólagosan zenélésre teremtett ujjakhoz. Így hiába ültem le a bámulatos hangszer elé, nem sikerült egymásra hangolódnunk. A plátói rajongás azonban megmaradt. Ámulattal hallgattam a Zeneművészetiről kiszűrődő hangokat és néztem Keith Jarrett videóit, amin szinte fűzfaként hajol a zongorára, miközben nyög és danonáz a játéka közben. Egy a hangszerével és a zenével.

 

Címkék: zongora Keith Jarrett Szabó Imola Julianna A zongoratanárnő

Szólj hozzá!

Bolyki Gyuri írása

 

Azt mondják, az ősember idejének legnagyobb részét az élelem megszerzése töltötte ki. Mivel sokan meghaltak a vadászatok során, a barlang falára mágikus erejű képeket festettek, és őszintén hitték, ezek sikeresebbé teszik a portyázást és megvédik őket. Később aztán, ahogy egyre jobb szerszámokat tudtak készíteni, rájöttek, hogy nem annyira a rajzok, mint inkább a megfelelő eszközök az ő igazi segítségeik.

lukacs_00.jpgA hatékonyabb vadászeszközöknek köszönhetően egyre gyorsabban sikerült elejteni a zsákmányt, így megjelent a szabadidő az életükben. Ennek egy részét másfajta feladatok elvégzésére fordították, a maradékot pedig pihenésre, feltöltődésre. E két tényező együttes hatásának köszönhetően a barlangrajz funkciója átalakult: többé már nem csodatévő erőt láttak benne, hanem egy alkotást, melyet szabadidejükben készítettek, és élveztek. Így alakult ki a művészet.

Közben a vadászathoz használt fegyverek egyre jobb anyagból készültek, míg végül megjelentek a hosszú élettartalmú vastárgyak. Sokáig hiánycikk volt az igazán jó áru, de a technológia fejlődött, és egyszer csak sikerült eleget gyártani belőle. Ekkor azonban nem állt le a kovácsműhely, hanem elkezdtek olyan fémtárgyakat készíteni, amik nem csatába és vadászatra valók, hanem a konyhai asztalra, vagy a szoba falára – díszítésnek. Sőt, az igazán ügyesek olyan kicsi mütyűröket is tudtak készíteni, amiket nyakláncként lehetett hordani. Így vált művészetté a vassal való foglalkozás.

A sok-sok felesleges árut egy idő múlva szerették volna elszállítani más falvakba, ezért feltalálták a mozgatásukhoz szükséges szekeret. Telt múlt az idő, és a szekérből egyszer csak motorral hajtott gépkocsi lett, melyen látszott, hogy alapvető funkciója már rég nem az A pontból B pontba való eljutás, hanem a megfelelő lóerő-mennyiséggel való kérkedés, a bőr belső és a metál fényezés által sugallt magasabbrendűség demonstrálása.

Így értelmeződött át a társadalmi jólét előrehaladtával minden dolog, mely eredendően az ember életben maradását szolgálta.

lukacs_03.jpgE folyamat utolsó pontja az volt, amikor ügyes emberek a legalapvetőbb szükségletet – az evést – is művészetté emelték. Ennél jobban semmi nem fejezheti ki egy társadalom hivalkodó jólétét, a szükségest messze meghaladó javakkal való dorbézolást. Konyhaművészet. Gyönyörű szó, melyet véletlenül sem szabad összekeverni a pocsékolással! Itt nem arról a jelenségről van szó, amikor is másfél kiló pulykamell filéből csak a legszebb fél kilót használja a háziasszony, a többi a kukában végzi. A konyhaművészet (azt is mondhatnám: csúcsgasztronómia) takarékos, célirányos az alapanyag bevásárláskor, és kíméletes a feldolgozás tekintetében. Csodálatos dolog, mely engem is rabul ejtett. Koncertkőrútjaink során végigehettem Európa, Amerika és Ázsia legjobb ételeit, és – mivel általában meghívóim fizettek :-) – rengeteg csillagos és sapkás étteremben is megfordulhattam. Sokáig nem tudtam megfogalmazni a különbséget az itthon tapasztaltak és a külföldi élmények között. A Kádár-korszakban voltam kisgyerek, mindenhol azt hallottam, hogy a magyar konyha világhírű, szakácsaink olimpiai aranyérmeket nyernek, minket irigyel mindenki, aki jót szeretne enni. Csak azt nem értettem, ízlelőbimbóim miért nem igazolják ezt az állítást? Aztán egyszer csak megjelent egy Molnár B. Tamás nevű ember, és kimondta, amit csak legbelül sejtettem: a magyar gasztronómia nem, hogy nem világhírű, hanem siralmas állapotban van, szakácsaink pedig nem az ételek ízére, hanem aszpikkal bevont kinézetükre kapták az olimpiai aranyakat. A Kádár-korszak igénytelensége ugyanúgy tönkretette konyhánkat is, mint minden mást. Megértettem, hogy azért jobb a steak Bécsben, mert ott jó minőségű, érlelt húsból készül – ami nálunk például tilos. Arra is rájöttem, hogy az itt rizottónak hívott, vízben kifőzött rizsszerű „valami” miért nem olyan, ahogy azt Olaszországban tapasztaltam. Végül is, csak három dolog hiányzott a magyar konyhaművészetből: a jó alapanyag, a technológiai ismeretek és a tehetségek felkarolása, bátorítása. A kétségkívül fantasztikus gulyás, somlói galuska és még néhány étel varázsa elfedte a mélyben gyökerező problémákat.

De a szellem kibújt a palackból, és már nem lehetett visszagyömöszölni. Megjelentek a világot járt, felkészült és tehetséges hazai séfek, és elkezdtek tényleg jól főzni. Némelyikükkel jó kapcsolatba kerültem, élvezettel jártam hozzájuk, miközben igyekeztem a lehető legjobban kikupálódni e területen. Egy-két év után már meg tudtam különböztetni a jónevű helyeket a valóban jóktól. Inkább mentem az Ó utcába egy kis étterembe, mint a nagyhírű váci utcaiakba.

gerb01.jpgAmikor jó étteremmel már el voltunk látva, egyre inkább feltűnt, hogy cukrászdák terén még nagyobb a lemaradásunk. Persze, volt a híres Gerbeaud, de a Gerbeaud-házban működő Onyx étterem már rég csúcsgasztronómiai szentélyként működött, amikor a Gerbeaud cukrászda még ontotta a gyalázatos alapanyagokból készült, rosszabbnál rosszabb süteményeket. Többször kérdeztem az Onyx séfjétől, vajon mikor lesz vége ennek a tragikomikus helyzetnek, a válasz mindig az volt: reméljük nemsokára.

És ekkor egyszer csak megjelent egy kanadai-francia-magyar gyökerekkel rendelkező házaspár, akik kibérelték az Andrássy úti Lukács Cukrászdát. Azt vették a fejükbe, hogy csinálnak egy világszínvonalú cukrászdát – és ennek megfelelően álltak a feladathoz. Nem volt semmi spórolás, mindent beszereztek, ami ilyenkor szükséges, és gondoskodtak a legjobb alapanyagokról is. Emlékszem, egy szűk körű összejövetelen olyan fantasztikus kávét készítettek, amilyet azóta sem ittam sehol. Amikor megnyílt az üzlet, többször is ellátogattunk hozzájuk. A termékek valóban világszínvonalúak voltak: magabiztos technológiai tudás, ötletesség, és jó alapanyagok. Élvezet volt a változatos textúrájú süteményekbe belemártani a villát, ami hol siklott, hol roppant – ahogy azt kell. Néha kipróbáltuk a salátákat és a szendvicseket is, de azért persze a Lukács, az cukrászda volt! Csak egyetlen dolog zavart, még pedig az, hogy a számla nagyon ritkán állt négy számjegyből, sokkal inkább ötből. Tudtam, hogy a világ legjobb csokoládéjából készülnek a sütemények, de azt is tudtam, hogy a váci Mihályi László is Amedeit használ, mégis, harmad áron kínálja termékeit. Bizony, túlárazottnak véltem a Lukácsot, de reméltem, lesz egy réteg, aki majd eltartja – amíg mi jókat sütizünk a váci Desszert Szalonban. Aztán egyszer csak megjelentek a váci sütemények a Centrál Kávéházban. Na, gondoltam, itt a Lukács vége. Ha a Mihályi-féle süteményeket elkezdik Pesten kínálni, fel kell kötnie a gatyáját mindenkinek – és árban is muszáj lesz lefelé menni. De nem ez történt. A Centrál Kávéházban rövid idő alatt sikerült elrettenteni mindenkit az új süteményektől. Emlékszem, Segal Viktor barátommal elmentünk csak úgy kipróbálni, milyen a hely. Az ételekről inkább nem írok, de sajnos a süteményekről sincs mit. Kiszáradtak, rég lejárt a szavatosságuk, élvezeti értékük meg sem közelítette azt, amiért az ország legjobb cukrásza elkészítette őket. A pincérek ettől függetlenül felszolgálták, ami megalázó volt Mihályira nézve. Nem csoda, hogy hamar vége lett az együttműködésnek…

lukacs_04.jpgAzoknak, akik a cukrásztermékek terén is élvonalbeli gasztronómiai élményre vágytak, ismét csak maradt a méregdrága Lukács.

Aztán egyszer csak összefutottam T. Nagy Tamással a Liszt Ferenc téren. Valami jazz koncertre mentünk mind a ketten, amikor megemlítette, hogy „kezelésbe vette” a Gerbeaud cukrászdát. Tamásról azt kell tudni, hogy a kezdeti sajtkereskedőből igazi gasztronómiai szakértővé vált, és egyik legerősebb oldala a cukrászat. Igaz, hogy nem az általam igen kedvelt Amedei csokoládét forgalmazza, de azért a francia Valrhona termékei is a világ élvonalába tartoznak! De ami ennél sokkal fontosabb: újfajta szemléletet képvisel, melyet, ha átvesznek a Gerbeaud dolgozói, fantasztikus megújulás fog következni. És így is lett. Alig két év alatt a Gerbeaud cukrászda felzárkózott a közben Michelin csillagot is „összefőző” Onyx étterem mellé. Végre büszkék lehetünk a Vörösmarty téri intézményre, vége a lehúzós gagyi korszaknak.

Na de mi van a Lukáccsal? Változatlanul szurkoltunk neki, reméltük, hogy lesz egy réteg, mely eltartja – de sajnos egyre kevesebbszer mentünk oda. Drágább volt, mint a – most már kiváló – Gerbeaud, és ami szinte ugyanilyen fontos: autóval nem lehetett megállni sehol a környéken! Egyszerűen nem lehet megérkezni. Márpedig az ilyen magamfajtáknak – akik egy héten egyszer karon fogják életük párját, otthon hagynak minden gyereket és gondot, hogy végre kettesben tudjanak kicsit lazítani, beszélgetni – szóval nekünk ez is fontos. És ezt a csatát a Lukács elvesztette.

Hogy nem csak mi voltunk így, azt jelezte kb. egy éve egy barátom telefonja, mely szerint át lehetne venni a Lukácsot, akik eddig vitték, ki akarnak szállni. Hánytuk-vetettük a dolgot, és – bár az Orco által kért tizen-egynéhány eurós négyzetméterár igen kedvezőnek tűnt – pont a már említett okok miatt nem vettük át az üzletet. Számításaink szerint 30%-kal lejjebb lehetett volna menni az árakkal, megfelelő vendégkör esetén még így is nyereséges lett volna az üzlet. De a kezdeti vendégkör ekkorra már lekopott, az új kiépítése pedig igen sokáig tartott volna.

lukacs_02.jpgSajnos, mi is teljesen lekoptunk. Elhagytuk a Lukácsot, az első hazai cukrászdát, mely megcélozta, és el is érte a világszínvonalat. Tiszteltük a házaspár hozzáállását, igyekezetét, de nem akartuk kifizetni az ott kért árakat, és nagyon szerettünk volna úgy megérkezni kikapcsolódásunk helyszínére, hogy az igazán jóleső legyen.

Úgy tűnik, mások is így voltak ezzel.

A Lukács Cukrászda pedig a napokban bezárt. Száz éve nyitott ki először.

R.I.P. Lukács Cukrászda, a magyar csúcsgasztronómia hősi halottja!

Címkék: cukrászda gasztronómia Onyx Bolyki Gyuri Lukács Cukrászda Gerbeaud

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása